Bolla Hajnal boldogság-tréner szerint a csönd tanít: megállni, figyelni, jelen lenni. Megmutatja, hogy az élet nem mindig a zajos történésekben van – sokszor épp a csendes pillanatokban rejlik a lényeg.
Országosan egyre kevesebb csendes hely van, ahová elvonulhatunk, hogy megpihenjünk vagy magunkba nézzünk… de mivel én a Szentendrei szigeten élek, ezért ott figyeltem meg a csöndet. Ott értettem meg, hogy a csönd nem egyszerűen a zaj hiánya, hanem sokkal több annál. A csöndnek arca van, hangulata, sőt: üzenete. Horány csöndje pedig különleges. Nem üres, hanem mély. Nem néma, hanem beszédes.
A csönd arca és üzenete
Sokszor azt hisszük, hogy csak az szólal meg, ami hangos. Pedig az igazán fontos dolgok gyakran csendben történnek. Egy elgondolkodott tekintet, egy hosszú szünet egy beszélgetés közben, vagy a természet némasága egy hajnali órában megtanítja az embert arra, hogy a csönd beszélni tud. Még ha nem is szavakkal, de érzésekkel, jelenléttel, nyugalommal.
A csöndben ott rejlik az őszinteség. Amikor megszűnik a zaj, előkerülnek a valódi gondolataink. Néha kényelmetlenül őszinték, máskor megnyugtatók vagy gyógyítóak. A csönd teret ad annak, amit a hétköznapok zaja elnyom, a belső párbeszédeknek, az emlékeknek, a felismeréseknek. Ilyen felismerések leginkább természet közeli környezetben érkeznek meg, gyakran egy fák közötti séta, vagy egy vízparti délután csöndjében.
A mai világban talán egyre nehezebb elérni a valódi csöndet. Állandó információ, zene, zaj, beszéd vesz körül minket. Ezért is különleges az, ha van egy olyan hely, ahol a csönd még valóban jelen van. És ha jelen van, akkor tanítani is tud. De mit is?
A csönd beszél – csak meg kell tanulnunk meghallani
Horányban élek – egy különleges helyen, amely híres a csöndjéről. Aki járt már itt, tudja: nem a ritkán lakott utcák vagy a gyér autóforgalom miatt különleges ez a hely, hanem azért, mert a csönd itt nem üres, hanem megtelik valamivel. Valami olyasmivel, amit nehéz megfogalmazni, de az ember mégis érzi: a csönd itt beszél.
A csönd elsőre talán csak a hang hiánya. De ha figyelmesen hallgatunk, rájövünk, hogy ez a hiány inkább egy másféle jelenlétet jelent: valami mély nyugalom ez, kimondatlan gondolatok, érzések, amik nem szorulnak szavakra. A szigeti Horány csöndje ilyen. Nem nyomasztó, hanem megtartó. Nem rideg, hanem bensőséges. Néha még többet is mond, mint egy hosszú beszélgetés.
A csönd ott van a Duna partján, a reggeli ködben, a fák között zizegő levegőben. Ott van az esti madárhangok elhalása után, amikor már csak a saját gondolataink maradnak velünk. Ezekben a pillanatokban érthetjük meg igazán, hogy a csönd nem hallgat – csak más nyelven szólal meg. A csönd figyelemre tanít, jelenlétre nevel, és ha hagyjuk, magunkhoz vezet.
A mai világban, ahol állandó zajban élünk – szó szerint és képletesen is – egyre nehezebb eljutni ilyen csöndhöz. Talán ezért is olyan különleges hely Horány: itt még van helye a csöndnek. És ha van helye a csöndnek, akkor van helye a gondolatnak, az érzelemnek, a megértésnek is.
Ezek is érdekelhetnek
Ajánlott tartalmak
