A moundok és a halottkultusz

A Bush Creek nevezetű folyó kanyarulatában, a kígyó tekergő mozgását követve készült ez a földdomb. A valamikor Kr. e. 1000 és 300 között emelt Kígyó 405 m hosszú. Nem találtak benne sem csontot, sem használati tárgyakat, csupán annak nyomait, hogy a Kígyó körvonalait először kőből kirakták, majd az alatta elterülő völgyből hozott agyagból felépítették.

A kígyó, mint jelkép

Ma sem tudni pontosan, miért készült a Kígyó, s azt sem, mit jelképezett. Némi támpontot a mítoszok adnak. A világon minden nép mítoszaiban és vallásaiban kiemelkedő szerepe volt a kígyónak. Az indián legendákban a Szarvaskígyó a víz termékenyítő erejét jelképezi, míg az aztékok hite szerint a Tollaskígyó nemcsak a Nap, hanem az eső és a vihar istene is. A Nagy Kígyó-mound talán a föld és a víz mindennél fontosabb egységét testesíti meg; hiszen e két őselem erejének köszönhetően csírázik ki a mag és újul meg az élet.

Kik építették?

A Kígyó-halmot 1848-ban tárta fel Ohio szívében az amerikai Ephraim Squier és Edwin Davis régész. Pontos leírásokat készítettek a helyszínről, de az építők kilétét és a keletkezési időt nem tudták megállapítani. Egy dologban mindenki véleménye azonos volt a titokzatos dombokkal kapcsolatban: nem hitték, hogy az általuk primitívnek tartott indiánok építették őket, hiszen a leletek és a mérnökien pontos kivitelezés fejlett kultúráról tanúskodott. Legendák keltek szárnyra a keletkezésükkel kapcsolatban, egyesek szerint valamikor réges-régen egyiptomiak egy csoportja száműzetésre kényszerült, és Amerika partjaihoz sodródtak. Magukkal hozták kultúrájukat, és halottaiknak emelték a dombokat a piramisok mintájára. A másik változat szerint a vikingek tévedtek erre szokásos világfelfedező útjaik során, és annyira megtetszett nekik a hely, hogy letelepedtek, és moundokat építettek isteneik és halottaik tiszteletére. Csupán a 19. század vége óta elfogadott tény, hogy az ősi földdombok bizony az amerikai indiánoktól származnak.

Mégis az indiánok

Ahány kutatócsoport foglalkozott eddig a moundokkal, mind más-más indián törzs munkáját vélte felfedezni. Valószínűleg nem is egy nép, hanem több, egymás után élő, az előd kultúráját továbbvivő népcsoport alkotásáról van szó. Sok tudós szerint a Nagy Kígyó-mound az adena nép műve, akik az Ohio folyó völgyében éltek. Velük kapcsolatos ismereteink jórészt azokból a dombsírokból származnak, melyeket ezerszámra emeltek a Kr. e. 1. évezred második felében. A dombok belsejében négyszögletű sírkamrákat alakítottak ki a halottak és a velük együtt eltemetett használati tárgyak számára, amelyek kőpipák, absztrakt rajzok, kőtáblák és réztárgyak voltak. Az adena nép eredete mára a múlt ködébe veszett. Az ásatások során a moundokból vörös okkerrel festett csontok kerültek elő, és kiderült, hogy az adenák a koponyatorzítás gyakorlatával is éltek. Az újszülöttek még formálható koponyáját abroncsba fogták, így nyerték el szokatlanul magas homlokukat. Ez a szokás közép-amerikai eredetre utal, ugyanis a mai Mexikóváros környéke a legközelebbi hely, ahonnan hasonló koponyák kerültek elő.Mások szerint a Nagy Kígyó-halmot a fejlettebb kultúrájú hopewell indiánok emelhették, akik Kr. e. 100 után foglalták el az adenák területét. Továbbfejlesztették a temetkezési dombok hagyományát, sokkal nagyobb és bonyolultabb földhalmokat emeltek. A hopewell moundok kifinomult halottkultuszról tanúskodnak. Különleges gonddal elegyengetett területeken fából készült, nagy halottasházakat építettek. Halottaikat általában elhamvasztották, előtte azonban eltávolították a húst a csontokról. Csak a kiváltságosakat temették el érintetlenül. Testüket a halottasház földjére fektették, kiterítették, s körülvették olyan használati tárgyakkal, amelyekre a túlvilágon szükségük lehet. Az értékes ritkaságokból arra következtethetünk, hogy a hopewell indiánok széles körű kereskedelmet folytattak. Moundjaikból kovácsolt dísztárgyak kerültek elő, rézvértek a Felső-tótól, cápafogak a Mexikói-öbölből, és csak a Yellowstone-nál előforduló obszidiánból faragott kések, valamint csiszolt kőfüggők, kőpipák. A legszebbek a nagy szemű édesvízi gyöngyökből fűzött nyakláncok. A hopewell indiánok ugyanazokkal a jelképekkel – kígyóval és ragadozó madarakkal – díszítették temetkezési tárgyaikat, mint az adenák, de szimbólumaik között megjelennek újak is, például a napkorong. Fejlődése csúcsán, Kr. e. 100 és Kr. u. 200 között, a hopewell kultúra távoli területekre is eljutott. Ohióból és Illinoisból terjedt el Indianába, Michiganbe, Wisconsinba, Iowába és Missouriba. A következő évszázad folyamán azonban a hopewell indiánok csillaga is leáldozott, majd kihaltak.

Templom moundok a Mississippi mentén

A Mississippi menti indiánok építették az aztékok és a maják nagy templompiramisainak földből készült másait, a templom moundokat. Földdombjaikat ritkán használták temetkezési helyül, inkább lépcsőkkel látták el, és a tetejükön fatemplomokat emeltek isteneik számára. A Mississippi kultúra felemelkedése kb. 700-tól, megközelítőleg egybeesett a közép-amerikai topék uralommal, s lehetséges, hogy annak hatására fejlődött. A Mexikóvárostól északra elhelyezkedő, s feltehetőleg a toltékok által kifosztott metropolis, Teotihuacán híre eljuthatott egészen az északi Mississippi menti városig, Cahokiáig. Öt és tízezer fő közötti lakossága hatalmas, lapos tetejű moundokban élt. Ezek a földdombok nemcsak a templomokat bírták el, hanem a papok és más főemberek otthonait is. Cahokia száz valahány földdombja közül a legnagyobb a Vadászmenyét mound, a világ leghatalmasabb mesterséges földhalma. A 305 m hosszú, 213 m széles és 30 m magas építmény 5,7 hektáron terül el, s ez meghaladja az egyiptomi Nagy Piramis alapterületét. Szintekből áll, akárcsak a közel-keleti zikkurátok, s talán azokhoz hasonlóan, a földet és eget összekötő kozmikus hegyet szimbolizálja. A város közepén álló Vadászmenyét mound a négy részre osztott Világmindenség mitikus képét testesíti meg, amit világszerte a szvasztika, az egyenlő szárú kereszt jelképez. Mire az európaiak a 16. században megérkeztek Amerikába, a moundok kora letűnt, a Mississippi menti népek pedig majdnem mind kihaltak, ami talán az európaiak által behordott betegségek miatt következett be. A kegyelemdöfést a 18. század elején a franciák adták meg: amikor az indiánok fellázadtak, lemészárolták őket. Így ért véget a moundépítők kora, amely a több mint 3000 éves történelmi múlt ellenére ma is Észak-Amerika egyik régészeti talánya. Foto: http://www.sacred-destinations.com/poland/krakow-krakus-and-wanda-mounds.htm