Mint az emberi lélek számtalan megnyilatkozásában, itt is a harmóniát, az egyensúlyt nehéz megtalálni!
Kinek nagy a „mellénye”, kinek kicsi. Az egészséges önbizalom fogalma bár önmagától értetődőnek tűnik, pontosan mégis nehezen határozható meg. Az önbizalom kérdése inkább a szélsőségek esetében bukkan fel, jobbára akkor, amikor túl sok, vagy túl kevés van belőle.
Önbizalom-romboló illúziók
Mint az előző részben olvashattuk, az egészséges önbizalom teremtő erő lehet. Nehéz azonban a dolguk azoknak, akiknek a viszonyítási alapjukat a manapság divatosnak nevezett, a fogyasztói társadalomra épülő illúziógyár termékei alapján határozzák meg. Az óriásplakátok és a reklámok által teremtett ideálok az átlagembereknek azt sugallják, hogy nem tökéletesek addig, amíg a mintát nem tudják követni, amíg nem szépek és nem birtokolnak eleget a fogyasztói javakból. Csúnyának, betegnek vagy öregnek lenni a „manökenek bolygóján” egyenesen ízléstelen dolog, ugyanúgy, mint kívül lenni a divatos, trendi irányzatokon.
A test és a tárgyak ilyen szintű kultusza egyértelműen az egészséges önbizalmat rombolja, talmi kincseket emelve piedesztálra s egyben a valódi értékek elé. De ha nem a testi tökéletesség és a gazdagság az, ami elsődleges, akkor mik is lehetnek azok az igazi kincsek a létben, amik az egészséges önbizalmat megteremthetik? Alapvetően a pszichés harmónia, amit lelki egyensúlynak is nevezhetünk. Ehhez az állapothoz nem pénzre és egészségre, még csak nem is kiemelkedő képességekre van szükség, hanem egy olyan önelfogadásra, ami a saját lelki értékrendjét teljesíti be és a szerint képes élni.
Ez egyfajta ősbizalom a lét felé, amiben a dolgok alapvetően jók, illetve javíthatók a lehetőségek határain belül. Ezeknek a határoknak a felismerése a harmonikus önbizalom állapotában természetszerű, míg az alacsony vagy túlzott mértékű önbizalom felé- vagy alábecsüli azokat. Érdekes módon mindkét szélsőséget egyfajta bizalmatlanság jellemzi, egyik esetben önmagára, másik esetben a világra és a többiekre vonatkozóan.
Önbizalom és önbeteljesülés
A sugárzó önbizalom vezetőként, domináns kapcsolati és közösségi helyzetekben, szintén karizmatikus erőt testesíthet meg. Hogy ez milyen módon érvényesül, az a képviselt eszmeiségtől függ, gondoljunk itt akár a próféták vagy a diktátorok mágikus erejére. Az önbizalom, mint tehát láthatjuk, adott esetekben történelemformáló tényező is lehet, sokszor egyfajta önbeteljesítő jóslatként váltva valóra önmagát. Nagy államférfiakról, hadvezérekről és vezetőkről tudjuk, hogy önbizalmukat előérzetek és misztikus meggyőződések tartották magas szinten, amely által erőt és merészséget tudtak tanúsítani olyankor is, amikor céljuk megvalósítása reménytelennek látszott.
Mit is gondoljunk összefoglalóan az önbizalom tanulhatóságáról, ezzel együtt az önbeteljesítés művészetéről? Az előzőek szellemében elsőképp talán a külső feltételektől való függetlenséget hangsúlyozhatjuk, vagyis azt, hogy a magunkba vetett hit ne a másnak, másoknak való megfelelésből, hanem az önbecsülésből, saját magunk lelki elfogadásából, és az életünkkel való azonosulásból épüljön fel. Ugyanígy meghatározó az, hogy az önbizalomból származó erőt tettekké váltsuk, amelyek sikerélményként, pozitív visszacsatolásként újabb energiákat szabadítanak fel. Végül pedig lássuk a döntés és az első lépések fontosságát, amit Zorba a görög híres mondásával példázhatunk: „- táncolni kell, a zene majd csak megjön valahonnan!”
Paulinyi Tamás www.szintezis.info.hu
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
