A misztikus számok történetéből

Az ókor okkultistáinak talán a periodicitás törvényének a felismerése jelentette a legtöbbet. Az a tapasztalati megfigyelés ugyanis, hogy az Univerzum bizonyos eseményei, történései – például az égitestek helyváltozásai, fényességük ingadozásai – között azonos időszakok telnek el, ezen események előrejelzését tette lehetővé számukra. Innen már csak egy lépés a világ és az emberi élet eseményeinek az összekapcsolása, és máris eljutottunk az asztrológiához. Az asztrológia, mint az okkult tudományok legfontosabbika, a numerológiára is jelentős befolyással bírt. A numerológia az asztrológiához hasonlóan abból a feltételezésből indul ki, hogy a világegyetem nem más, mint egy túldimenzionált emberi test, s a planéták befolyással vannak az emberekre, mert ezek az égi jelek határozzák meg cselekedeteinket, életünk menetét, ugyanakkor az emberek viszont képesek arra, hogy a spirituális rezgésekkel összhangban uralkodjanak az Univerzumon. Mivel a különböző bolygók különböző számokkal vibrálnak, a számok 1-től 9-ig egy teljes rezgésciklust alkotnak, amelyek ismeretében az emberek számára meghatározó, hogy részükre mely számok szerencsések, s melyek a szerencsétlenek. A zsidó-keresztény számmisztika elsősorban az ókorban élt Püthagorasz tanításán alapszik, e tanokból táplálkozva nőtte ki magát a számmisztika két fontos ága: a keresztény gnózis és a zsidóm kabbala. A gnózis jelentése: tudás, megismerés. A kozmikus princípium rejtett tudásának jobb megismerésére, melynek megszerzése által remélték az üdvösség elnyerését. A kabbala héber jelentése: tradíció. A zsidó kabbalisták egy nagyon bonyolult számmisztikára épített rendszert használtak a misztikus vallási tanítások és titkos hittételek tolmácsolására.

Bár a matematika a mai napig a számokkal kapcsolatban sok mindent felderített, azonban még ma is bőven akad magyarázatra váró rejtély. Ilyen például a hetes szám misztériuma. Vajon mi lehet az oka e szám oly gyakori előfordulásának? Miért játszott a hetes szám mindig oly fontos szerepet a világ és a vallás történetében? Már Mezopotámiában az asztrológusok a hét bolygó hét közvetítő istenséggel azonosították. A Juptert Marduk istennel, a Holdat Szinnel, a Napot Samassal, a Marsot Nergallal, a Szaturnuszt Adarral, a Merkúrt Nabuval, a Vénuszt Istárral. A káldeusok a hét bolygón kívül hétféle eget különböztettek meg. A középkor alkimistái a hét égitesthez hét különböző fémet társítottak: a Nap féme az arany lett, a Holdé az ezüst, a Szaturnuszé az ólom, a Jupiteré az ón, a Marsé a vas, a Vénuszé a réz és a Merkúré a higany. Jelképes madarukhoz, a pelikánhoz fűződő legenda szerint a tojó addig simogatta fiókáit, amíg azok belehaltak ebbe a szeretetbe. Látva ezt a hím, felsértette mellén a húst, hogy vérével keltse életre kicsinyeit. A pelikán tulajdonképpen maga volt a Nap, fiókái pedig a hét bolygót szimbolizálták, az éltető vér jelentette a Nap sugarait, amely egyben a hétféle alapelemet is reprezentálta. Gottfried Wilhelm Leibniz német filozófus (1646-1716) véleménye szerint „A dolgok lényegei a számok„. Vallásos ember lévén,a Biblia teremtéstörténetéből kiindulva valamennyi számot az egyesből és a zéróból vezette le, ugyanis a Biblia két ősprincípiumot említ: Istent és a semmit. Abban, hogy a 0 és az 1 segítségével minden szám felírható, Leibniz annak igazolását látta, hogy „A semmin kívül mindennek az Egy az alapja”, és ez számára cáfolhatatlan bizonyítékot jelentett arra, hogy csak egy Isten létezik.

Páros és páratlan számok

A püthagoreusok a páros számokat nőies jelleggel, a páratlanokat férfias természettel ruházták fel, az egyes számokat azonban nemcsak ők ítélték meg eltérő módon, hanem a különböző vallásokban is; korok és országok népeinek felfogásában, szokásaikban is sokféle elképzelés született szinte valamennyi számról. Például a hatos egyszer a gonoszság száma, másszor az alkotó teremtésé, a tizenhármas hol szerencsétlennek, hol szerencsésnek minősül. A rómaiak szemében a páros számok azon tulajdonsága, hogy egyenlő részre oszthatók, balszerencsét jelent, ugyanis számukra ez a felosztás a halál jelképe volt. Például páros számú életkort tilos volt másnak megmondani, mert az viselőjére nagy veszedelmet hozott. A szlávok viszont a páratlan számokkal voltak így, azokról gondolták, hogy hibásak, negatívak, sorsüldözöttek. Ugyanez mondható el a sziámiakról is, akik annyira irtóztak a páratlan számoktól, hogy még véletlenül sem tettek páratlan számú ablakot, ajtót házaira és templomaikra. A törökök a páratlan számok közül nemcsak a tizenhármast, de a negyvenegyest sem állhatták, mindkét számtól mániákusan féltek. Ezzel szemben Kelet-Szomália lakói a páros számoktól iszonyodtak, ezért amikor – szokásukhoz híven – kávét rágcsáltak, sohasem vettek a szájukba páros számú kávészemet.Akárcsak a régi rómaiaknál, vagy a babonás emberek többségénél, náluk is a páratlan számok jelentettek szerencsét, örvendtek megbecsülésnek. Ez lényegében megegyezik a kínaiak azon elképzelésével, miszerint a páros számok, a földi számok, a páratlanok viszont a mennyhez tartozók. A babiloniak és az egyiptomiak legkedveltebb száma a hetes volt,a rómaiak, a görögök és az afrikaiak a hármast kultiválták, az ausztrálok és az amerikaiak pedig a négyest tartották a legtöbbre. A páratlan számokhoz számos babona fűződik. A japánok szerencsétlennek bélyegezték a hármast, és sohasem ültek hárman az asztal mellé. Az irokéz indiánok a békepipából háromszor pöfékeltek, a halott lelkéről meg azt tételezték fel, hogy három nap múlva tér vissza eredeti otthonába, hazatértét három kopogással jelezve. Régen, a Moszkva környékiek gyakorta ismételgették az „egy, kettő, három, az isten szereti a szentháromságot” mondókájukat, mert azt hitték, hogy ez szerencsét hoz számukra. Hasonló szólásmondás járta a németeknél is: „minden, ami jó, az három!”. A magyaroknál: „három a magyar igazság”. Az a hit járja, hogy ha valami háromszori próbálkozásra nem sikerül, csak ezután fogjunk ismét hozzá, bizonyára ezt a tevékenységünket már siker koronázza. A szerencsét, hogy el ne szalasszuk, a fán háromszor kell lekopogni. A levél biztosan célba ér, ha a postaládára háromszor ráütünk. A nyakláncon függő keresztet háromszor kell megcsókolni, hogy ne érje szerencsétlenség az embert. Az asztrológusok azt is megfigyelték, hogy bizonyos dolgok periodikusan háromszor egymás után ismétlődnek. A hármashoz kapcsolódik, és a katolikus hittel függ össze az a cigány adoma, miszerint Jézus keresztrefeszítéséhez szükséges négy szöget a cigánynak kellett volna beszereznie, de a cigány nagyon megsajnálta az Urat, ezért egy szöget ellopott a négyből, így Jézus lábát csak egy szöggel rögzíthették a keresztre. A részvétéért cserébe Jézus megengedte a cigánynak a lopást, azzal a feltétellel, ha háromszorra nem sikerül valamit ellopnia, akkor ne kísérletezzen többet. Érdemes még elidőzni egy kicsit a tizenhármas számnál. A tizenháromhoz sokféle babona kötődik, és szinte valamennyi kellemetlen, szerencsétlen jelentésű, amitől jobb távol tartani magát az embernek. Az olaszok irtózását ettől a számtól ékesen bizonyítja, hogy Firenze utcáin és terein nincs tizenhármas szám, helyette többnyire a tizenkettő és feles számot használják. A számozás ebben a sorrendben 11, 12, 12 ?, 14. De nemcsak Firenzében, hanem szerte Itáliában, sőt a francia fővárosban is kerülik a tizenhármas házszámozást. A világ számos szállodájában nincs tizenhármas szoba, az Egyesült Államok felhőkarcolói közül a legtöbből hiányzik a tizenharmadik emelet, persze csak ami a számozást illeti. A babonás emberek a tizenhármas ellenszereként az asztalon elhelyezett tizenharmadik tányér mellé tűt szúrnak, mert úgy vélték: megszünteti a szám gonosz hatását. Néhány ember, ellenkezve a közhiedelemmel, a tizenhármast szerencsét hozónak véli, és bármilyen tevékenységbe, új vállalkozásba kizárólag a hónap tizenharmadik napján kezd; szerződések, egyezségek kötését is erre a napra időzíti. Nálunk a tizenhármas olykor felbukkan a szerelmi babonákban is: a legismertebb a Luca-napi, ha ezen a napon az eladósorban lévő lány tizenhárom papírra tizenhárom fiú nevét felírja, majd az összehajtogatott papírgalacsinokból naponta egyet a tűzbe dob, a karácsonyra megmaradó cédulán jövendő férjének a neve olvasható. Ugyanezt a célt szolgálja a tizenhárom gombócba gyúrt cédula, vagy az András-napján készített, papírkerékre írt tizenhárom fiúnév is. A tizenhármason kívül a házasság-előrejelzések között rálelhetünk a páros és a páratlan számokra: ha valaki káposztát tölt és a töltelékek száma páros, akkor a lány még abban az évben „megpárosodik”, ha páratlan számú, akkor várhat még a sorára. Amíg a kerek tízes, a százas, az ezres a teljesség szimbolikájaként él a köztudatban, addig az eggyel nagyobb szám mindig valami rendellenességet sejtet, inkább minősül balszerencsésnek, mint szerencsésnek. A százegyes kedvezőtlen jelentésű számként szerepel a Védákban, a hinduknál a bűnelkövetőt százegy botütéssel sújtották, s az adósnak ezer rúpia tartozás helyében ezeregy rúpiát kellett visszafizetnie. Kedvező értelemben százegy ágyúlövés illette meg az újszülött trónörököst, és a világ egyik legszebb mesegyűjteménye az „Ezeregy éjszaka meséi”. Felhasznált irodalom: Rosta Erzsébet: Ttitokzatos számok