A próféták is jósok voltak

Vajon honnan veszi a jós a „tudást”? Miben látja a jövőt? Egyik feltételezés szerint a jóslatok megfogalmazói közvetlenül az isten vagy egy adott isten elméjével lépnek kapcsolatba – innen a név is: divináció. Mások viszont úgy vélik: a jós bepillantást nyer az ok-okozati összefüggések világába, ahol az események előre kialakulnak, még mielőtt megtörténnének a materiális világban. Ők nevezik a jóst látónak, látnoknak, hiszen távolabbra lát és többet vesz észre, mint az egyszerű emberek, és a jövőbe látás – akár alvás közben, akár éber állapotban – gyakran képek formájában jelentkezik. Alighanem mindkét tábornak igaza van. Annak is, amelyik különleges tehetségnek, a kiválasztottak tudásának mondja a tisztán látást, és annak is, amelyik azt mondja: egy kis gyakorlással bárki fellebbentheti a fátylat a jövő titkai előtt. Az elme, amikor futó pillantásokat vet a másik világ elmosódott képeire, vagy amikor olyasmit mondat ki az emberrel, ami a kimondás pillanatában még homályos, alig érthető – nos ilyenkor az elme állapota nem azonos a normális tudattal. Ez a tudattalan elme működésének eredménye. És ezt a működést – egy kis gyakorlással – akaratlagosan szolgálatunkba állíthatjuk. Tény, hogy a psziché érzelmi és ösztönös funkciói kapcsolatba léphetnek az asztrális világ megfelelő „régióival”, s mintegy átsegíthetnek néhány sejtést a jövő történéseit illetően – nem kevesebbet, mint amennyit a múltról, vagy a jelenről tudunk. Az Ószövetség prófétái valójában ugyanilyen jósok, tisztánlátók voltak. Nem tudjuk, mit csinált Ézsaiás, mielőtt víziói támadtak, sem azt, mi vezette Istent arra, hogy felkarolja Ezékielt, a káldeusok földjén élő rabok papját. Azt tanítja az írás, hogy Jeremiás csak egy volt sok pap közül, hogy Dániel és három társa speciális étrendi szabályokat követtek, ám ezek a tények nem tűnnek túl jelentősnek a jövendőlátás szempontjából. Másképp tekinthetünk persze a történésekre, ha felismerjük, hogy az ószövetségi időkben a prófétaságot tanulható művészetnek tartották. A leendő próféták számára „iskolák” is étkeztek. (Nagyjából hasonlíthattak a ma is működő tibeti kolostorokra.) Kétségtelen, hogy a tanulókat gondosan megválogatták – rátermettségük alapján. Több évi fizikai és szellemi felkészítésre volt szükségük, hogy felvállalhassák a spirituális vezető, a próféta sokat követelő szerepét a körmönfont és nem kevésbé kritikus hozzáállású pórnép és uralkodóik között. A pszichikus képességeket szintén fejlesztették, mégpedig azokkal a módszerekkel, amelyeket korokon keresztül használtak az önkívületi állapot előidézésére és a profetikus kijelentések ösztönzésére, hogy kiszabadulhassanak az értelem béklyóiból.

Előre látta a jövőt?

A próféták iskolájára vonatkozóan Sámuel első könyve fest tanulságos képet a régi szokásokról és azok befolyásáról. (Alighanem Izrael esetében Sámuel korára datálható a „próféták iskoláinak” megjelenése, bár a szomszédos népek hasonló tradíciói jóval régebbinek számítanak). Sámuelt Éli nevelte fel, aki papa volt, és amikor a gyermek felnőtt, Dántól Beersebáig egész Izrael tudta, hogy Sámuel az Úr prófétája. Mint bíró éveken át szinte uralkodóként irányította a népet, és amikor megöregedett, még mindig „látnokként” ismerte mindenki. Akkor sem tiltakozott, ha egy elkóborolt szamár fellelésére használták jóstehetségét, Saul pedig pontosan ezzel a kéréssel fordult hozzá, nem is sejtve, hogy Sámuel az ország királyává teszi. A tizedik fejezet 5., 6. versében Sámuel elmondja Saulnak, mi történik majd vele a hazafelé vezető útján: ?Gieájába érsz (ott lakik a filiszteusok helytartója). Amikor belépsz a kapun, egy sereg prófétával találkozol, akik a magaslatról jönnek lefelé. Előttük zeng majd a hárfa, a dob, a furulya és a cintányér, ők maguk meg prófétai révületben lesznek? Akkor az Úr lelke rád száll, úgyhogy te is prófétai révületbe esel, és más emberré változol.” És a történet szerint valóban a hegyhez érve egy csapat prófétával találkoztak. Isten szelleme megszállta Sault, hogy hirdesse Isten üzenetét. Saul mindennapi racionális gondolkodású személyisége átmenetileg eltűnt, más tulajdonságai pedig felszínre bukkantak, a ritmus, az ének ütemére, a kisdob, a duda és a hárfa hangjára előbújt belőle is a „látnok”. A keleti és egyéb kultúrákban a tánc és a dal a zene az eksztázis előidézésének fontos kelléke volt. Dervisek, sámánok, amerikai bennszülöttek, néger varázslók, a magyar táltosok mind a vallásos énekből és táncból származó élmények révén jutottak olyan tudatállapotba, amikor „fontos információkhoz” jutottak. S persze Saul első kérdésére is megkapta a választ Sámueltől, az elkóborolt állatai maradéktalanul meglettek. Nos, azok, akik a Bibliára hivatkozva próbálják kiátkozni a tisztán látókat, jövendő mondókat, jósokat, azoknak érdemes volna újra elolvasni a Szent könyvet, és értelmezni is az ott leírtakat. Mert nagyon sok Sauléhoz hasonló történetet találhatnak még, amik mind-mind arra utalnak, hogy „nem istentelen dolog” a jövő titkainak feltárása, a jóslás, a tisztánlátás.