Menthetetlen szerelem

A pár nevére nem emlékszem, nevezzük őket Eriknek és Erikának. Erik huszonnyolc, Erika huszonhat éves volt, amikor a férfi egyik unokatestvérénél véletlenül találkoztak. Erika becsöngetett a kertkapun, Erik ment ki ajtót nyitni, és abban a pillanatban, ahogy megpillantották egymást, egymásra mosolyogtak, és azontúl soha többé nem tudta ezt a mosolyt semmi letörölni, csak a törvény, a rend, a társadalom. Abban a pillanatban, ahogy egymásra néztek, mindketten biztosan tudták, hogy leküzdhetetlen vonzalom ébredt közöttük, hogy megtalálták egymást. Menthetetlenül egymásba szerettek. Később derült csak ki, hogy a hányattatott gyerekkorú Erik és Erika anyja azonos. Mindketten nevelőszülőknél töltötték az első éveiket, csak hosszas kutakodás után találták meg rokonaikat. Kiderült, hogy féltestvérek. De már későn. Addigra már olyan erősen, elfojthatatlanul, elementáris hévvel izzott közöttük a lelki és testi szerelem, hogy semmi nem állíthatta meg őket. Elkapcsoltam a tévét, mert szörnyű volt számomra látni, hogy újra és újra meghurcolják őket, amiért a törvény értelmében vérfertőzést követnek el. Hogy tárgyalásról tárgyalásra, börtönből börtönbe ráncigálják a férfit, és ahogy az asszonytól a legkisebb babáját is el akarják, és el is fogják venni. Az jutott eszembe, ha velem történne ez, már rég elszöktem volna. Elszöktem volna egy békésebb, okosabb világba, valahová Ázsiába, ahol nem kérdeznek, csak elfogadnak. Ahol ismerik a lélek kifürkészhetetlen útjait, a lélektársak útkeresését, a reinkarnáció tényét, az egymásra találást, a gongütést, amit csak az hall, akinek szól, ebben az esetben ez a két lélek, Erik, és Erika. Én már rég elszöktem volna. Talán ők is elszöktek volna, ha tehették volna. Valószínűleg nem tehették, mert ők maguk vállalták ezt a kínokkal, könnyekkel terhelt életet. Nemrég olvastam dr. Michael Newton, amerikai pszichológus könyvét, aki életét annak szánta, hogy hipnózisban előző életekbe, és az életek közötti életbe viszi pácienseit. A könyv fantasztikus, voltaképpen abszolút hihető, logikusan felépített, és szinte minden kérdésre választ adó képet ad arról a világról, ahonnan jöttünk, és ahová tartunk. Nincs a sorai között semmi hatásvadász megnyilvánulás, semmi hókuszpókusz. Tényszerűen leírja a hipnotizált és a hipnotizőr párbeszédét, aztán ki-ki levonhatja magának a tanulságot. Képtelenség lenne néhány sorban leírni annak a könyvnek a tartalmát, de a testvérpár történetének megértéséhez kiragadnék egy-két érdekességet belőle. Dr. Newton kutatásai szerint halálakor a lélek kiszáll a testből, és egy fényes, felhős, ködös részre ér, amiről a tapasztaltabb lelkek tudják, hogy mi az, a fiatalabbakat pedig mindig várja valaki, akit szeretnek, és aki elvezeti őket oda, ahová menniük kell. A lelkek akkor érzik másodszor is a frenetikus boldogságot (először, amikor rádöbbennek, hogy bár meghalt a testük, ők mégis élnek), amikor ebben a megfoghatatlan, anyagtalan világban felismerik régi szeretteiket, akikkel lehet, hogy az éppen elmúlt életükben nem is találkoztak. Kis csoportokban, lélekcsaládokban várakoznak a lelkek az időtlenségben, és általában az életeket, amiket élni fognak, úgy választják meg maguknak, hogy abban a szerepeket egymás között osztják ki. Gyakori például, hogy a szülő-gyerek kapcsolatban a lelkek felváltva vállalnak szerepet, egyszer az egyikük, másszor a másikuk a szülő. Több lélektársunk is van tehát, de egyikük általában mindig a társ, a szerelem, a házastárs szerepét fogja betölteni. A szerepeknek, a  földi létnek a célja a tanulás.A lelkek a köztes térben bármilyen neműek tudnak lenni, mégis kiválasztják általában, hogy a lelkek között milyen neműnek mutatják magukat. Előfordulhat az is, hogy míg egyik életben a lélektársunk a feleségünk, a másik életünkben a férjünk lesz. Mindez attól függ, mi a tanulni valónk, és ahhoz a leckéhez melyik nemű emberként tudunk jobban hozzáállni. A lelkek, mielőtt újra leszületnek a földre, megnézik magukat egy „filmen”, és látják magukat, mint embereket. Hogy a földi életben egymásra találjanak, jeleket programoznak be a lelkükbe. Mondok egy példát. Ha például egy női bőrbe bújt léleknek huszonöt éves korában meg kell ismernie lélektársát, aki férfibőrbe bújt, és egymásba kell szeretniük, akkor megnézik ezt a találkozást az „égi moziban”, és megfigyelik, mi történik. Például, hogy Marie-nek megcsillan a nyakában a medál, és az apró fényszikra belevillan Pierre szemébe. Ekkor Pierre észreveszi Marie-t, és megindul benne valami, ésszel, aggyal nem dekódolható folyamat, amit csak a tudattalanja tud értelmezni. Egyszerűen megy Marie után, míg meg nem ismerkednek, egymásba nem szeretnek. A földön persze szabad döntés, szabad választás van. Előfordulhat, hogy Pierre vérmes természetű lévén már tizenkilenc évesen megnősült, mert nem bírta kivárni, amit a sors rendelt volna számára, és amikor a szemébe villan Marie medáljának fénye, már rég késő, mert négy gyereke van. Ekkor is egymásba szeretnek vélhetőleg, de nagy szívfájdalom és kínszenvedés árán szakítani fognak egymással. Dr. Newton kutatásai szerint ilyen apró jelek irányítanak sorsunk beteljesítő lépései felé. Ilyen apró jelek villannak szívünkben, aminek aztán, mint a legszigorúbb parancsnak, többnyire mindig engedelmeskedünk. És így lehetséges, hogy lelki társként ragaszkodunk valakihez, akit pedig nem volna szabad szeretnünk, mert például a testvérünk. Én teljes szívemből meg tudom érteni Eriket és Erikát, sejtjeimben érzem azt a fajta kötődést és determináltságot, ami vezérli őket. Gyönyörű szerelmüket és drámai, kilátástalan sorsukat figyelve csak az az egy vigasztalhat, amit szintén dr. Newton esetleírásaiból tanultam, hogy erre a világra azért születünk meg újra és újra, hogy a lélek, amit kaptunk épüljön, szépüljön, csiszolódjon, akár a gyémánt. Hogy tökéletessé válva aztán bejuthasson Isten, vagyis a Forrás mellé a Mennyországba, aminek milyenségéről nem szólt egyetlen beszámoló sem a könyvben, hiszen aki ott járt, az nem születik le többé a földre, hogy aztán hipnózisban egy rendelőben ücsörögjön. De a Mennyország meglétéről minden lélek, ha halványan is, tud, és mindegyik nagyon erősen vágyik oda. Szintén agykontrollos Carolyne Deal, azt mondja több órás dvd-jén, hogy a földi boldogságunk titka, hogy tudjuk mik vagyunk, honnan jövünk és hová tartunk. Ha minden percben tudatában vagyunk, hogy lelkek vagyunk, akik tanulni jöttünk a földre, és minden, minden, ami történik velünk, a saját döntésünk alapján, a saját fejlődésünk érdekében történik, mert mi írtuk meg életünk forgatókönyvét, még mielőtt megszülettünk volna, semmi nem lesz többé, ami igazán elszomoríthatna. Kedves Erik és Erika, ha nem is ebben az életben, de egyszer majd egészen biztosan nagyon boldogok lehettek. Forrás, ajánlott irodalom: www.agykontroll.hu Dr. Michael Newton. Lelkünk útja I. Carolyne Deal: A hatékony programozás titka (Ebből részlet hallható az agykontroll oldalon)