A teremtő tűz mágiája

A napfordulók alkalmával a fénynek áldoztak, örömtüzek fénye lobbant Európa-szerte. A Szent-Iván éji máglyát a menny tüzének tekintették, lángjánál jósoltak, szerelmet varázsoltak, s még az ünnepi tűz után maradó hamut is elhasználták: a gabonaföldeken szétszórták, hogy a gabonaüszögtől megóvják a termést. A tűz a négy őselem egyike, ősi jelkép, az élet, a megújulás, a hatalom, a szenvedély, a szerelem jelképe. A mítikus hagyományok szerint az ember által megszelídített tűz égi eredetű, hiszen a legelső tüzeket a villámok gyújtották. Az ősi népek istenként tisztelték, ezért olyan oltárokat állítottak, ahol örökké égnie kellett a lángnak, s ha véletlenül kihunyt, akkor az nagy veszedelem előjel volt. A görög mítosz szerint Prométheusz az Istenektől lopta el, s hozta a földre. A mongol kánhoz érkezők jobbról-balról tűzoszlopok között vonulhattak a színe elé, hogy megtisztuljanak. Az inkvizítorok pedig azért vetették tűzre a boszorkánynak kikiáltott javasasszonyokat, hogy bűnüktől megtisztuljanak. A magyar hitvilágban a sámánok és boszorkányok szertartásának fontos kelléke a tűz, hiszen a lelket, az életet, az erőt jelképezi. Lángjából jósolnak, erejével elpusztítják a negatív hatásokat, melegével gyógyítnak, vagy egybeolvasztják a szerelmes szíveket. A mágia nem más, mint a természetes energiák összpontosítása és aktivizálása bizonyos pozitív változás előidézésére. A mágiában módosult tudati állapot elérését teszi lehetővé a zene, a tánc mellett a tűz. Szent Iván éjszakáján az örömtüzet zsúpkévéből rakják, különböző illatos növényeket, páfrányvirágot, orbáncfüvet füstölnek rajta, amit később gyógyításra is felhasználnak. A tűzbe almát is dobnak, és ezt a gyerekeknek adják, hogy egészségesek legyenek. A tűz körül a nők (és gyerekek) cseresznyét esznek, hogy a gyermekáldást segítsék. Amelyik anyának meghalt a gyermeke, annak Szent Iván éje előtt nem volt szabad gyümölcsöt ennie. Háromszor kellett átugrania a tüzet, hogy a bajtól, betegségtől megszabaduljon. A tűzugrásnak ugyanis nemcsak termékenyítő, de tisztító hatást is tulajdonítanak. A szent Iván éji tűz mágikus hatását a rossz elűzésére használták. Viaszból vagy szalmából bábut készítettek, s egy papírdarabra ráírták a betegséget vagy problémát, amitől szabadulni akartak. A papírdarabkát a babába rejtették, és a tűzbe dobták. Amíg teljesen el nem hamvadt, folytonosan azt mormolták: betegség (bánat stb.) elégetlek, ha elégtél, meggyógyulok. Ez a varázslat – akárcsak a ráolvasás vagy az úgynevezett rontáslevétel – nagy valószínűséggel a hipnózison, önhipnózison alapszik. A tűzből jósolni is lehet: a tűzbe éjfélkor olyan gyúlékony anyagot (olajat, zsírt, olajos magvakat) kell dobni, ami erősen szikrázik. Ha a tűzbe dobott anyag ? ? nem fröcskölődik szét, akkor a dolgok jó fordulatot vesznek. A szerelmesek együtt maradnak, egymáshoz tartoznak). ? ha nagyon szétrepülnek a szikrák, akkor elszállnak a lehetőségek, az események a mostaninál rosszabbra fordulnak. A szerelmesek elválnak. ? ha a tűzbe dobott anyag eloltja a már meglévő lángot, valaki (talán épp aki a tüzet rakta) nagyon beteg lesz. A Szent Iván éji tűzön járásnak is hagyománya van. Az emberek évezredek óta járnak a tűzön, vagyis 500 foknál melegebb, vörösen izzó széndarabokon. Amikor a lángok már ellobbannak, az izzó parázsszőnyegen végigfutnak a bátrak. Ez a megtisztulás, az összetartozás, önmagunk fölötti uralom jelképe. Aki mezítelen talppal végig tud sétálni a 750-800 fokos izzó parázsszőnyegen, az bízhat önmagában, meg fogja találni a kivezető utat a hétköznapok problémáiból, a bajból, hiszen le tudja győzni a félelmét, győzni tud az akadályok fölött is. A tűzön csak az tud (mer) végigmenni, aki lelkileg felkészült rá.