Az áldozatos szeretet ünnepe

A keresztény ünnep közvetlen történeti előzménye a zsidó húsvét, héberül pészah. A szó kikerülést jelent, jelezve, hogy ezen a napon menekült meg a zsidóság az egyiptomi rabszolgaságból. Az Ótestamentum szerint a halál angyala lecsapott Egyiptomra, és minden elsőszülött fiúgyermeket megölt. Ez volt a tizedik csapás, amellyel Isten figyelmeztette a fáraót: nem tarthatja tovább fogságban az ő választott népét. Pészah éjszakáján a zsidók frissen leölt bárányt ettek, amelynek vérével megkenték ajtajukat. Így a csapás őket elkerülte. A húshoz kovásztalan kenyeret készítettek – nem volt idő megkeleszteni a tésztát. Menekülni kellett. A szabadulás emlékére ülik meg a zsidók az ünnepet minden évben.

Isten báránya

Jézus is a pészahra érkezik Jeruzsálembe. Csakhogy ezúttal ő a húsvéti bárány, aki az egész emberiség bűntől és haláltól való megszabadulásáért áldozza fel magát. Ezért öltött emberi testet karácsonykor, ezért vette magára mindenestül az emberi létezés keresztjét. Istállóban, szalma között született, mint a legutolsó koldus, és később, 33 évesen szamárháton – az akkori uralkodók közlekedőeszközén – vonul be tanítványaival a szent városba. Jézus fogadtatása Jeruzsálemben méltó egy királyéhoz. Tanításainak, csodáinak akkorra már nagy híre van, a nép pedig pálmaágakat – a béke szimbólumát – lenget előtte. Virágokat hintenek az útjába – ezért nevezzük nagyböjt utolsó vasárnapját virágvasárnapnak. (A hűvösebb éghajlatú országokban barka helyettesíti a pálmát, virágvasárnapkor máig elterjedt szokás barkaágat szenteltetni.) Jeruzsálemben a védtelen és szelíd Jézust elárulják, elfogják, embertelen módon megkínozzák és keresztre feszítik. A dicsőséges bevonulást a mélységes mély megaláztatás és halálos fájdalom követi. Az Isten fia feláldozza magát az emberekért, és kereszthalált hal a Golgota-hegyen. Nagycsütörtökön, Jézus elfogásának estéjén elhallgatnak a harangok, amelyeket sok vidéken kereplőkkel helyettesítettek. Nagypéntek, Jézus halálának napja gyászünnep. Az oltárt a templomban feketébe burkolják. Az emberek kimennek a falvak szélén lévő kálvária-dombokhoz, és eljátsszák Krisztus keresztvitelének útját. A megváltó ugyanis a jeruzsálemi Kálvária (más néven Golgota) hegyre cipelte föl a nehéz keresztet. Nagypéntekez kötődnek a Mária-siralmak is. Mária az anyai fájdalom megtestesítője korokon át, amint a feszület tövében fiát siratja. Egyik legrégibb magyar nyelvemlékünkben, az Ómagyar Mária-siralomban áll:  „Világnak világa, virágnak virága, Keserűen kínzatul, vas szegekkel veretül.”