Agy és tudat: dimenzióváltás a pszichológiában

Gondolkodunk, tehát vagyunk. Ez a descartes-i gondolat kevesek számára vitatható. De vajon mi vagyunk azok, akik gondolkodnak, vagy csupán az agyunk, „ami” gondolkodik.

Pszichológia, ami lélektannak is fordítható. Egy tudományág neve, és az ismert világ talán legrejtélyesebb fogalmával, a tudattal foglalkozik. A tudat, konkrétabban a tudati élmény egyszerre a legvalósabb – talán az egyetlen igazán objektív- tapasztalás a létről, másrészről a legnehezebben definiálható és megmagyarázható tény az ember által megismert világban. Nem tudjuk honnan is születik ez a testetlen, folyamatosan változó élmény. Nincs súlya, anyaga, kiterjedése, mégis az egyetlen vitathatatlanul létező „dolog” életünkben.

A korábbi korok filozófiái ezt a dilemmát többnyire idealista, vagy dualista megközelítéssel próbálták feloldani, amiben az idealizmus csak a tudatot tekintette alapvető létezőnek, míg a dualizmus az anyagi világgal párhuzamosan, kölcsönhatásban álló külön valóságként képzelte el. A materialista filozófia gyökeresen új felfogást vezetett be ebben a kérdéskörben, csupán az anyagot tekintve objektív létezőként, a tudatot anyagi folyamatok eredményeként látja. Eszerint az elképzelés szerint, a tudati élmény az anyag ismerten legbonyolultabb és komplexebb szerveződési fokán jelenik meg az élő emberi agy termékeként.

Ebben a felfogásban a tudati működések –ellentmondva minden idők vallásfilozófiai tételeinek- kizárólagosan az élő agy működéséhez köthetők, ami egyrészt a jelenpontban észlel és érzékel, másrészt a memóriájában elraktározott tapasztalatok alapján dönt, és ennek megfelelően testi funkcióival alakítja sorsát, vagyis környezete fizikálisan befolyásolható eseményeit. Tudat eszerint nem létezhet az élet előtt vagy után, nem működhet a testen kívül, létéről az agy, vagy annak életfunkcióinak hiányában beszélni merő képtelenség. A tudat tehát csupán az agy biológiai létének „itt és most”-jában létezhet.

A materialista modellben azonban olyan, igen komoly hiányosságokra bukkanhatunk, amelyek ezt a filozófiát alapjaiban teszik kérdésessé. A tudat ugyanis – bizonyos működéseiben vitathatatlanul- nem lokális jelenség. Az érthetőség kedvéért tudni kell, hogy a mai természettudományos ismeretek, a három térkoordináta közt leírható fizikai változásokat egy egydimenziós időkoordináta, a múltból a jövőbe tartó jelenpont haladásával írják le. A múlt tehát már, a jövő még nem létezik, vagyis a múlt a tudatban ezek szerint csupán az emlékezetben, a jövő pedig csupán a logikai modellekben és a fantáziában létezik, a tudat pedig, mint az „élő agy terméke” csupán a koponya falain belül fészkel, helyesebben szólva generálódik.

Bár a behaviorizmus pszichológiai irányzata csupán a viselkedést tartja megfigyelhetően valóságos jelenségnek, a tudat léte az azt átélő tudatos lények számára vitathatatlan, sőt az egyetlen vitathatatlan valóság. Paradox módon ez az élmény mások számára önálló valóságként nem igazolható, hiszen lehet, hogy egy tudatosnak tűnő lény – valós belső tartalom híján – csak annak látszik. Berkeley angol püspök és filozófus szerint, ugyanakkor a saját élményen túl minden csupán illúzió. Ezek a – némi logikai csapdát és paranoiát sejtető – filozófiák azonban célszerűen túlléphetők és a teljesebb megismerés érdekében – a máig ismert tudáselemeket összevetve – komplexebb világlátásra cserélhetők.

Összegezzük most, mit is tudunk valójában a tudatról. Bár a tudat érzékszervi észlelései és cselekvései valóban egy lokális anyagi Univerzum törvényszerűségei közt értelmezhetők, létezik egy olyan tudományos megismerési irányzat, amelynek a megfigyelései ezt zavarba ejtő mód egészítik ki. A tudományos parapszichológia, ami az élőlények és környezetük fizikailag ismeretlen kölcsönhatásait vizsgálja, végső soron arra a megállapításra jutott, hogy a tudat – bizonyos működéseiben – egyáltalán nem lokális jelenségként írható le.

Az érzékszerveken túli észlelések (ESP: extra sensory perception) ténye arra világít rá, hogy tudat és tudat, ill. a tudat és tárgyi környezet között fizikailag értelmezhetetlen, de valós összeköttetések állnak fenn. Ha az ESP harmadik tényezőjét, vagyis a jövőérzékelést tekintjük, láthatjuk, hogy itt nem egy mennyiségileg alig detektálható anomáliával, hanem egy minőségileg új jelenséggel állunk szemben. A tudat és tudat közötti ESP – a telepátia – csakúgy, mint a fizikailag elzárt tárgyi környezet észlelete – a clairvoyance – tulajdonképpen még magyarázhatónak tűnne, valamiféle ismeretlen sugárzás létével. Azonban a jövőérzékelés, vagy idegen szóval prekogníció, egy merőben új tudat-valóság felfogást sejtet. Hogy ez miképpen formálhatja a valóságról alkotott képünket, arról Paulinyi Tamás írásának következő részében olvashatunk…