Mi történik az emberi lélekkel, amikor a fizikai test működése megszűnik? Ez az emberiség örök kérdése, amire a tudomány fejlődése sem ad választ. A különböző vallások és filozófiai rendszerek azonban kiemelten foglalkoznak azzal, van-e folytatása a tudatnak. A modern spiritualitás ehhez egy különös lehetőséget is társít: talán minden tudati minőség ahhoz a síkhoz kapcsolódik, amellyel energetikailag leginkább rezonál.
A spirituális tanok a szeretetet, együttérzést, hálát és békét gyakran magasabb, míg a gyűlöletet, félelmet és bosszúvágyat alacsonyabb rezgésszintű állapotként írják le. Ebből is fakadhat a teória, miszerint a lélek a halál után azon különböző kozmikus energiamezők egyikébe kerül, amely a leginkább megegyezik az eltávozás pillanatában fennálló rezgéssel. Több vallás is olyan túlvilági létállapotokat ír le, amelyek az ember földi életével, döntéseivel vagy tudaszintjével állnak kapcsolatban.
Kereszténység: mennyország, pokol és a tisztítótűz
A katolikus tanítás talán a legismertebb, miszerint a halál után a megboldogult, tiszta, bűneitől megszabadult lélek a mennyországba jut: ez az Istennel való teljes összeolvadás és végső boldogság állapota. A pokol az elkárhozott lelkek birodalma – az Istentől való végleges elszakadást jelképezi.
A kettő között azonban létezik egy harmadik, jól ismert fogalom: a tisztítótűz, vagyis purgatórium. Ezt ne egy „enyhébb pokolként” képzeljük el, hanem egy megtisztulási folyamatként – akik üdvözülhetnek, de még nem teljesen hagyták maguk mögött bűneiket haláluk előtt a földön. Dante az „Isteni színjáték” című művében kiválóan lefesti a purgatórium részeit, és szemléletesen bemutatja, milyen földi gyarlóságainktól kell megszabadulnunk.
Ehhez a filozófiához jól illeszkedik az életút végének lelki rendezése is. A köznyelvben gyakran „utolsó kenetként” emlegetett betegek kenete mellett a gyónás és az útravalóként adott Eucharisztia is segítheti a hívő lelki felkészülését és a megfelelő kegyelmi állapotba kerülését.
Buddhizmus: mennyei és pokoli világok – de egyik sem örök
A buddhista kozmológia szintén ismer magasabb és alacsonyabb energiaszintű létbirodalmakat. Beszél mennyei világokról, emberi és állati inkarnációkról, valamint szenvedéssel teli pokoli tartományokról is. Az újjászületés, vagyis reinkarnáció helyét és módját a buddhista tanítás szerint a karma, vagyis elsősorban a szándékos cselekedetek következményei befolyásolják.
Itt azonban óriási különbség van a kereszténységhez képest: a buddhista menny és pokol nem örökkévaló. Egy lény a karmájának megfelelően hosszabb-rövidebb időt tölthet valamelyik túlvilági létbirodalomban, majd újabb újjászületés következhet.
A tibeti buddhizmusban ehhez kapcsolódik a „bardo” , vagyis a köztes lét és állapot fogalma. Egyes hagyományok a halál és az újjászületés közötti folyamatot egy legfeljebb 49 napos időszakként írják le.
Fontos, hogy a buddhizmus nem egy örökkévaló, változatlan egységként létező lélek vándorlásáról tanít. Nincs állandó „én”: inkább csak okságilag összekapcsolódó tudati folyamatok léteznek.
A cél a „Nirvána” elérése, vagyis szabadulás az újjászületés állandó körforgásából a vágyak megszüntetésével és az elme lecsendesítésével.
Hinduizmus: magasabb és alacsonyabb létformák
A hindu hagyományban a „szamszára” a születés, halál és újjászületés körforgását leíró fogalom, amelyet a karma törvénye befolyásol. A végső cél számos hindu irányzatban a „móksa”, vagyis kiszabadulás ebből a körforgásból. Ennek eléréséhez a hindu filozófia szerint az szükséges, hogy az egyéni lélek , az „ Átman” egyesüljön a legfőbb világlélekkel , a „Brahman”- nal, és felismerje, hogy a földi világ csak egy illúzió.
A hindu kozmológiák különféle „lokákról” , vagyis világokról és létsíkokról is beszélnek. Ezek között találunk magasabb, isteni rezgésű dimenziókat és alacsonyabb, szenvedéssel teli létállapotokat. Ezek azonban – akárcsak a buddhizmusban – nem feltétlenül jelentik a végleges „lakhelyét” a léleknek. A legfontosabb a szamszára meghaladása és az abból való kiszabadulás.
A Bhagavad-gítá 8. fejezete különösen nagy jelentőséget tulajdonít a halál pillanatában fennálló tudatállapotnak: azt tanítja, hogy az ember halálakor meglévő tudati irányultság összefügg azzal, amit egész életében tartósan erősített magában.
Ugyanazt jelentené a mennyország, a pokol és a különböző létsíkok?
Nem. A három vallási irányzat tanításait nem lehet egyszerűen összehasonlítani, sem azonos nyelvre fordítani.
Mégis feltűnő a párhuzam: mindegyik rendszerben léteznek magasabb és alacsonyabb rezgésszintű létállapotok, amelyek valamilyen módon összefüggésbe kerülnek azzal, hogyan élt, cselekedett vagy milyen lelki, erkölcsi minőséget alakított ki magában az ember.
A modern spiritualitás innen tesz még egy további lépést: elképzelhető-e, hogy a menny, a pokoli tartományok, a lokák vagy más létbirodalmak valójában különböző tudati-energetikai minőségek vallási megfogalmazásai?
Izgalmas lehetőség, hogy a tudatunk egy olyan közeggel, univerzális frekvenciaszinttel kerülhet kapcsolatba a test halála után, amely saját lelki minőségéhez a lehető legközelebb áll.
A lelki megtisztulást nem érdemes az utolsó órákra hagyni
Az ember nem tudhatja előre, milyen hosszú földi út jut osztályrészéül. Talán ezért olyan fontos ennyi hagyományban az ima, a meditáció, a bűnbánat, a megbocsátás és rendszeres önvizsgálat.
Egy esti, elalvás előtti lelki számvetés segíthet elengedni a haragot, felismerni az elkövetett hibáinkat, hálát érezni és nem továbbvinni azt, ami fölöslegesen terheli a belső világunkat.
„Élj úgy, mintha ma lenne az utolsó napod. Tanulj úgy, mintha örökké élnél.”
Mahátma Gandhi, az indiai spirituális tanító ismert sorai nagyon is megfontolandóak.
Fontos, hogy ne azért igyekezzünk tisztán tartani a lelkünket, mert félünk attól, mi következik majd – hanem mert a belső minőségünk határozza meg, hogyan éljük meg a pillanatot, miképpen kapcsolódunk másokhoz, és milyen nyomot hagyunk magunk után ebben a földi világban.
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
