Van egy belső mondat, amely gyakran hangzik el elakadásoknál: „Már túl sokat áldoztam rá ahhoz, hogy most kiszálljak.” Ez azonban egy csapda, és akadályozza a fejlődést, változást, elengedést. Bolla Hajnal cikkéből megtudhatod, hogy változtathatsz valóban és eredményesen az életeden.
Ez a gondolat elsőre felelősnek, kitartónak, sőt erkölcsösnek tűnik. Valójában azonban gyakran nem erény, hanem csapda. Az emberi gondolkodás egyik sajátossága, hogy a múltbeli befektetéseket hajlamos belekeverni a jelen döntéseibe. Az elengedés pedig nagyon fontos a jövő szempontjából. Időt, energiát, pénzt, érzelmet fektetünk valamibe, és egy ponton túl nem azt kérdezzük, hogy „jó irányba visz-e”, hanem azt, hogy „hogyan ne vesszen kárba mindaz, amit már beletettem”. Így válik a múlt súlya a jövő bilincsévé.
Ez a jelenség jól ismert a döntéselméletben, de a hétköznapi életben ritkán nevezzük nevén. Inkább kitartásnak, lojalitásnak vagy hűségnek álcázzuk. Pedig sokszor nem ezekről van szó, hanem arról, hogy félünk szembenézni a veszteséggel.
Mit tanultunk a kudarcokból?
Fontos megérteni, hogy a múltbeli befektetés nem kötelez a jövőbeli folytatásra. Ez a mondat elsőre hidegnek hangozhat. Mintha az erőfeszítéseink értéktelenek lennének. Valójában épp ellenkezőleg: a múlt értéke nem attól függ, hogy meddig ragaszkodunk hozzá, hanem attól, mit tanultunk belőle.
Sok ember azért marad benne a romboló helyzetekben – rossz kapcsolatokban, kiüresedett munkákban, félresiklott életutakban –, mert úgy érzi, ha kilép, akkor be kell ismernie, hogy „rosszul döntött”. Ez az érzés fájdalmas, mert az identitást érinti. A döntés nemcsak egy helyzetre, hanem az önmagunkról alkotott képünkre is visszahat.
Pedig a változás nem a tévedés bizonyítéka. Gyakran épp a fejlődésé!
A múlt nem változtatható meg – a jövő viszont igen!
A probléma ott kezdődik, amikor a múltbeli befektetés válik az egyetlen érvvé a folytatás mellett. Ilyenkor a jelen állapota és a jövő kilátásai háttérbe szorulnak. A kérdés már nem az, hogy „mit ad ez most”, hanem az, hogy „hogyan igazolhatom visszamenőleg” a korábbi döntéseimet.
Ez a gondolkodás azonban torz. A múlt nem változtatható meg. A jövő viszont igen. Amikor a múlt határozza meg a jövőt, a döntés szabadsága elvész.
Egy felszabadító kérdés ebben a helyzetben az: „Ha ma indulnék el, ugyanebbe az irányba mennék?”
Ez a kérdés kizárja a múltat a mérlegelésből, és kizárólag a jelen állapotot és a jövő lehetőségeit hagyja bent. Sokszor már a válasz sejtése is fájdalmas – de egyben tisztító.
Fontos különbséget tenni az elköteleződés és a ragaszkodás között. Az előbbi tudatos döntés, amelyet időről időre felülvizsgálunk. Az utóbbi automatikus, félelemből táplálkozó állapot. Az elköteleződés erőt ad. A ragaszkodás elszívja azt.
Tehát a gondolkodásból eredő felismerésekből inspiráció nyerhető, amelyek a döntések torzításait vizsgálják, különösen azt, hogyan befolyásolják a múltbeli költségek a jelen választásait. A hangsúly azonban itt is azon van, hogyan válik ez személyes tapasztalattá, nem pedig elméletté.
Amikor a múlt súlya lekerül a döntésről, új kérdések jelennek meg:
– Mit szeretnék most?
– Mi szolgálná a következő időszakomat?
– Mire van szükségem ahhoz, hogy ne csak folytassam, hanem irányítsam is az életemet?
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
