A jövő az alternatív gyógyászaté?

Az írás előző részében felsorolt analógiákat még hosszan folytathatnánk, ám a hivatkozási alap nagy részét képező tudományos parapszichológiai ismeretek, sajnos szintén csak szűk körben ismertek. A természetgyógyászok által használt fogalmak többsége pedig – valljuk be –, valóban elriasztó lehet, hiszen több száz, több ezer éves idegen kultúrák szóhasználatát ötvözi gyökértelen, sokak szerint sokféleképpen értett, új fogalmi kreációkkal.

Fontos a hitelesség

A gyakran bábelivé váló szakmai hangzavar szintén nem ajánlás a tudományos elfogadtatáshoz. A fogalmi letisztultság, a természetgyógyászok önkritikussága és hajlandósága az egzakt vizsgálatokban való részvételre ugyanolyan feltétel a gyógyászat integrációjának megvalósulásához, mint a hivatalos orvoslás részéről a hátat fordító előítéletek félretétele.

Mondhatnánk, hogy a természetgyógyászati módszerek a tudomány pecsétes engedélye nélkül is működőképesek, minek akkor erőltetni, egy azoktól idegen nyelv és gondolkodásmód elfogadását. Először is talán azért, mert a tudomány nyelve is gyarapszik a megismeréssel, és az iskolákban ezen a nyelven tanítjuk gyerekeinket. Másodszor, az intuitív tapasztalás és a logikus világlátás mindnyájunkban együtt él; – ezek harmóniájában válunk teljes emberré. Harmadszor, ez a kérdés túlmutat holmi elvont filozofálgatáson, a gyógyítás, a betegeken való segítés, talán legszebb emberi feladataink egyike.

Lássuk azt is, hogy a józan és kritikus hozzáállás a természetgyógyászat berkeiben is építő erény, az ellenőrizhetetlennel való – akár öntudatlan – visszaélés a szakma hitelét rontja. A szakma hitele pedig itt, a hatások működéséhez szükséges hitet is jelenti. A gyógyítás, – a pedagógiához hasonlóan – hiteles, érett személyiségeket kíván. Úgy gondolom, mindnyájan tudjuk, tapasztaltuk már, hogy mit jelent az orvos-beteg kapcsolatában a bizalom, az emberre való odafigyelés.

Holisztikus szemlélet

Az Emberre, tehát nem a műtéti sebre, a kóresetre, és nemcsak a biológiai lényre, hanem a pszichológiaira is. Az utóbbi – a lélektani – megközelítés egyre nyilvánvalóbban elválaszthatatlan a testi egészség és a gyógyulás fogalmától. A holisztika divatos szóhasználata itt igazi értelmet nyer. A teljes ember vizsgálata, – lelki problémáival, sorsával –, segíthet a betegségek igazi okainak felderítésében. Testünk, szervezetünk betegségtünetei többnyire – bizonyos nézetek szerint mindig(!) – lelki gondjaink kivetülései. Az ok ismerete nélkül történő kezelés, – ezt az orvostudomány is ismeri – puszta tünetváltáshoz vezet. Az okozat, a tünet kezelése pedig éppen csak a probléma gyökerét hagyja érintetlenül.

Ne feledjük azonban, hogy a klasszikus orvoslás fejlődése igencsak sokak életét, egészségét adta vissza, eszközei adott esetben nélkülözhetetlenek. Tucatnyi csonttörésem és majd annyi műtétem után a sebészeknek is köszönöm, hogy épen élek. Nem az eszközökkel van probléma ugyanis, hanem a lehetőségek egyoldalú használatával, s nem a gyógyítási irányzatokkal, hanem az azokat előítéletekkel beszűkítő hozzáállással.

Végezetül pedig, a természetgyógyászatot érő kritikák, legyenek vizsgálati eredmények leszűrt kritikái. Nem kell naiv idealistának lenni ahhoz, hogy belássuk, az a gyógyászati módszer, ami a hatások szintjén objektívvé tehető – egyébiránt mire lenne jó? – az a vizsgálatok szintjén is objektívvé kell, hogy váljon. Aminek pedig semmilyen szinten tapasztalható hatása – hangsúlyozom nem magyarázata – nincs, annak elhagyásával semmit nem veszthetünk. Próbálkozzunk, kísérletezzünk, keressük a közös nyelvet, korunk lehetősége az ismeretek hasznos ötvözése. Ne feledjük azonban, hogy a klasszikus orvoslás és az alternatív gyógyászat egymásra találása mindenekelőtt emberi együttműködéseket feltételez…

Paulinyi Tamás író, pszi kutató www.szintezis.info.hu