Éva, Pandora és egyéb borzalmak

És az antik kor óta sincsen ez másképp, mert például, ha eldugul itthon a mosogató, akkor a párom szúrós szemmel néz rám, és azt kérdi: mit öntöttél már megint bele. De ha hosszú utunk során eltévedünk, akkor is én vagyok a hibás, mert nálam volt a térkép, nekem kellett volna helyesen navigálni. Ha a kocsiból menet közben kifogy a benzin, ha mosás közben kicsit szürke lesz az új fehér pólója, ha lekéssük a színházat, a mozit, mindig-mindig én vagyok a hibás, legalább is, szerinte. De nézzük csak a kezdeteket. Az Ószövetség értelmében a mai napig is egy gyönyörű, varázslatos kertben éldegélnénk, nem kellene dolgozni, kajáért sorban állni, főzni, mosogatni, stresszelni a dugóban, mert minden finomság és gyönyör karnyújtásnyira lenne. Sőt, még a divat miatt sem kellene idegeskednünk, hogy felvehetjük-e a tavalyi méregdrága fürdőruhánkat, vagy idén már nem trendi, mert pucérok volnánk, és kész. Mert hogy a Jóisten ilyen csodás édenkertet szánt nekünk, embereknek, ráadásul megfejelte a halhatatlansággal, amiből egyenesen következik, ugye, hogy betegségek sem lennének, és egész nap csak heverészhetnénk egy hatalmas almafa alatt Ádámunk kezét fogva, és dudorászhatnánk, meg bóbiskolhatnánk, meg szerelmeskedhetnénk, meg falatozhatnánk. Így áll ez Mózes I. könyvében: „Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját. (…) És fogta az Úristen az embert, elhelyezte az Éden kertjében, hogy azt művelje és őrizze. Ezt parancsolta az Úristen az embernek: A kert minden fájáról szabadon ehetsz, de a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert ha eszel róla, meg kell halnod.”

Vagyis tiszta sor, szépen és érthetően meg lett mondva, hogy mit szabad, és mit nem, mert ha mégis, akkor mi lesz. Ennek dacára mi történt? Hát ez történt: „A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; de annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre, s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.” Hát így. És persze a büntetés sem maradt el, bár meghalniuk nem kellett azonnal, csak úgy párszáz év múlva, de ahhoz képest, hogy amúgy halhatatlanok lehettek volna, elég nagy bünti volt ez. És ez még semmi, mert az a párszáz év sem lehetett többé virágos körmenet, mert jött a többi átok. A nőknek ezt szánta az Úr kukoricán térdelés helyett: „Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szülsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.” És miattunk, nők miatt az Ádámok is jól megkapták, amiért mi persze a mai napig vezekelhetünk: „Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orczád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.”

Hát csoda, hogy ezek után nem hallgatnak ránk a pasik, és ha hallgatnak is, rögtön ránk kenik, ha valamit elrontanak? De ha ez nem elég, ha akad még férfi, aki vád nélkül tekint a nőre, mert mondjuk nem ismeri Mózes könyvét, akkor ott van a másik rémsztori, miszerint minden baj, betegség és szörnyűség, ami a világon megtörténhet, azt mind-mind egy nő hozta ránk. Nevezetes Pandora, kinek neve ráadásul azt jelenti, csupa ajándék. Pandora a görög mitológia szerint az első nő volt, akit Zeusz teremtett, hogy megbüntesse az emberiséget, amiért Prométheusz ellopta nekik a tüzet. (Szegény Prométheuszt egyébként azzal büntette, hogy egy sziklához láncolta, ahol keselyűk csipkedhették és lakmározhattak a májából. Pandorát Zeusz a többi istennel együtt formálta igazi csábítóvá: Héphaisztosz gyurmázta meg agyagból a testét, Aphrodité, a szépség istennője adott neki bájos küllemet, Apollón zenei tehetséget és a gyógyítás képességét varázsolta belé. Hermész pedig egy szelencét ajándékozott Pandorának. Na, ezt nem kellett volna. Prométheusz sejtette ám, hogy az ő sziklához láncolásával, és vacsoraként való felszolgálásával nem fogják beérni az istenek, ezért figyelmeztette testvérét, Epimétheuszt, hogy ne fogadjon el ajándékot az istenektől, mert valami azt súgta neki, hogy az a bizonyos ajándék nem lesz túlságosan örömteli. De ugye, amilyen a férfi, nem tud ellenállni egy agyagból gyúrt gyönyörűségnek, aki még zenélni meg gyógyítani is tud, és azonnal beleszeretett Pandorába. Hermész eközben elárulta Epimétheusznak, hogy Pandora Zeusz ajándéka, (ekkor kellett volna elküldeni és nem beleszeretni jobban, hiszen Prométheusz megmondta, ugye), és arra is figyelmeztette őt Hermész, hogy ne nyissa ki a szelencét, amelyet az asszony hozott, mert baj lesz. Nem is nyitotta ki. Pandora nyitotta ki. Ugyanabból az okból, amiért Éva az almába harapott. Kíváncsi volt. Aludni sem tudott. Folyton csak a szelence járt a fejében, ahelyett, hogy élvezte volna a paradicsomi állapotot, amiben akkoriban éldegéltek. És azzal a mozdulattal, amivel felcsapta a szelence fedelét, véget is vetett minden idillnek. A dobozból az emberiségre zúdult minden csapás, betegség, bánat, szegénység, bűn, amit csak el lehet képzelni. Pandoránk visítva csapta le a doboz fedelét, de akkor már késő volt. Vagy korán? Ha még egy pillanatot várt volna, legalább a remény is kiszabadult volna: az egyetlen ok, amiért mégis érdemes élni. Szörnyű időszak következett, csupa rémség, borzalom, sírás, fogcsikorgatás, míg Pandora össze nem szedte magát, és ki nem nyitotta újra a szelencét. Ekkor végre a remény is kiszabadulhatott legalább. Tanulság? Van. Aki kíváncsi, hamar megöregszik. Gondoljunk csak Évára, még mindig élne, ha… Forrás: Béres Barna Forrás: Túlvilági lexikon www.wikipedia.hu Szent Biblia (Károli Gáspár fordítása)