A világ csodái – külső és belső dimenzióban

Az emberiséget története során mindig is hajtotta az a vágy, hogy megnevezze és megőrizze azokat az alkotásokat, amelyeket a kor legnagyobb teljesítményeinek tartott. Így született meg az ókori világ hét csodája, amelyben olyan grandiózus építmények kaptak helyet, mint a Gízai piramis, a babiloni függőkertek, az olümpiai Zeusz-szobor, az epheszoszi Artemisz-templom, a halikarnasszoszi mauzóleum, a Rodoszi Kolosszus és az Alexandriai világítótorony. E nagyszerű művek közül mára csupán a Gízai piramis áll az emberi kéz alkotóerejének időtálló bizonyítékaként.

Az Újkor 7 csodája

Évezredekkel később, a modern korban is megjelent az igény arra, hogy újraértelmezzük, mik számítanak „csodának”. Egy világméretű szavazás eredményeképp megszületett az új kor hét csodája: a kínai nagy fal, Petra Jordániában, a riói Krisztus-szobor, Machu Picchu Peruban, Chichén Itzá Mexikóban, a római Colosseum és a Tádzs Mahal Indiában. Ezek a monumentális alkotások nemcsak a történelemről mesélnek, hanem a kultúrák gazdagságát és az emberi leleményesség végtelen határait is kifejezik.

Az élet csodája

Ám ha alaposabban szemügyre vesszük, ezek a csodák mind az anyagi világhoz kötődnek: kőből, márványból, téglából és más anyagokból épültek, s bár sokuk évezredeket is átvészelt, mégis mulandók. Az emberi kéz alkotta őket, viszont az idő, a természet, vagy éppen a háborúk nyomaiban ma is láthatjuk sebezhetőségüket.
Ezzel szemben létezik egy másik lista is – egyáltalán nem hivatalos, de annál igazabb –, amely nem építményekre vagy monumentális emberi alkotásokra utal, hanem olyan isteni teremtésből adódó élményekre, amelyek minden ember számára egész élete folyamán mindig és mindenhol elérhetők. Szerintem ezek a valódi csodák!

1. Érinteni.
2. Ízlelni.
3. Látni.
4. Hallani.
5. Érezni.
6. Nevetni.
7. Szeretni.

Ezek a csodák nem múlandó építmények, nem zárhatók múzeumba, és utazni sem kell ahhoz, hogy megéljük őket. Az emberi lét legbensőbb ajándékai, amelyek által megtapasztaljuk a világot. Egy ölelés melege, egy étel íze, a naplemente látványa, a zene hangjai, a szívünk rezdülései, a közös nevetés felszabadultsága vagy a szeretet végtelen ereje – mindez valóságos és mindennapi élmény, csak bizonyos mértékű tudatosság, alázat, hála hiányában gyakran észre sem vesszük, hogy mennyire kivételesek.

A következtetés tehát egyértelmű: a legnagyobb csodák nem a kövekben és épületekben rejlenek, hanem abban, hogy emberek vagyunk, testben élünk, és képesek vagyunk megtapasztalni a világot. Az élet maga a legnagyobb csoda, amely minden pillanatban lehetőséget ad a csodákhoz való kapcsolódásra, az ebből táplálkozó örömre és boldogságra. Ha így tekintünk rá, akkor minden egyes nap újabb és újabb csodát hordoz számunkra – nem a távoli múltban, nem a világ másik felén, hanem itt és most, a saját létezésünkben. Legyünk éberebbek rájuk, értékeljük őket!