Odanézz! UFO!

Nyáron például különösen sok UFO-látogatás történt, talán a szép idő miatt, vagy éppen a túlságosan felforrósodott klíma miatt. A Bors magazin híradása szerint például Hódmezővásárhelyen egy idős férfi kis szürke lényeket látott, akik szorgoskodtak körülötte, majd másnap, amikor borotválkozott, apró lyukakat fedezett fel a mellkasán. Na már most, ha ezek az apró lyukak összefüggnek a körötte szorgoskodó szürke lényekkel, akkor itt bizony minden okunk megvan a rémületre.

Mit tudhat a csecsemőmirigy?

A lyukakat – szintén a Bors szerint – megvizsgálta a Magyar Ufokutató Szövetség, és megállapította, hogy értehetetlen, de nincsenek forradások köröttük. Hozzátették ugyanakkor, hogy az UFO-kat mostanában nagyon érdekli a csecsemőmirigy. A két információból mi persze azonnal levonhattuk a hátborzongató következtetést, hogy a bácsit izélgető kis szürke hogyishívjákok tényleg csak UFO lakók lehettek. Mint ahogy csakis ufonauták lehettek az oka Mari néni legkisebbik fia születésének is.

Csak semmi kolbász

Mari néni egy Nógrád megyei falucskában éldegélt, tisztességben felnevelte négy gyerekét, majd eltemette az urát. Igazából már senki nem szólította őt máshogy, csak Mari néninek, bár a negyvenötön még innen volt. Akkortájt esett meg vele az a csuda dolog. Márpedig, hogy gömbölyödni kezdett. Nevetgélt is a szomszédasszonnyal, bizonyos K. Terézzel, és megesküdött, hogy többé nem járkál ki éjszakánként a kamrába, hogy megcsipkedje a csípős kolbászt, és az uzsonnázással is alább hagy egy kicsit. De a hasa csak tovább nődözött neki, amikor is megvilágosodott. Álmában meglátta ugyanis, mi történt vele hat hónappal azelőtt. Éber állapotban, mint mondja, erre nem emlékezett, de álmában tisztán látott mindent. Akkor még nyár volt, és ő épp a kapálásból jött hazafelé a mezőn keresztül, amikor fura zajt hallott. Olyan surrogós, zörgős, suhogós hangot. Hát, amint oldalra kapta a fejét a hang irányába, észrevette, hogy egy hatalmas fényes repülő tárgy száll le közvetlenül melléje. Úgy megrémült Mari néni, hogy majd elájult, meséli, és már azt is tisztán érezte, hogy mindjárt kifogy a lábából minden erő és összerogyik. De estében még jól látta, hogy két szürkés-zöld, nagyfejű, nagy szemű, csupasz lény közelít feléje, és nem beszélnek, mégis lehetett tudni, hogy most beviszik az űrhajóba és meg fogják… Mari néni itt elpirult, szeme könnybe lábadt, és nagy hasát simogatta. Hát így esett, mondogatja, micsoda szégyen, hát milyen gyerek lesz ebből, zöld? A szomszédok azt suttogják, hogy a közelben lakó N. Árpád borász elég gyakran forgolódik Mari néni körül, de senki ne gondoljon rosszat, nyilván csak a következő UFO-támadástól kívánja megvédeni őt.

Jobb félni, mint megijedni

Félre a tréfával, Mari néni esete – bár nem áll szándékomban megkérdőjelezni az igazát – talán nem egészen hiteles beszámoló a humanoidok látogatásáról, és az is igaz, hogy nyilván sok – tudatmódosítók hatása alatt született, vagy éppen szégyentől indíttatott – beszámoló színesíti az esetgyűjtemények palettáját, mégse mehetünk el a dolog mellett csak úgy. Mert mi van, ha addig-addig legyintünk az ilyen beszámolókra, míg egyszer csak mellettünk is leszáll egy UFO, és berángatnak a kis lények, hogy megvizsgáljanak. Mint ahogy a televízión keresztül gyógyító Gyurcsók professzor távgyógyító ereje is onnan datálódik állítólag, hogy elrabolták őt az UFO-k. De ha még ez sem elég, hát fel kell látogatni a Magyar UFO Kutatási Központ weboldalára, ahová egyre több észlelés érkezik. Ott olvasható például az is, hogy alig egy hónapja, Törökbálinton különös dolgok történtek. Este nyolc óra lehetett, amikor valaki (sőt valakik, mert a bejelentők többen voltak) egy igen vöröses tárgyra lettek figyelmesek az égen, ami egyszer csak zuhanni kezdett, méghozzá nagyon meredeken, majd hirtelen irányt váltott, és szörnyű sebességre gyorsítva tovaszáguldott Kelet felé. De ez még nem minden, mert a szemtanúk ekkor észrevették, hogy a tárgy hirtelen megállt, és vörösből narancsra váltott, majd megint nekilódult, és eltűnt. Hiszem, ha látom. Bárhová szavazunk is, vannak UFO-k vagy nincsenek, a tény az, hogy egyre többen vannak azok, akik valamilyen módon észlelték már a jelenlétüket. Bizonyos tudós körök szerint képtelenség, hogy a naprendszerben máshol is legyen élet, mert a többi bolygó nem alkalmas erre. Megint más tudós körök viszont nem mernek ilyen ex-katedra kijelentéseket tenni a kvantumfizika korában, amikor is megdőlni látszik minden eddigi – többek között newton-i – tan. Elképzelhető, hogy amikor az idegen lények a Föld közelébe kerülnek, egy idővákumot hoznak létre. Vagyis időutazók. Ebből következik, hogy bármennyire is látjuk őket, nem élnek velünk egyazon időben. Tovább gondolva ezt, elképzelhető, hogy ezek az időutazók mi magunk vagyunk több ezer év múlva, és már olyan fejlett a technikánk, hogy nyaranta nem a horvát tengerpartra, hanem a boldog múltba vándorlunk vissza, ahol még volt erdő meg virágos rét, panel lakótelep, vásznas mozi (és csecsemő mirigy). Ha Darwin elméletéből indulunk ki, az ősember robosztus volt, szőrös, kis szemű, széles de alacsony homlokú. Az evolúció során testünk úgy alakult, hogy egyre nyúlánkabbak, gyengébbek ám intelligensebbek, csupaszabbak, nagyobb szeműek és magasabb homlokúak lettünk. Ha tovább gondoljuk ezt a folyamatot, vajon hogy fogunk kinézni ezer év múlva? Ugye, hogy még nagyobb lesz a szemünk, még nagyobb a fejünk, a homlokunk, és csenevészebb a testünk? Na, és mi van a bőrszínekkel? Ha majd már több ezer éve az űrben keringünk, mert a bolygónkat el kellett hagynunk a globális felmelegedés és az energiaforrások kiapadása miatt, vajon szükség lesz-e arra, hogy a bőrünk a színével védekezzen a különböző beesésű napsugarak ellen? Szükség lesz-e feketékre, sárgákra, fehérekre, rézbőrűekre? Nem, az emberek színe összemosódik, hogy zölddé-e, mint Mari néni lovagjai, vagy szürkévé, mint a csecsemőmirigyet kutató humanoidok, azt persze nem lehet tudni. Fotó: wikipedia