Krónikus szeretethiány

Gyermekkorunkban- ideális esetben- megtapasztaljuk a feltétel nélküli szeretetet szüleink által. Önmagunkat adva, megfelelési kényszertől mentesen élvezhetjük a felénk áradó, elfogadó szeretet védő, óvó erejét.

Amikor felnövünk, és kikerülünk a családi kötelékek érzelmi védőhálójából, óhatatlanul elindul a szeretetért való küzdelem. Ez tulajdonképpen nem más, mint a saját fontosságunk visszaigazolását célzó állandó harc – hiszen mindenki olyan mértékben érzi magát értékesnek, amennyi szeretet és figyelem irányul rá a külvilágból.

Figyelmet és felszínes érzelmeket manapság viszonylag könnyen „szerezhetünk”, ugyanakkor ezek a sekélyes érzelmek csak ideig-óráig lesznek képesek enyhíteni a valódi, mély szeretet iránti igényünket.

A krónikus szeretethiánytól a lélek kővé dermed és megfagy. Semmivel és senkivel nem kapcsolódik mélyen, ami ugyan megóvást jelent az esetleges érzelmi csalódásokkal szemben, ugyanakkor alkalmatlanná is tesz bennünket a valódi, tiszta szeretetenergia befogadására.
Mit tehetünk annak érdekében, hogy képessé váljunk mély érzelmek megélésére, és mire figyeljünk a felszínes kapcsolatok elkerülésének érdekében?

1. Ne váljunk szeretetkoldussá!

Szeretetkoldusnak azt a személyt nevezzük, aki valós belső lényét feladva, mindent elkövet annak érdekében, hogy szerethetővé váljon.
Gyakori jelenség, hogy tőlünk teljesen eltérő erkölcsi értékrenddel és szociális háttérrel bíró személyeknek is olyan mértékben próbálunk megfelelni, ami garantáltan önelvesztéshez vezet. A eredmény, amiért küzdünk, hogy elismerjenek, elfogadjanak és szeressenek bennünket, a legtöbb esetben elmarad. Ez egy olyan hiábavaló szerepjáték, ami hosszú távon csak még komolyabb lelki károkat okoz számunkra, hiszen garantáltan kudarcként és csalódásként értékeljük , hogy energiabefektetésünk ellenére nem kapunk pozitív visszaigazolást.

Meg kell értenünk, hogy valódi szeretetet és elfogadást csak olyan személyektől kaphatunk, akik az igazi „ énünkkel” kapcsolódnak.
Minden olyan helyzetben, ahol saját lényünk elrejtésére kényszerülünk, és a megfelelés miatt tőlünk idegen viselkedésmintákat és személyiségjegyeket veszünk fel, nagy eséllyel sérülni fogunk.

2. Hogyan áll hozzánk a másik ember?

Nagyon fontos felismernünk, hogy mit jelentünk a másik félnek, vagyis milyen szerepet szán nekünk az életében. Tisztáznunk kell magunkban, hogy az adott szerepkörrel tudunk- e azonosulni, vagy az áldozathozatal súlyos önelvesztéssel jár?
Ha valakinek szüksége van ránk, az még nem feltétlenül a szeretet jele. A szükség sokféle lehet: lelki, technikai, materiális vagy bármilyen egyéb igényének kielégítéséhez nyújtunk segítséget.
Ez önmagában még nem is jelentene problémát, hiszen valamennyiünket egyfajta önérdek hajt egy kapcsolat kialakításánál.

Ami lényeges, hogy a kölcsönösség megfelelő mértékben jelen van- e a kapcsolaton belül, és nem pusztán egy „vezető és alárendelt” közötti nexusról van szó. Nagyon ritka a teljesen egyenrangú partnerek kapcsolata, csaknem teljesen természetes, hogy a két fél közül az egyik dominánsabb és erősebb akaratú, aki általában láthatóan vagy látens módon a kapcsolat irányítójává válik. A kérdés, hogy az alárendeltebb fél számára ez mennyire boldogító és kielégítő.

3. Becsüljük meg azokat, akiknek fontosak vagyunk

Vegyük észre azokat az embereket, akik törődéssel és elfogadással viszonyulnak hozzánk.
Az egyik legjellemzőbb emberi hibánk, hogy szeretetünket és figyelmünket sokszor olyan személyekre pazaroljuk, akiktől szinte semmit sem kapunk vissza.

Változtassunk a hozzáállásunkon, és tanuljuk meg értékelni a felénk áradó törődést és odaadást. Sose bántsunk meg szándékosan olyasvalakit, aki szeretettel fordul felénk, legyünk hálásak a másik személy pozitív megnyilvánulásaiért.