Június 13-án ünnepli 93. születésnapját a híres amerikai pszichiáter és író, Irvin David Yalom. Ebből az alkalomból csokorba szedtük néhány fontos gondolatát az emberi létről, boldogságról, szabadságról, elmúlásról.
A Stanford egyetem emeritus professzora számtalan ismeretterjesztő és szépirodalmi művel ajándékozta meg az olvasókat, korszakalkotó nézeteinek és pszichoterápiás módszereinek köszönhetően a legkiválóbb szaktekintélyek közé sorolható.
Washingtonban született orosz zsidó bevándorló szülők gyermekeként, az egyik legszegényebb, bűnözőktől hemzsegő negyedben nőtt fel. Fiatal kora óta megszállottan figyelte és tanulmányozta az emberi pszichét és viselkedésformákat, ennek folyományaként néhány évtizeddel később pszichiáter, majd a Stanford Egyetem professzora és Amerika egyik legelismertebb pszichoanalitikusa lett.
Rengeteget foglalkozott az elmúlással, és az ehhez kapcsolódó érzelmekkel. Ugyanilyen fontosnak tartja a mély, személyes emberi kapcsolódásokat, a múlt túlértékelésének csapdájából való felszabadulást és a túlgondolkodás elkerülését.
Meglátása szerint 4 fő eleme van az emberi létnek, mely minden földi halandót érint: a magány, a jelentéktelenség, a halandóság és a szabadság. Boldogságunk valójában azon múlik, hogyan reflektálunk ezekre a tényszerű fogalmakra.
A halandó ember
„Az öntudat nagy kincs, legalább akkora érték, mint maga az élet. Ez tesz bennünket emberré. Csakhogy nagy ára van: a halandóság ütötte seb. Létezésünket mindörökké beárnyékolja a tudás, hogy növekedésünket, virágzásunkat követően elkerülhetetlenül megsemmisülünk és eltűnünk.”
Yalom speciális pszichoterápiái során az elmúlástól való félelmet igyekezett csökkenteni, meglátása szerint a halálfélelem okozza a legtöbb hibás viselkedésmintát. Úgy véli, minél inkább úgy érezzük, sok mindent elmulasztottunk az életben, annál jobban félünk a befejezéstől. Alapelve, hogy aki gondos útmutatást követve néz szembe a halállal, annak nem csak a rettegése enyhül, de értékesebbé, elevenebbé is válik az élete – vagyis aki megfelelően tekint a halálra, útmutatót kap az élethez.
A magány
„Bár minden erőnkkel arra törekszünk, hogy párosan vagy csoportban éljük az életünket, bizonyos pillanatokban, például a halál közelében, az igazság – miszerint magányosan születünk, és meghalni is egyedül fogunk – dermesztő egyértelműséggel tör a felszínre. Számos haldokló (…) szerint a halálban az a legrettenetesebb, hogy egyedül kell végigcsinálni.”
Yalom megfigyelése szerint a halandóság mellett a magánytól félünk leginkább, e két félelem között erős összefüggés van. Munkásságának fő céljai közé tartozott az egészséges érzelmi alapokon nyugvó, szeretetteljes kapcsolatok kialakításának segítése, és a magány érzetének csökkentése.
„A létező, élő kapcsolatot, ami a jelenben létrejön két ember között (…) nem a múlt határozza meg, hanem a jelen pillanat; két lélek találkozik, akikre sokkal inkább hat a jövő, mint a múlt, a „még nincs”, a sors, ami előttük várakozik. Az egyéni múltnál sokkal erősebben hat rá a két ember között kialakuló barátság, a közös erőfeszítés, amellyel szembenéznek az élet kemény egzisztenciális tényeivel. Ez a fajta kapcsolat – tiszta, elfogadó, kölcsönös és egyenlő – megváltó, és a leghatásosabb erő.”
Ez is érdekelhet
Nyári angyalhoroszkóp 2024: ezt üzeni neked az őrangyalod!
Az őrangyalod egész életedben kísér az utadon. Nézd meg, mit üzen neked a nyári hónapokra a csillagjegyed szerint! Nyári angyalhoroszkóp 2024.
A szabadság és szabad akarat
Yalom nem istenhívő, az élettörténetek alakulásának hátterében a személyiség sorsformáló erejét tartotta elsődlegesnek. Saját életéből, múltjából okulva sem hitt abban, hogy előre megírt sorsvonallal születünk, inkább a bennünk rejlő tehetség erőfeszítések általi kiaknázását pártolta.
„A tehetséges akár a vadász: eltalálja a célt, amit mások nem képesek; a géniusz akár a vadász: eltalálja a célt, amit mások nem is látnak.”
Felismerte, hogy a múltban való túlzott leragadás kedvezőtlenül hat döntéseinkre , és gátolja a szabad akarat megnyilvánulásának esélyeit.
„A múlt hamujában való kotorászás csupán mentségül szolgál arra, hogy ne vállaljunk személyes felelősséget a tetteinkért.”
A jelentéktelenség
Yalom tisztán felismerte, hogy az ember olykor egóját felmagasztalva túl nagy jelentőséget tulajdonít önmagának, miközben valamennyien pusztán apró részei vagyunk az egésznek. A túlfejlett egót az egyik legkártékonyabb önszabotázsként jellemezte.
„A parasztok, a király és a királynő is ugyanabba a dobozba térnek vissza, amikor a játéknak vége.”
Azt vallja, hogy félelmeinket a lehető legcsekélyebb szintre szorítva fejest kell ugranunk az élet folyójába, és kerülnünk kell a túlgondolkodást és a fixa ideákat önmagunkkal és jövőnkkel kapcsolatban. Írásai alapján Buddha tanait példaértékűnek és követendőnek tartja.
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
