Az örök mártírok

Az éjjel-nappal dolgozó családfő, a háztartást megfeszített erővel vezető anyuka, a nyugdíjas létére is alkalmi munkákat vállaló nagypapa és az unokáiért a végsőkig elmenő nagymama – valamilyen szinten mindannyian mártírok. Ám talán nem túlzás, hogy minden családban található egy önfeláldozó rokon, aki tyúkanyóként gondoskodik szeretteiről, megtesz minden tőle telhetőt, hogy örömet okozzon a pereputtynak, ám igyekezete mégis fals, nem igazán szívből jövő. Ő az, aki feláldozza magát a család oltárán, mindent egymaga csinál, de csakis azért, hogy a többiek sajnálják, elismerjék munkáját.

A család mártírja

Reggel hat óra. Izzik a vasaló, zakatol a mosógép, fortyog az ebédnek való és csillog a padló is. A gyerek még aludna, de hallja a kiszűrődő zajokat, hallja, hogy az anyja megkezdte a napi robotot. Fordul egyet, majd nem bírja tovább: bűntudata kiveti az ágyból, felpattan és megkérdezi, segíthet-e valamiben. A válasz egyértelmű nem. Délután hazaérve azonban minden megváltozik: az anya borongós kedvében van, végtelen panaszáradatba kezd: nehezményezi, mennyire egyedül maradt a sok teendővel?Az ilyen típusú embereken sajnos nagyon nehéz kiigazodni: a család többnyire nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzá: segítsen-e, vagy hagyja magára az önsajnálattal. Ha az előbbit választja, kritizálásba ütközik, ha utóbbit, bűntudata lesz.

Válás utáni önsajnáltatás

Nem egyszer előfordul, hogy válás esetén sok szülő taktikája,hogy áldozat-szerepbe bújik, folyamatosan szidva a másik felet – így próbálja magához édesgetni a gyereket, mintegy szövetségest keresve benne. Hogy még inkább befolyásolhassa: örökké panaszkodik, vélt és valós sérelmeket hoz fel. Célja ezzel, hogy a másik ellen hangolja a mit sem sejtő gyereket, lerombolja a „gaz hűtlen”iránti tiszteletet. A teljes cikket itt tudod elolvasni >>>