Függés és elengedés a párkapcsolatokban

Párkapcsolataink sajátos játszmáiból sokak számára ismerős a „se veled, se nélküled” csiki-csuki játékának különös élménye. A szakítások és a visszatalálások ismételgetése, a „menni, vagy maradni” széttépő lelki állapotának meddő konzerválása, jobbára megfejthetetlen – vagy annak tűnő – erők létét sejteti. Ezekben a helyzetekben úgy tűnik, mintha a sors játszana velünk, azonban a történések mozgatórugóinak működését jobban megértve, rádöbbenhetünk, hogy gyakorta mi játszunk a sorssal. Hogy lehet-e mindebben karma és mágia, hogy egy ilyen helyzet akadály vagy próba, bizony sokféleképpen látható…

A szív vagy az ész beszél?

A szenvedélyes szerelmek jobbára nem nélkülözik a szélsőségeket. A lángra lobbanó tüzes érzések magas hőfokán születő kötések így gyakran megfontolatlanok, legalábbis az ésszerűség szempontjai szerint. Ez az irracionalitás ugyanakkor a szerelem egyik fő ereje is, olyan féktelen bizonyosság, ami nem ismer kétséget és nem kíván magyarázatokat. Költői képekkel kifejezve, lehet ez vakrepülés a szakadékok felett, kitárt szárnyú emelkedés vagy zuhanás, egyfajta kötéltánc védőháló nélkül. Az ilyen döntés mindent egy lapra tesz fel, hitként, édes szédületként kiált igent, az idő a sorsok fölött azonban másként figyel és mérlegel.

Az érzelmek égben tartó viharát ugyanis a mindennapokban való megtartás igényei követik, ahol ember és ember között válnak, válhatnak kényszerűen világossá egy kapcsolat lényegi szempontjai. Mondhatjuk, a szerelem ereje sok hiányt felülír, a szeretet pedig eltűr és megbocsát és az ellentétek is vonzhatják egymást, bizonyos problémák esetén azonban ezek sem mindig elegendők. A „se veled se nélküled” helyzeteiben inkább a szív, mint az ész beszél, ezoterikus körökben pedig ilyenkor bukkan fel a karmikus kapcsolat misztikus fogalma is.

Akadály vagy próbatétel?

A nehéz kapcsolatok tartós talányát a fenntartás értelmének mérlegelése is jelenti, hiszen egyrészt a nagy kihívások elfogadása sok fejlődési lehetőséggel kecsegtet, másrészt a határjelző sorompók a megállj szükségességét jelezhetik. A karma és a sorsszerűség filozófiai rendszere úgy tanítja, hogy nagy találkozások nem véletlenek, hanem magasabb szinteken koreografált tanítások, amelyekben egymás postásaiként közvetítünk egymásnak üzeneteket. Függetlenül attól, hogy a tudatkutatás mai perifériái szintén egyfajta kollektív tudattalan létét feltételezik, amiben az események szintén egyéni és közös vágyak által generálva jönnek létre, a tanulás csak addig tanulás, amíg értelme van, ennek határait azonban a vágyak és a kötődések könnyen félremagyarázzák.

Tévedni persze emberi dolog, játék a sorssal, amely játékban idővel úgyis az utóbbi bizonyul bölcsebbnek és türelmesebbnek. A szív mellett így az ész is szóhoz juthat, áttekintve azt, hogy egy kapcsolatban mi az, ami a kötést jelenti, és mi az, ami az oldás felé mutat. A másik felé való vonzalomnak ugyanis számtalan oka lehet, társunk szépsége vagy okossága csakúgy a vonzó „csomagolást” jelentheti, mint az engedékenysége, vagy épp a szigora. E mögé látva mégis inkább az mutathatja a lényeget, hogy milyen változásokat kíván tőlünk a kapcsolat fenntartása, mi az, amit egymás életének segítésében adni és kapni tudunk. Ez a segítség nem feltétlenül a pillanatnyi boldogság és kielégülés elérését célozza, hanem lelkünk lassú ébredésének tartósabb útjait egyengeti, segítve felszámolni megkötő szokásainkat, kiutakat mutatva helyben járásaink bűvköréből. A tehetetlenségi erőket ugyanakkor mi magunk is fixálhatjuk, nemcsak a halogatás kényelméből adódó helytelen döntéseinkkel, de lelkünk öntudatlan mágiáival is.

A függőség mágiája

A kötődés a pillanatnyi jóhoz olyan jutalmazásokkal bódítja magát, ami kapcsolati szinten felér egy szenvedélybetegséggel, azzal egyébként igencsak komoly hasonlóságokat mutatva. Az ilyen függőségek a szabadság felelőssége elől való menekülésnek tekinthetők, olyan lehetőségeket zárva el magunk elől, amikben felnőttebb függetlenebb boldogságokat élhetnénk meg a kevésbé értékes „felejtések” helyett. A kölcsönös partnerfüggőségben jól ismert szerepek fedezhetők fel, dominanciaharcok akkor is, amikor látszólag egymás megmentése zajlik, ebben pedig kétségbeesett érzelmek mozgósíthatnak gyermeki mágiákat. Lelkünk-tudatunk teremtő ereje ugyanis nemcsak a tartós harmónia elérésének érdekében képes megnyilvánulni, kénye-kedve szerint újabb kötéseket hozhat létre, vagy meddő viszonyokat tartósíthat hosszú időkön keresztül.

A „se veled, se nélküled” kapcsolatok számos példájában fedezhetjük fel a görcsös egymásba kapaszkodás „csodáit”, ahol az elválásokat mintha „égi erők” rendeznék vissza, felcsillantva a lehetőségét annak, hogy a folytatásnak értelme, célja van. Az ilyen visszatéréseket alaposabban megvizsgálva, az esetek többségében inkább a visszaesés gyengeségére bukkanhatunk, ami csak ismételni képes a feladatot ám megoldani nem. Ezekben az esetekben a felek a felszín értékeihez ragaszkodva csalódnak újra és megint csak egymást büntetik. Az ilyen purgatóriumokban angyalok és démonok arcai váltogatják egymást saját arcainkban, ismételten elénk tárva az igazi döntések kihívásait. De vajon milyen elvarratlan szálai lehetnek életünkben a kapcsolatainknak, milyen feladat ismétli az ilyen viszonyokban önmagát?

Az elengedés művészete

A szenvedések, ha lassan is, de tanítanak, ahogyan természetesen az örömök is. A vágyakhoz való görcsös ragaszkodás azonban megkötő erő, ami a teljesebb felnőttebb boldogság elől zár el bennünket, ezt feloldani pedig a dolgok múlandóságának elfogadásával és a más vagy mások felé való szeretettel lehet. A nehéz kapcsolatok egyik átka magának a szeretetnek a félreértelmezése, az ilyen viszonyokban ugyanis gyakran nem a személyt, hanem a saját érzelmeinket szeretjük, legyen az akár a szerelem köntösébe bújtatva. Ugyanígy szüli a felnőtt szeretetre való képtelenség a gyermeki szeretetigényt, amikor egymástól várjuk azt, amit nem kapni, hanem adni kell megtanulni.

Elengedni tehát nem a vágyakat kell, hanem a félreértelmezett elvárásokat, akár magunk, akár a másik felé, még ha ez fájdalommal is jár. Ritka kivételektől eltekintve a sorsok megváltása nem ilyen drámai hirtelenséggel történik, mert bár a lehetőség – akárcsak a megvilágosodásra – minden pillanatban adott, lelkünk apró lépésekkel halad a felébredés útján. Segíteni azonban egymást ezen az úton, talán a legszebb feladat, felismerve a démonok üzenetét így lehetnek belőlük megváltó angyalok. Amit görcsösen szorítunk, az sosem volt és lesz a miénk, amit elengedünk az viszont szabad, ha kell elmegy, ha kell, mellettünk marad. Hogy egy kapcsolat nehézségei akadályt vagy próbát jelentenek, csak helyes lelkiállapotban ítélhető meg, ehhez azonban tét nélkül kell mérlegelni, ami nem kíván viszonzást, hacsak nem magának a játéknak a jutalmát és a feloldozásét magunk és mások lelke felett.