Tükörreflex

Hogy néz ki ez a gyakorlatban?

Szép dolog a „szólj, s megmondom ki vagy”, de nekem ez a módszer kevéssé jön be, mert mára mindenki professzionálisan tud hazudni, megvezetni, takargatni… Valami bölcs írta, hogy a szavak a legjobb esetben is kegyes hazugságok.
Azonban a mondás kis változtatással egészen használhatóvá válik. „Beszélj másokról, s megmondom, ki vagy.”
Bizony.
Durva, igaz?

Ha létezik spirituális közhely, ezoterikus nyilvános park letaposott gyeppel, akkor az a „társ=tükör” fogalompár. Ez a dolog azonban mégis megáll. Vannak az életnek elcsépelhetetlen szavai, melyeket nem emészt el sem idő, sem korrózió, sem gyakori használat.

Remek szórakozás, majd próbáljátok ki: nyilvános helyeken (családi csődületek alkalmával, fodrásznál, szaunában, vagy bárhol máshol, ahol emberek beszélnek) figyeljétek meg, mit mondanak kulturált emberek szomszédjukról, főnökükről, testvéreikről. Mindazokról, akikkel a mindennapokban kapcsolatba kerülnek.

Az első felismerés viszonylag hamar elgázolja a megfigyelőt. Ez pedig az, hogy legyen szó bár ugyanarról az emberről, mindenki más arcát ismeri, más tulajdonságait domborítja ki. Géza bácsi például a bátyja szerint szerencsétlen vesztes, a főnöke szerint megbízható biorobot, a fia szerint a világ legnagyszerűbb édesapja, viszont csapnivaló szervező. Borzasztóan rendetlen, de a világ összes bűnét megbocsátaná neki, aki eszik a lecsójából.

Ha a jelenséget magát észleltük, akkor fordítsuk figyelmünket a negatív tulajdonságokra (csak azért, mert itt jobban kiugrik a törvényszerűség, amit mutatni szeretnék). Ha valakit kibeszélünk (mi MINDIG kibeszélünk valakit), a legritkább esetben említjük kiváló tulajdonságait, ehelyett úgy soroljuk hibáit, mintha fizetnének érte. Itt is észrevehető, hogy mindenki kicsit máshogy látja, mindenkit kicsit más zavar Klári néniben. Engem pl. nem zavar, hogy önző, de azzal a falra kerget, hogy sosem tud a lényegről beszélni: ha a délutánjáról akar mesélni, mindig Jehova keresztapjától kezdi.

Ennek a magyarázata sokat látott és még többet tapasztalt bölcsek szerint az, hogy társainkban csak az képes bökni a csőrünket, ami bennünk is megvan. (A jézusi párhuzam a szálkás-gerendás tanmese, a nagy fekete könyvből.)

Szóval, ha a férjemben az idegesít, hogy örökké az ükanyját hibáztatja, amiért nem tanulhatott meg cserépkürtön játszani, talán nekem is körül kellene néznem felelősségvállalás terén.

Velem vagytok még? Innen jön a szép rész.

Nézzük meg, hogyan nyilatkoznak egymásról tíz-húsz-harminc esztendeje együtt élő (házas)társak. „A férjem az a barom”, „az a liba feleségem”, „ne szólj közbe, megint hülyeségeket beszélsz”… ugye mindenki tudná folytatni önállóan? (Aki legalább negyedórát töltött már női fodrászatban, az egészen biztosan.)

Amikor (házas)társat kell szidni, az emberekből előjön a versenyszellem. „Az én férjem a betegágyam mellől csalt a trampli szomszédasszonyommal”. „Az semmi, az enyém egy vasalódeszka miatt hagyott el engem és a két szegény gyereket (brühühü!), alig tudtam visszaszerezni.”

Egyébként ha ilyenkor egyszerre akartok kínos és gyűlöletteli csendet, meg lehet kérdezni, hogy (i) ki választotta az alanynak az ellenséget ágytársul, vagy (ii) miért van még mindig vele. Ezek a kérdések természetesen csak provokációnak jók, nem vezetnek sehova és hivatalosan nem is ajánlom őket… de néha igazán megéri a megnyúlt arcok miatt.

Az Utca Embere ölni tudna, ha kicsit beleverődik az orra a valóság másik oldalába. Országomat egy kis cukormázas elkendőzésért!

Emberek… Halló, Emberek! Köpködjük a tükröt, mert nem tetszik, amit látunk?
Nos, ez időpocsékolás, és még nemesebbek sem leszünk általa.

Társunk (a Tükör) önmagunkról tanít bennünket, miként a külvilág.

Ha először nem megy le a torkunkon ez a gondolat, igyunk rá glöggit vagy székely szilvát, és fussunk neki újból.
Az igazság olykor nem finom és nem is szép, mégis VAN.

Ha nem lenne dolgunk egymással, nem lennénk együtt.
Ha magasan feletted állnék jellemfejlődésben és/vagy spirituálisan, nem lennénk együtt.
Ha mélyen színvonal alatti a viselkedésed, akkor már régebben arrébb vihettem volna a színvonalamat valakihez, aki partner.

Ha még együtt vagyunk, az azért van, mert tanítjuk egymást. Igen. Az idegesítő szokásaiddal, szenvedély(betegség)eddel tanítasz engem.

Amikor nem ismerem fel, mit akarsz megmutatni, akkor megteszed nekem, hogy ráerősítesz.
Jobban kiabálsz.
Többet iszol.
Még egyet elszívsz.
Holnap sem jössz haza.

Így segítesz nekem felismerni önmagam és a határaimat. És mi mindent még…

És ha ellógom a tanulást, az már az én problémám. Te ennél többet nem tehetnél értem. Nem vádollak, nincs miért.

Jó esetben mindketten változunk. Így van rendjén, kár ezért durculni. Szeretettel elfogadom az ajándékaidat, átadom az enyémeket, aztán – még mindig szeretettel – elköszönök Tőled, ha már fáj Veled maradnom.

Nem akarlak megváltoztatni, saját képemre formálni. Pontosan így vagy nagyszerű.
Meglesem, mi paprikázza meg a hangulatomat Veled kapcsolatban, és felfedezem ezt a tulajdonságot önmagamban.

Általad tanulok. Esélyem vagy, hogy jobb emberré válhassak. Társam vagy, tükröm. Reflektor, hogy megvilágítsd, ami számomra homályban volt eddig. Megfigyellek, hogy megtanuljam magam.

Rajtam kezdek változtatni és bámulom a csodát, hogy ezáltal, minden kérés vagy ráhatás nélkül változni kezdesz Te is. Átalakul a kapcsolatunk. Együtt lépünk feljebb. Együtt megyünk előre. Vagy – ha nincs sorsunk együtt – fájdalom nélkül képessé válunk arra, hogy elengedjük egymást.
Ez sem kevés.

A legtöbb, amit adhatunk egymásnak, a szabadságunk.

A búcsú – szóljon bár egy életre, vagy tovább – sosem végleges.

Hálás vagyok Neked a tapasztalás (keser)édes gyümölcseiért. Hálás vagyok, mert a világról tanítasz, amíg Te vagy számomra a Világ, és magamról tanítasz, mert Te is én vagyok.

Hát így.
Lassan. Szeretettel.
Vagy hirtelen.
De szeretettel úgy is.

És egészen mindegy, hogy férj, édes szülő, szomszéd vagy villanyszámlás. Nem a kapcsolat számít, hanem a tanulás. És hogy mindenkitől egyformán tudjunk tanulni. Hogy senkivel szemben se kelljen álarc mögé rejtezni.

Az emberek örökké változnak. Ezért egyetlen kapcsolat, semmilyen szinten sem lehet soha állandó.
Minden kapcsolatban, minden áldott reggel két új ember köszönti egymást.
Minden kapcsolatban, minden nap érdemes időt szentelni társunk megismerésének.
Minden kapcsolatban, minden nap újraszeretjük egymást.

Nincs maszk. Nincs konzerv. A jegygyűrű pedig nem tartósító, hanem élesztő.

Akár emlékezhetünk is erre nap mint nap.

Pálcák a kézben, áldás az úton.

Lilith Cadmon
asztrozófus-asztrológus
www.lilithcadmon.hu