Tanulj meg optimistán élni!

A keleti tanok, a mitológia és minden bölcs ember tudta, hogy életerőnk, sikerünk és boldogságunk önismeretünkkel, gondolataink feletti uralmunkkal, hitünkkel és álmainkkal van összefüggésben. Mégis csak napjainkra születtek meg azok a tudományos bizonyítékok, szinte egymástól függetlenül, amelyek lehetővé teszik, hogy pontosan megértsük, mitől függ a viselkedésünk nehéz helyzetekben, és hogyan érhetjük el, hogy kedvezőbb válaszokat adjunk egyre nehezedő körülmények között. Az állóképesség-kvóciens (AQ) és a hozzá kapcsolódó fejlesztőprogram három tudományos alappilléren nyugszik: a kognitív pszichológia, az idegélettan és a pszicho-neuroimmunológia felfedezésein. A kognitív pszichológia révén pedig négy elem játszik szerepet az AQ hatékonyságában, a tanult tehetetlenség, az attribúciós elmélet, az önmagát beteljesítő jóslat és a kognitív disszonancia. A tanult tehetetlenség fogalmának megalkotása Seligman amerikai pszichológus nevéhez fűződik. Bebizonyította, ha valaki rendszeresen azt tapasztalja, hogy nem múlik rajta semmi, hogy tettei hatástalanok a környezetére, akkor passzívvá válik, nem kezdeményez. Teljesítménye az élet minden területén gyengül. Az attribúciós elmélet megalkotásakor Teasdale azt vizsgálta, hogy az emberek milyen magyarázatokat adnak életük eseményeire. Seligmannel közösen folytatott vizsgálataikban megfigyelték, hogy a tanult tehetetlenségben szenvedők pesszimista módon látják életüket: számukra a bajok örökké tartanak, a bolhából elefántot csinálnak, és úgy érzik, nincs lehetőségük változtatni. Úgy gondolták, hogy ezek a minták kora gyerekkorban kezdenek kialakulni, és serdülőkorra már szokássá válnak, úgynevezett kognitív sémává alakulnak. Ezen bajok esetén villámgyorsan aktiválódnak, és meghatározzák a személy viselkedését. Bebizonyították, hogy korábbi tudásunkkal ellentétben ezek a sémák felnőttkorban is alakíthatóak, tehát az optimizmus tanulható. , hogy a pesszimista módon gondolkodók előbb-utóbb megtanítják környezetüket is a pesszimista hozzáállásra. A kognitív disszonancia lényege (Festinger) a fejlődésben segít. Ha tudatosítjuk saját sémáinkat, és megismerjük a negatívumokat, biztosan nem akad senki, aki önsorsrontó gondolataihoz ragaszkodna. Aki boldogulni, érvényesülni akar, előbb-utóbb kénytelen lesz a fejlődés útjára lépni. Az idegrendszeri kutatások és a képalkotó eljárások fejlődése tette lehetővé, hogy megismerjük azokat az idegrendszeri pályákat, amelyeket a pszichológia a sémákban leírt. Kiderült: ha megfigyeljük az idegrendszeri aktivitásokat, akkor a szó szoros értelmében a szemünk előtt alakulnak ki az új sémák egy-egy fejlesztőprogram hatására. Tehát megtalálták a szokásaink élettani alapját jelentő anatómiai struktúrákat. A pszicho-neuroimmunológiai kutatások révén világossá vált, hogy gondolataink hatására hormonok és kémiai anyagok sora kerül a vérbe, amelyek közvetlenül befolyásolják minden egyes sejtünk működését, így az immunrendszerünkét is. Ezek az anyagok határozzák meg energiaszintünket, hangulatunkat, egészségi állapotunkat és mindezek eredményeként munkahelyi teljesítményünket is. Paul Stoltz állóképességkvóciens-tesztje és a kapcsolódó fejlesztőprogram képet ad a személy kognitív sémáiról, és megtanítja azt a világos és könnyen alkalmazható módszert, amellyel mindenki képes saját automatikus gondolkodását olyanná alakítani, amely jobban segíti őt energikusnak, egészségesnek maradni és győztesen élni a mai rohanó tempó mellett is.