2012 – és a Sors törvénye

A rezonancia törvényének fontossága mára alighanem már mindenki számára nyilvánvaló, egyre többen hiszik, hiszen tapasztalják, hogy azt vonzzák be az életükbe, amire gondolnak, és amire az érzelmeik irányulnak. Most viszont megtanulhatjuk, hogy ez csupán a második „törvénye” a sorsunknak. Ennél sokkal fontosabb a polaritás. Vagyis az egyensúly megteremtése. Az ellentétek párban járnak. A jó megjelenésekor számolnunk kell a rossz felbukkanásával, a fény ragyogása árnyékot szül és így tovább. Ha a két pólus között nincs egyensúly, felborul a rend, kibillen a világ egyensúlya, bekövetkezik a katasztrófa. Ez a polaritás az emberi test mikrokozmoszában és a világ makrokozmoszában egyaránt megvan. Ruediger Dahlke – aki évtizedek óta foglalkozik az élet jelenségeiben megnyilvánuló törvényszerűségekkel – A sors törvényei című kötetében a polaritás törvényét mutatja be, mindenki számára érthető módon. Mintegy „tankönyvnek” szánta, hogy minél többen megtanulják a világ működésének szabályszerűségeit. Aki együttműködik a törvényekkel, átvészelheti a bajt. Sikeresebb lesz az életben, s talán elkerülheti az egyéni sorstragédiákat.

Az emberi test és a Föld bolygó pólusai már az emberi élet kezdete óta teljes mértékben megegyeznek. S ha az egyikben felborul az egyensúly – borul a másik is. Vegyünk csak egy nagyon egyszerű, hétköznapi példát. Egyre több embert érintenek a különböző allergiák: gyengül az ellenálló képességünk, a hagyományos orvoslás pedig oltásokkal és antibiotikumokkal próbál ezen segíteni, amivel éppen az ellenkezőjét érik el. A tudósok kezdenek rájönni, hogy ha egy gyermek az első két életévében antibiotikumos kezelésben részesül, ötven százalékkal nő annak az esélye, hogy később allergiás lesz. Ennek a ténynek a semmibevétele csak még jobban gyengíti a védekezőképességet, ráadásul már gyermekkorban. Az allergiák hátterében az áll, hogy immunrendszer túlságosan felvértezi magát a testre teljesen ártalmatlan anyagokkal szemben. Ha alaposabban megvizsgálnánk a hagyományos orvoslás által alkalmazott sorozatos oltások hatásait, garantáltan ugyanerre a kiábrándító eredményre jutnánk.

A pusztulás útjára térve

Makrokozmikus szinten is túlvédekezünk, azaz a nemzetek egymás elleni fegyverarzenálja sokszorosan elegendő már az egész emberiség elpusztítására. S miközben a másik embertől, a szomszédos vagy távolabbi nemzetektől féltik az életüket, a Földet is egyre védtelenebbé és kiszolgáltatottabbá teszik, a jólét, a kényelem, a nagyra törő tervek őrületében. Pusztul az ózonréteg, a klímaváltozás összezavarja a Föld önszabályozó erejét, túlnépesedés miatt egyre inkább kimerülnek a termőföldek, a természetes energiaforrások, szennyezzük a vizeket, mérgezzük a levegőt, „mű” ételekkel táplálkozunk, s már anyatej helyett is különféle mesterséges szereket kapnak a csecsemők. De a globális egyensúlybomlás következménye a pénzügyi rendszer összeomlása is. A gazdaság térdre rogy, az ökológiai egyensúly pedig ingadozik. A gyógyszeripar és a hagyományos orvoslás érinthetetlen kartellje ennek ellenére úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Pedig ezen a területen is nagy krízisek fognak bekövetkezni, ami nem csak sok pénzbe, hanem sok emberéletbe is kerül majd. Még ma is hajlamosak vagyunk a „csoda” kategóriájába besorolni, ha valaki nem a kemoterápiától, a drasztikusan mérgező „gyógyszerektől” épült fel, hanem úgymond ráolvasással, azaz a hit erejével nyerte vissza egészségét. Pedig csupán a tudat erejét alkalmazta a kémiai szerek helyett. Alexander Mitscherlich szerint – „ha a tudat visszavonul egy szervből, ott betegség keletkezik”. Amikor valaki belső képekkel, irányított meditációval képes gyógyulni, az nem tesz mást, mint rendbe hozza a megzavart morfogenetikus mezőket. A gyógyulás szempontjából tehát nagyon fontos, hogy a páciens mindig egészségesnek lássa és képzelje magát. „A te hited meggyógyít téged”. A hagyományos orvostudomány sajnos épp az ellenkezőjét teszi, megpróbálja elvenni a beteg utolsó reményét is, istent játszva megjósolja, mennyi ideje van még hátra. S azzal, hogy terminusokat szab, hogy azt mondja: legfeljebb egy éve, két hónapja, vagy pár napja van a betegnek, valójában beépíti a beteg gondolatába ezt a kódot, és ő már e szerint él, ezt szuggerálja magának, és végül valóban bekövetkezik. Pedig az önbeteljesítő jóslatok nemcsak a negatív, hanem a pozitív elvárásokat is megvalósíthatnák. Dahlke az emberi szervezet és a Föld ökorendszere között további hasonlóságokat is feltár. „Az emberi szövetek épp úgy túl vannak terhelve a feldolgozhatatlan nehézfémek miatt – írja -, mint a Föld a nem lebomló műanyag hulladéktól. Egyik szintre sem jellemző a mérték.” Az ember mikrokozmosza és a Föld makrokozmosza közti együttélésben nem csak az a mérvadó, hogy a döntő többség még idejében megértse, hogy az emberiség a világ rákos daganatává lett, hanem hogy mindenki a maga területén meg is tegye a szükséges intézkedéseket. Miközben az ember a fejlődés során a bolygó urává küzdötte fel magát, túl messzire ment, és túllépett mind a saját, mind a Föld lehetőségein. Ha élő szervezetként tekintene a Föld bolygóra, akkor az emberiség is, és a Föld is nagyobb eséllyel rendelkezne a túlélésre. De az ember „uralkodói elvakultságában” nem veszi észre, hogy amit a Földdel tesz, azt saját magával teszi. A Bibliában Jézus ezt így fogalmazta meg: „amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek?” Felhasznált irodalom: Ruediger Dahlke: Mitől beteg a világ? és Ruediger Dahlke: A sors törvényei