A Vénusz hatvanon túl is hozhat szerelmet

A közelmúltban vaskos borítékot hozott a postás. Egyik kedves törzsolvasónk néhány verse mellé megírta a véleményét a lapunkról is. A sok-sok kedves dicséret után méltatlankodva azt is odaírta: „Az azért nem szép maguktól, hogy a horoszkópban mindig csak a szerelemről esik szó. A magamfajta öregasszonyokra is gondolhatnának? Margó néni” Gyöngybetűiből nem derült ki, vajon hány éves lehet, és a borítékra a címét sem írta rá, csak annyit: N. Margó Budapest. Így most ezt a fórumot ragadom meg, hogy válaszoljak zsörtölődő kérdésére. Annak idején én is azt hittem, hogy egy bizonyos kor után már nem kell figyelni a Vénusz és a Mars jelzéseit, mert a szerelem a fiatalok privilégiuma. Aztán jó néhány kérdező rávezetett, hogy a szerelem nem korfüggő. Különösen amióta az emelt díjas telefonon beszélgethetek a jövőjükre kíváncsi emberekkel. Az emelt díjas telefonvonalon sokan azért keresnek szívesen, mert megtarthatják inkognitójukat. Nem kell a nevet elárulni, elég a születési adat, és kis idő múlva már kapják is a választ legégetőbb kérdéseikre. Bár nem készítettem statisztikát, de tudom, hogy legtöbben a szerelmi életük alakulására voltak eddig kíváncsiak. Az idősebb telefonálók az állásukra, egzisztenciájukra, anyagi problémáik megoldódására, esetleg gyermekeik sorsának alakulására kíváncsiak.

Nászút a gyerekektől

Mária azzal hívott fel, hogy konkrét kérdése nincs, csupán kíváncsi, mi várhat még rá. Amikor bediktálta, hogy 1933-ban született, természetesnek vettem, hogy az egészségéről, az anyagi helyzetéről kezdtem beszélni. Nyilas napjeggyel, Mars aszcendenssel egy nagyon tűzrőlpattant asszonyságot láttam lelki szemeim előtt, a hangja is fiatalos volt. Türelmesen végighallgatott, aztán megkérdezte: – Mást nem mondanak a csillagok? – Hát? Ha tíz évvel később született volna, azt mondanám, hogy egy jól fizető feladatot kap. – Ez igaz. Egy kft.-nél vagyok könyvelő, és egyre több a munka… És még valamit nem lát? – A Vénusz szerint egy romantikus kapcsolat van bontakozóban? – mondtam tétován. – Tényleg? Akkor mégsem tévedtem! És boldogan újságolta, hogy a közelmúltban a temetőben találkozott egy nagyon kedves özvegyemberrel, akivel kifejezetten jólesik beszélgetni. Nemcsak a halottakról, hanem az élet eseményeiről, a legfrissebb hírekről, tévéműsorról, mindenről. És tegnap az öregúr (aki 1930-ban született) már az egyik bevásárlóközpont kávézójába hívta, hogy ne a szomorú temetőben sétálgassanak. Zavartan megkérdezte: – Az úr képletéből mi derül ki? Megbízhatok benne? Mert attól félek, hogy ez a hirtelen jött szerelem elvette az eszemet, és a végén csak a bolondját járatja velem. Az úr Rák napjegyű, Mérleg aszcendensű – az isten is egymásnak teremtette őket. Két hónap múlva Mária újra telefonált. Boldogan újságolta, hogy találkozott a két család, és a gyerekeik áldásukat adták a frigyre. – Esküvőt ugyan nem tartunk, de nászútra megyünk. A lányom és az én Péterem fia befizettek bennünket Hévíz legelőkelőbb szállodájába, két hétre, kényeztető kúrára. Esküszöm, olyan zavarban vagyok, mint húszéves koromban, amikor a megboldogult urammal indultunk nászútra Prágába. Mit mondanak most a csillagok? – Boldogságot.

A szerelem éltet

B. Sándor férfi létére hűséges olvasója lapunknak. Azért keresett meg, mert nagyon szerette volna megtudni, mi lehet az aszcendense. És az aszcendens birtokában azt is, hogy mit rejt a születési képlete. – Amikor születtem, nem jegyezte fel senki, hány órakor érkeztem e világra. Öten voltunk testvérek, anyám csak arra emlékezett, hogy engem hajnalban szült. Vajon ennyi elég az aszcendens megállapításához? – Igen, elég, hiszen rengeteg esemény van az életében, öt testvér, azok házasságkötése, a szülők halála, saját gyermekek, betegség, költözés – ezek nemcsak  előre jósolhatók meg, hanem segítségükkel visszafelé is lehet keresgélni. B. Sándor egy oldalnyi dátumot írt össze, könnyű volt a pontosítás. – Maga elég nyugtalan természetű – mondtam, amikor újra eljött. – A Mérleg-Nap, Nyilas aszcendens, Mérleg jegyben álló Mars, az aszcendenssel szemben álló Vénusz arra utal, hogy  imádja az életet, és még nyolcvanévesen is tenni fogja a szépet az asszonyoknak. – Azért élek, hogy boldoggá tegyem a nőket! És most maga is megerősített, hogy ez égi adottság. Így hát nyugodtan állíthatom, hogy engem a szerelem éltet.

Ötven éve várok rá!

– Szerencsésen választott feleséget, a párja nem féltékeny típus. – Különösen azóta, hogy nyugdíjas lettem.  Azt mondja, kopott szőrű oroszlánra nem  szoktak vadászni? – Pedig valaki az idén nagyon is szeretné rabul ejteni? – mondtam, az átvonuló Vénusz útját elemezve. – Ezt komolyan mondja? – csillant fel a szeme. – Akkor nem a képzeletem játszott velem – sóhajtott átszellemülten. És elmondta, hogy nemrég az ötvenedik érettségi találkozón ott volt egykori nagy szerelme is. – Az a nő ma is gyönyörű. Jó, nem olyan, mint tizennyolc évesen, amikor majd meghaltam érte, de ő csak nevetett rajtam, és az egyetemista fiúkkal járt. Most is ő volt a legszebb az asztalnál. És én megint azt éreztem, hogy meghalok érte? Egész este csak vele beszélgettem. És ahogy mesélt, ahogy rám nézett, az volt az érzésem, hogy most volna esélyem nála? Ezek szerint tényleg volna? – Nemcsak nála, hanem a negyveneseknél is. – Kit érdekelnek a negyvenévesek, ha végre megkaphatnám őt!? Ötven éve várok erre a pillanatra? Két hét múlva csörgött a telefon. Sándor volt. Éppen csak bemutatkozott, és alig mondott valamit, már le is tette a kagylót. De amit mondott, abból sütött a boldogság: A csillagok nem hazudtak!

(folytatjuk) A blog további részeit itt olvashatod >>>