Három napig a halál fogságában

Már az ókorban sem volt ismeretlen ez a jelenség. Platón, a görög filozófus Állam című művének X. könyvében előadja egy bizonyos Er nevű katona történetét,  aki elesett a csatában, „és amikor a tizenkettedik napon el akarták temetni, s már ott feküdt a máglyán, feltámadt, és elmesélte, mit látott odaát.” A történet több ponton hasonlóságot mutat a mai halálközeli élményekkel: szerepel benne a jutalom és a büntetés, az egyetemes fény és a reinkarnáció motívuma.

Ateistából hívő

De nem kell a távoli múlt homályát fürkészni, elképesztő esemény történt napjainkban is. Korunk egyik legmeggyőzőbb esete George Rodonaia halálközeli élménye, akit 1976-ban ütött el egy autó. Miután halottnak nyilvánították, teste három napon át feküdt a hűtőkamrában. Ezután kezdték meg a boncolását. A kórboncnok már belevágott a hasába, amikor Rodonaia viszszatért az életbe. Rodonaia, aki halálközeli élményét megelőzően ateista neuropatológus volt, az eset után a spiritualitásnak szentelte életét. Ledoktorált valláspszichológiából, majd – 2004-ben bekövetkezett haláláig – a görögkeleti egyház felszentelt papjaként tevékenykedett. Tapasztalatának részleteit több halálközeli élményről szóló könyv is ismertette. Phillip Berman Hazaút (The Journey Home) című művében Rodonaia saját megfogalmazásában olvashatunk a történtekről: „Az az első emlékem a halálközeli élményemről, hogy egy olyan valóságban találtam magam, ahol teljes volt a sötétség. Nem éreztem fizikai fájdalmat. Továbbra is George-ként léteztem. Teljes sötétség honolt körülöttem – sötétebb a sötétségnél, feketébb a feketénél. Nagyon megijedtem. Erre ugyan nem voltam felkészülve. Megrendülve fedeztem fel, hogy még létezem, miközben fogalmam sincs, hol vagyok. Hogy lehetek, ha egyszer nem vagyok? Másra sem tudtam gondolni. Zavart a kérdés. Lassanként összeszedtem magam. Elkezdtem töprengeni azon, hogy mi történt. De nem merült fel bennem olyan gondolat, ami megnyugtatott volna. Miért vagyok ebben a sötétségben? Mit kell tennem? Aztán eszembe jutott Descartes híres sora: Gondolkodom, tehát vagyok. Ettől megkönnyebbültem. Most már biztos voltam abban, hogy még élek, csak éppen egy másik dimenzióban. Ezután beugrott: ha már létezem, miért ne fogjam fel pozitívan? George vagyok, és bár sötétségben vagyok, azt azért tudom, hogy vagyok. Vagyok, ami vagyok. Tovább tűnődtem: Mi lehet pozitív ebben a sötétségben? A fény a pozitív. Ekkor hirtelen fény borított be; ragyogó, fehér, erős fény. Olyan éles volt, mint a vaku. Először vakítónak is találtam a ragyogását; nem tudtam közvetlenül ránézni. De apránként ellazultam, és melegséget éreztem. Hirtelen kényelmesnek tűnt minden. Ezután molekulákat láttam; mindenütt atomok, protonok, neutronok repkedtek. Kaotikus volt a mozgásuk; ennek a káosznak mégis megvolt a maga szép és egységes szimmetriája, és ez nagy örömmel töltött el. Feltárult előttem az élet és a természet egyetemes formája. Minden aggodalmam eltűnt a testem iránt. Világossá vált számomra, hogy már nincs rá szükségem; hogy a test igazából korlát. Az élményben minden öszszefolyt, ezért nehéz sorrendben előadnom az eseményeket. Megállt az idő, amit korábban ismertem: az élet időtlen egységében valamiként összeolvadt számomra a múlt, a jelen és a jövő. Valamikor átestem azon a folyamaton, amit az élet áttekintésének szoktak nevezni. Az egész életemet, elejétől a végéig, egyszerre láttam. Részt vettem életem drámáiban – szinte mintha életem holografikus képe peregne le előttem, de nem volt felosztás a múlt, a jelen és a jövő között. Csak a most létezett, a mostban pedig az életem valósága. Egyszerre jelent meg minden. Ez volt hát az életem.Nem éreztem bűntudatot a tetteim miatt. Nem foglaltam állást a hibáimról, kudarcaimról, teljesítményeimről. Elfogadtam az életemet olyannak, amilyen. A fény közben békét és örömöt sugárzott felém. Nagyon pozitív volt. Boldogsággal töltött el, hogy a fényben lehetek. Azt is megértettem, hogy mit jelent a fény. Megtudtam, hogy az emberi élet összes fizikai szabálya sem ér fel ehhez az egyesítő valósághoz. Arra is ráébredtem, hogy a fekete lyuk csupán része ennek a végtelenségnek, ami a fény. Ráeszméltem, hogy mindenütt jelen van a valóság. Nem korlátozódik a földi életre; a létezés határtalan. Minden összefügg mindennel, sőt minden egy. Egységet éreztem a fénnyel; azt, hogy minden rendben van velem és az univerzummal. Bárhol ott lehettem egy pillantás alatt. Ténylegesen. Megpróbáltam kommunikálni az emberekkel, akiket láttam. Némelyikük megérezte a jelenlétemet, de senki sem kezdett vele semmit. Úgy éreztem, muszáj tanulnom a Bibliáról és a filozófiáról. Elég volt csak erre gondolnom, máris megadatott. Visszamentem tehát Jézus és tanítványai elméjébe; ott éltem. Hallottam a beszélgetéseiket, átéltem, amint ettek, borozgattak. Éreztem az illatokat, az ízeket – pedig nem volt testem. Tiszta tudat voltam. Ha nem értettem, mi történik, magyarázatot kaptam rá. De nem beszélt hozzám tanító: valahogy eljött hozzám a tudás. Jártam a Római Birodalomban, Babilonban, Noé és Ábrahám idejében. Minden korszakot bejártam. És az egész csodás élmény kellős közepén valaki elkezdi felvágni a hasamat. El tudják képzelni? Az történt, hogy elvittek a hullaházba. Halottnak nyilvánítottak, és otthagytak három napra. Nyomozást indítottak a halálom ügyében, ezért kórboncnokot küldtek hozzám. Ahogy elkezdték felvágni a hasamat, úgy éreztem, mintha nyakon csípne valami óriási erő, és lenyomna. Olyan erős volt, hogy kinyitottam a szememet, és irtózatos fájdalmat éreztem. Hideg volt a testem. Reszketni kezdtem. Azonnal leállították a boncolást, és kórházba vittek. Itt töltöttem az elkövetkező kilenc hónapot; a nagy részét lélegeztető alatt. Lassanként visszanyertem az egészségemet. De már nem voltam többé ugyanaz. Életem fennmaradó részében a bölcsességet akartam tanulmányozni. Sokan kérdezték már tőlem, hogy miben hiszek, és hogyan változtatta meg a halálközeli élmény az életemet. Erre mindössze annyit felelhetek, hogy most már hiszek az univerzum istenében. Másoktól eltérően sosem neveztem istennek a fényt, mert isten meghaladja a megértésünket. Úgy hiszem, isten több, mint a fény; isten a sötétség is. Isten minden, ami létezik – felfoghatatlan. Én nem a zsidók, a keresztények, a hinduk vagy más vallások istenében hiszek. Mindegyik ugyanaz az isten, és ez az isten azt mutatta meg nekem, hogy az univerzum, melyben élünk, szép és csodálatos misztérium, ahol minden mindennel összefügg, most és mindörökké. Bárki, akinek ilyen tapasztalata volt Istenről, aki ilyen mély összekapcsolódást élt át a valósággal, tudja, hogy egyetlen igazi tennivalónk van az életben: szeretni. Szeretni a természetet, az embereket, az állatokat, a teremtést magát – pusztán mert létezik. Csak így van értelme élni.”

Túlvilági gyógyítás

De George Rodonaia esete nemcsak azért érdekes, mert kivételesen hosszan tartózkodott a halál közelében. Dr. Melvin Morse és Paul Perry Átalakított a fény (Transformed by the Light) című könyvében leírja, hogy Rodonaia halálközeli élménye során kommunikált egy beteg csecsemővel. Miután ebben a testetlen állapotban „meglátogatta” a családját, a szomszédba is benézett. Az ott lakó házaspár néhány napos csecsemője nem hagyta abba a sírást. Az orvosok sem tudták megállapítani, mi lehet a baja. Hazaküldték a szülőket, abban a reményben, hogy az újszülött végül lecsillapodik. Amikor Rodonaia mentálisan odautazott, felfedezte, hogy beszélni tud a csecsemővel. – Elképesztő volt – mondta. – A szülőkkel,  akik a barátaim, nem tudtam beszélni, de a kisfiúval, aki csak nemrég született meg, vele igen. Megkérdeztem, mi a baja. Nem szavakat váltottunk egymással, hanem talán telepatikusan kérdeztem meg tőle, hogy mi a baj. Azt felelte, hogy megsérült a karja. S ahogy ezt elmondta, már láttam is a csontot, ami kicsavarodott, és eltört. Miután Rodonaia visszatért az élményéből, elmesélte a családnak, hogy mi történt vele, miközben „halott” volt. Senki nem hitt neki igazán, míg nem kezdte ecsetelni testen kívüli utazásait. Elmondta, hogy tud a szomszéd csecsemő állapotáról, a szülők aggodalmáról, és hogy beszélt az újszülöttel. A szülők ezután ismét orvoshoz vitték a babát, és megröntgeneztették a karját. Kiderült, hogy Rodonaia diagnózisa helyes volt. P. M. H. Atwater, a halálközeli élmények kiemelkedő kutatójának elmondása szerint George Rodonaia tapasztalata a legdrámaibb, leghoszszabb, leginkább felkavaró és meggyőző a több ezer eset közül, melyekkel az évtizedek során megismerkedett. További érdekes cikkeket, olvasnivalót, játékot és ajánlót a Kiskegyed Horoszkóp Magazinban találsz. Keresd az újságárusoknál!