A párkapcsolat nem csupán két ember érzelmi összefonódása, hanem két különböző életút, két családi minta és két sérülésekkel teli történet összeolvadása. Így történik a traumák átadása is.
A szerelmünkkel való kapcsolódás során mindig aktiválódnak azok a minták, amelyeket gyermekkorunkból, korábbi kapcsolatainkból vagy mély, generációs sebekből hoztunk. Sokszor észre sem vesszük, hogy nem a jelenre reagálunk szavainkkal, tetteinkkel és érzelmeinkkel, hanem egy régi fájdalom emléke szól belőlünk, és a traumák átadása történik.
Hogyan adjuk tovább a traumáinkat?
A legjellemzőbb utak:
• Érzelmi elzárkózás
Aki korábban többször is sérült érzelmileg, gyakran védekezés gyanánt falakat épít maga körül. A partner ezt sokszor hidegségnek, közönynek érzi, mikor a teljes testi- lelki összekapcsolódás valahogy nem, vagy csak pillanatokra jön létre. Emögött az érzelmek hiánya helyett gyakran a félelem áll.
• Kontroll, féltékenység és túlzott ragaszkodás
A múltban megélt párkapcsolati bizonytalanságok könnyen vezethetnek birtokló magatartáshoz vagy bizalmatlansághoz.
A „nehogy elveszítselek” félelem gyakran romboló viselkedésben nyilvánul meg, ahol erővel, olykor erőszakos eszközökkel próbáljuk kézben tartani a másik fél érzelmeit és a kapcsolatot – ezzel általában csak eltaszítjuk magunktól.
• Menekülés az intimitástól
Aki nem tanulta meg, hogy biztonságos keretek között is lehet kötődni, gyakran egy megfelelő kapcsolatban sem meri teljesen elengedni magát. Látszólag független, határozott és erős embernek mutatja magát, aki „teljesen rendben van önmagával”, valójában retteg a mély intimitásban megélhető sérüléstől.
• Ismétlődő minták újrajátszása
A lélek automatikusan vonzódik a „megszokott” energetikához, azokhoz a kapcsolati dinamikákhoz, amik az ismerősség érzését keltik benne – még akkor is, ha azok fájdalmasak. Így csúszunk bele újra és újra hasonló kapcsolati sémákba, és ismételjük ugyanazokat a leckéket.
Milyen párkapcsolati traumákat hordozunk leggyakrabban?
1. A „nem vagyok elég jó” trauma
Mindez a túl kritikus szülők és expartnerek, a múltban megélt elutasítások és kudarcok lenyomata. Ennek megtapasztalása állandó megfelelési kényszert és bizonytalanságot okoz.
2. Az elhagyástól való félelem
A gyermekkorban vagy kapcsolatainkban sorozatosan megélt belső magány, törődéshiány és az érzelmi igényeink figyelembevételének hiánya a „ belső gyerekünk” sérülését okozza. Ez sokszor párkapcsolatfüggőséget, túlzott ragaszkodást vagy olykor távolságtartó magatartást eredményez.
3. Bizalmi törés
Többszöri megcsalás, súlyos titkok kiderülése és komoly csalódások , árulások megtapasztalása után nehéz újra kinyílnunk – a lelkünk természetes módon óvatos, a testünk feszült, és a szív félig zárva marad.
4. Érzelmi bántalmazás lenyomatai
Aki érzelmileg bántalmazó , degradáló kapcsolatban élt hosszabb ideig, gyakorlatilag „ megszokja”, hogy nincs értéke. Saját magát rendkívül alacsonyan pozícionálja, és tudat alatt később is olyan helyzeteket teremthet, ahol nem tisztelik vagy nem tartják fontosnak – emellett az újabb „ alulválasztásnak” is nagy esélye van.
5. Súlyos kötődési zavarok
A szorongó vagy elkerülő kötődési típusúak számára alapvetően nagy kihívás az egészséges kötődési minták elsajátítása. Ha ezeket a mintákat nem megélt, valós élettatapasztalatok okozzák, és nagyon súlyosak, gyakran generációs örökségről van szó, melyek intenzíven meghatározzák, hogyan fogadunk és adunk szeretetet.
Miért adjuk tovább ezeket a traumákat?
A párkapcsolat aktiválja a bennünk élő belső gyermeket. A viták, az érzelmi távolság és elérhetetlenség, a bizonytalan helyzetek előhívják azt a „kicsi én”- t, aki valaha gyermekként félt, sírt vagy magára maradt.
Amikor Ő kerül előtérbe, nem felnőttként viselkedünk – hanem a múltunk fájdalma szól belőlünk. A lélek azt adja tovább, amit ismer – a kimondatlanság, a félelem, a bizalmatlanság rezgése ugyanúgy átöröklődik, mint egy szokás vagy egy mondat.
A párkapcsolat pedig egy energetikai tér, ahol minden kimondatlan érzés is jelen van, amit a másik érzékel – akár tud róla, akár nem.
Hogyan lehet megállítani a traumák továbbadását?
Az első lépcsőfok mindenképpen a tudatosítás: rá kell jönnünk, fájó érzéseinket nem mindig a párunk viselkedése okozza, hanem sokszor csupán egy régi seb tépődik fel bennünk.
A nyílt kommunikáció a másik legfontosabb alappillér: a felismert és kimondott sérülés veszít a hatalmából , emellett a társunk megértést tud biztosítani számunkra ott is, ahol eddig félelem, blokkok és kapcsolódási problémák voltak.
Belső gyermekünk gyógyításához biztonságos kötődés építésére van szükség ahol a következetesség, őszinteség és kiszámíthatóság, bizalom és megértés kerül előtérbe – ez még a legmélyebb mintákat is képes feloldani.
Megtanulunk idővel másképp reagálni, mint ahogy korábban tettük – így írjuk át a történetünket.
A párkapcsolataink nemcsak felnagyítják a traumáinkat, hanem lehetőséget is adnak a gyógyulásra. A múlt sebei ugyan örökíthetőek, de ugyanilyen erővel adható tovább a gyógyulás, a biztonságérzet és a szeretet mintája is. A szerelemben két ember találkozik – de néha egy egész generáció története gyógyul meg egy pár kapcsolódása, fejlődése által.
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
