Várva várt halál – I. rész

„Élet az élet után” címmel jelent meg 1975-ben Raymond Moody nagy feltűnést keltő könyve a klinikai halálból visszatért emberek tapasztalatairól. A „halálközeli élmény” kifejezést is Moody adta e jelenség megjelölésére. Az utóbbi időben egyre többet foglalkoznak tudományos szempontból is a kérdéssel, és nyilvánvalóvá vált, hogy e beszámolók nem hazugságok, s nem is csupán álmok vagy hallucinációk. Egyre többet tudunk a halálközeli élmények élettani és pszichológiai alapjairól, s ez a tudás a mindennapokban is hasznosíthatóvá vált.

Szinte kivétel nélkül kellemes élményről beszélnek

A klinikai halál állapotából visszatért emberek élményei meglepően hasonlóak. Hallják, hogy valaki közli, hogy beállt a halál, béke szállja meg őket, nem éreznek fájdalmat, kiszállnak a testükből, és felülről szemlélik az eseményeket, áthaladnak egy alagúton, melynek végén hihetetlen fényt látnak, ami hívogatja őket, találkoznak rég elhunyt hozzátartozóikkal, lepereg életük filmje. Ha ez az életfilm nem teljes, ha az illető úgy érzi, sok mindent kell jóvátennie vagy befejeznie még, vissza kell térnie az életbe. A többség ezt vonakodva fogadja, mert az élmény, amit tapasztal, annyira magával ragadó, hogy szeretne inkább odaát maradni. Természetesen nem minden beszámoló egyforma, vannak, akik a fenti jelenségeknek csak töredékét élik meg, sőt, kiegészítik sajátos történések elemeivel.

Nem a modern kor találmánya

Halálközeli élményekről a fennmaradó dokumentumok szerint legkorábban a tibeti Halottak Könyvében olvashatunk a VIII. századból, bár itt a halál sajátosságairól írnak, mégis hasonló tételeket fogalmaznak meg.  Saját élményéről számol be a pszichoanalízis jeles képviselője, C. G. Jung is (olvasható az Emlékek, álmok, gondolatok c. könyvében). A hasonló élményekkel foglalkozó első írás 1892-ben jelent meg Albert Heim svájci geológus professzor munkájaként, aki egy szikláról lezuhanva a levegőben élte át ezt az élményt. Alpinista társaitól harminc hasonló beszámolót gyűjtött össze. Ebből az is kiderül, hogy halálközeli élményt nem csak a klinikai halál állapotában, de életveszélyben, sőt, bizonyos tudatmódosítók (hasis, LSD, stb) hatására is el lehet érni.

„Végérvényesen megváltozott az életem”

K. Karina autóbaleset következtében került a klinikai halál állapotába. Frontális ütközést szenvedett, több csontja törött, súlyos koponyasérülése lett. – Az ütközés előtti másodpercben, mintha kiszálltam volna a testemből, és önmagam fölött lebegtem. Láttam, ahogy a két autó orra összecsapódik és összeroncsolódik, láttam, ahogy a fejem kitöri a szélvédőt, sőt, az egész felsőtestem a motorháztetőre terül. Hallottam, hogy más autók fékeznek, az emberek kiszállnak, odafutnak, egyikük mentőt hív. A mentős megállapította, hogy meghaltam.

Óvatosan a kocsiba tettek, és kezelni kezdtek. Tudtam, hogy vissza akarnak hozni az életbe. Gyönyörű világban jártam, nem akartam visszajönni. Lebegtem, és boldognak éreztem magam. Köröttem minden csupa fény és béke volt. Nem értettem, ott lent miért olyan ideges mindenki. Mindenáron tovább akartam sétálni, hogy meglássam, mi van tovább. A kórházban tértem magamhoz, mindenem fájt, az orvos azt mondta, jegyezzem fel ezt a dátumot, mert ez a második születésnapom. Csak mosolyogtam, mert tudtam, hogy legszívesebben máris visszamennék. Azóta egyáltalán nem félek a haláltól, bár nem is siettetem. Tudom, hogy ez a világ csak olyan, mint egy hatalmas, csodaszép palota előszobája – meséli. Ez az élmény nem egyszer alaposan megváltoztatja az átélők világnézetét, az emberi kapcsolataikat, a fontossági sorrendjeiket, a túlvilágról kialakult nézeteiket. Bár eleinte általában sajnálják, hogy vissza kellett térniük a régi életükbe, előbb-utóbb rájönnek, hogy visszatérésüknek oka, célja van. Igyekeznek megtalálni az élet értelmét, többen alkotómunkába kezdenek, már nem a sikert, pénzt, karriert tartják fontosnak, hanem az emberi kapcsolatokat, a szeretetet, illetve a közhasznú vagyis másokon is segítő, hasznára váló teljesítményt. Megerősödik bennük az empátia és a tolerancia, az életszeretetük nő, és szinte kivétel nélkül elmélyül a hitük.

Csupán hallucináció volna?

Sokan úgy vélekednek, hogy ezek az élmények pusztán az oxigénszegény állapotban lévő agy játékai. A szívműködés és a légzés megszűnésével az agy nem jut elegendő oxigénhez, és felszaporodik az anyagcsere során keletkező szén-dioxid. Több kutató szerint ezek a folyamatok idézik elő a halálközeli élményeket. Ezt részben kísérletekkel is tudták bizonyítani: a önként jelentkező kísérleti személyekkel oxigénben szegény és szén-dioxidban gazdag levegőt lélegeztettek be, s ezzel a halálközeli élmények számos elemét sikerült előidézni. Az oxigénhiány és a széndioxid-túlsúly hatására nagy mennyiségben szabadul fel az agyban egy olyan polipeptid, melynek feladata, hogy megakadályozza az agykárosodást úgy, hogy bizonyos ioncsatornákat lezár. Ennek a folyamatnak mellékhatása, hogy bizonyos agyterületeken izgalmi állapot jön létre. A halántéklebeny izgatásával emlékképek keletkeznek (lepergő film), sőt, a testen kívüliség élményéért is ez a terület felel. A limbikus rendszer izgatásával pedig euforikus érzés váltható ki.

Közös tudatunkból táplálkozó élmény

C. G. Jung analitikus megfigyelte, hogy a világ különböző részein élő népcsoportok elmeséléseiben ugyanazok az elemek ismerhetők fel. Ennek magyarázataként feltételezte, hogy az emberiségnek egy általa kollektív tudattalannak nevezett közös sajátsága van, amelynek szerkezeti elemei – az úgynevezett archetípusok – mindnyájunkban jelen vannak. Mivel a halálközeli élmények – hasonlóképpen a mesékhez, legendákhoz, mítoszokhoz – világszerte azonos elemeket tartalmaznak, feltételezhető, hogy ezek is archetipikus eredetűek. A halálközeli élmények nagy mértékben hasonlóak a születés „élményéhez” (áthaladás egy sötét csatornán, kiérkezés a fényre, más emberek látása, egy másik világ megtapasztalása stb.), ezért – az egyik jungi elmélet szerint – a klinikai halál állapotában „a születés és a halál archetípusa” aktiválódik. A jelenséget az élet során szerzett tapasztalatok, emlékek, kulturális ismeretek és a személyes tudattalanból származó vágyak, fantáziák teszik egyénivé. A természetfölötti magyarázatok a halálközeli élményt olyan folyamatnak tekintik, amelynek során a lélek elválik a testtől. Mivel a Biblia nem tartalmaz egyértelműen halálközeli élménynek tekinthető leírást, ezt az értelmezést az egyházi körökben vitatják. Napjainkban a kombinált magyarázatok terjedtek el a legjobban. E nézetek képviselői szerint a különböző alapokra épülő elméletek, magyarázatok nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. Tehát a halálközeli élmény végleges formájának kialakulásában a biológiai folyamatoknak csakúgy jut szerep, mint a pszichológiai, a kulturális és a transzcendens hatásoknak. Folytatjuk! Felhasznált irodalom: Élet és Tudomány, Origo, C. G. Jung – Emlékek, álmok, gondolatok