A Bolond különös lénye az emberi kultúra egyik mitologikus archetípusa. Szerepel az ókor drámáiban csakúgy, mint Shakespeare műveiben, de találkozhatunk vele a mindenkori piacterek vásári forgatagán harlequinként, paprikajancsiként, a tömeg ordenáré humorú és pimasz hangadójaként is.
Királyok trónja mellett udvari bolondként az igazság fintorát mutatja, magányos vándorként a korlátolatlanság és a törvényenkívüliség szimbóluma. Ismerik őt a népmesék és az ősi hagyományok, jelen van az istenek világában, és róla szól a Tarot utolsó, XXII. kártyája, ahol a földi lét minden tapasztalatának birtokában a félelmek megszűnését, vagyis a teljes szabadságot képviseli.
Merre vezet hát a Bolond útja, ha célja nincs, ki is az ember, aki más? Bolond című versem záró versszakaiban jómagam így fogalmazok:
„Jaj a Bolond lettem én is
rőt pillantásaim közt mondom én, aki Más,
hogy nem normális – mint bolond, ezt megerősítem –,
aki nem figurás
Én a Bolond vagyok
nem köt törvény és szokás
Járok és utazok folyvást, lépteimet vigyázza,
vagy felejti sorsom az Ember, ki épp csak állomás”
A bolond ember a köztudatban a másság egyik legegyértelműbb és legismertebb szimbóluma. A magyar nyelvben a bolond kifejezés – bár az elmebeteg szinonimája is – leginkább a furcsamódon, a normálistól eltérően viselkedőkre, az irracionálisan, ki és beszámíthatatlanul reagáló és megnyilvánuló emberekre vonatkozik. Ilyen értelemben a bolond nem feltétlenül őrült, vagyis pszichopata, nem hülye, vagy buta, éppen ellenkezőleg, a bolond sokszor a dolgok lényegét világosabban, előítéletektől és elvárásoktól mentesen látja. Kívülálló státusza megenged számára olyan dolgokat is, ami a fennálló szokások szerint udvariatlan, bántó, sőt súlyosan sértő is lehetne, ilyen felfogásban érthetjük meg például a néhai udvari bolondok pszichológiailag is jelentős szerepkörét. A királyi fenségek érinthetetlenségével szemben, a Bolond érinthetetlensége áll, a méltósággal pedig – akár az asztrológiai Oroszlán-Vízöntő oppozícióban – a tekintélyt nem ismerő szabad öntörvényűség.
Ez a mindenki által vágyott szabadság a Bolond lényege, azé az emberé, aki azért sebezhetetlen, mert nem függ mások véleményétől, ha úgy tetszik, a közmorál értelmében nincs mit vesztenie. Természetesen ennek a szabadságnak is megvannak a határai, amivel élni és visszaélni lehet, a bolondok többnyire mégsem bűnözők, furcsa viselkedésükkel egyetemben gyakran önzetlenebbek és szociálisabbak, mint normális környezetük. Nem véletlen a Bolond egyedi helye a Tarot kártya szimbólumrendszerében sem, ahol utolsó kártyaként azt a végpontot testesíti meg, ami egyben az új kezdetét is jelenti. Mindez a Tarot szimbólumaiban megfogalmazott feladatok beteljesítésének köszönhető, annak a megtapasztalt és beteljesült misztikus útnak, ahol a tilalomfák csak addig érvényesek, amíg szükség van rájuk. Ennek végeztével az önállóság, a feladattalan derűs lét, és a félelemnélküliség válik meghatározóvá, ami a függő létezés túllépésével, saját sorsára bízza magát.
A Bolond így avatott igazmondóvá válhat, hiszen látja a szokások és az elvárások börtönében élő emberek korlátait, s bár ezeket kifigurázza, ezt nem rosszindulatból teszi – ezen csakúgy, mint az elvesztéstől való félelmeken már túl van – hanem tanító, segítő szándékkal tartja lényének görbe tükrét a magukba belefeledkezettek elé. A sebezhetetlenség a szellemi gazdagságból és a támadhatatlan lelki derűből fakadva így a Bolondot a Királyok felé emelheti. A Tarot ábrázolásaiban figuráját gyakran ábrázolják céltalan vándorként, akinek otthona az egész világ, egyben harlequinként vagy jártában az eget fürkésző bolondként, akinek nadrágjába acsarkodó kutyák kapaszkodnak, miközben szakadékok nyílnak lábai előtt. Mindezek mégsem a bizonytalanság, hanem a hazaérkezett biztonság képi motívumai, amik az aggodalomnélküliség teremtő erejét példázzák, ennek kulturális példáiról a következő részben olvashatunk
Paulinyi Tamás író, pszi kutató www.szintezis.info.hu
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
