Az egészséges spiritualitástól a toxikus pozitivitásig – hogyan maradj éber lélekkel a földön?

A spirituális szemléletmód az egyik legfontosabb kapaszkodót jelenti számunkra a nehéz időszakokban. Segít abban, hogy ne csak a külső történéseket nézzük, hanem azt is, mi történik bennünk bizonyos események hatására. Megvilágítja, hogyan tudunk fejlődni, gyógyulni és tudatosabban élni. Ugyanakkor fontos, hogy megértsük, miért fonto selkerülnünk a toxikus pozitivitást.

Az utóbbi években azonban – mióta a pozitív gondolkodás és különböző manifesztációs gyakorlatok térhódítása intenzívebb – mintha egyre több félreértés alakult volna ki a valódi spiritualitással kapcsolatosan.

Az a kép – sőt, szinte elvárás – alakult ki, hogy spirituális emberként szinte állandóan pozitívnak kell lennünk. Mosolyognunk kell, folyamatosan „magas rezgésszinten” működnünk, és minden rossz érzést gyorsan át kell kalibrálnunk valami magasztosabb, emeltebb frekvenciájú gondolattá. Mintha a szomorúság, a harag, a félelem vagy az érzelmi összeomlás megtapasztalása valamiféle spirituális kudarc lenne.
Pedig a valódi spiritualitás soha nem a fájdalom letagadásáról szólt.

A toxikus pozitivitás hamis világot épít

A toxikus pozitivitás egyik legnagyobb problémája, hogy egy teljesen életszerűtlen világképet próbál fenntartani. Egy olyan „univerzumot”, ahol csak a kellemes érzések elfogadhatóak, minden más pedig negatívnak, lehúzónak vagy alacsony rezgésszintű dolognak számít.

Aki ezzel a szemlélettel éli az életét, annak lassan már az is kellemetlenné válik, ha valaki őszintén beszél a fájdalmáról, érzelmi vagy élethelyzeti nehézségeiről. Mintha a betegség, gyász, a csalódottság vagy a szorongás kimondása nem lenne több, mint felesleges panaszkodás, vagy még inkább holmi fertőző betegség, amelytől óvakodni kell. Gyakran hallani a toxikusan pozitív személyek szájából olyan mondatokat, mint: „ne húzd le az energiámat”, „ne a negatív dolgokra fókuszálj”, vagy hogy „azért vonzottad be mindezt, mert negatív vagy”.

Ezek a megnyilvánulások elsőre akár tudatosnak vagy spirituálisan „magas szintű” gondolatoknak is tűnhetnek, valójában sokszor inkább érzelmi elutasítást közvetítenek.

A toxikusan pozitív ember igazából nem tud mit kezdeni az emberi lélek mélységeivel. Azokkal az érzésekkel, amelyek nem komfortosak, nem inspirálóak, és nem közösségi portálra való, „kirakatképes elemek”. Ezért inkább megpróbálja kizárni őket az életéből és a tudatából.

Csakhogy ettől az érzések még nem tűnnek el…

Az elfojtott fájdalom ott marad az emberben, csak a lélek mélyebb rétegeiben raktározódik el. Sokszor éppen azok mosolyognak a leglátványosabban, akik legbelül már teljesen kimerültek a látszólagos pozitivitás fenntartása miatt. És ez nemcsak az egyénnek árt, hanem a környezetének is: egy hamis, életszerűtlenül pozitívnak mutatott világban mások is elkezdhetik azt érezni, hogy valami baj van velük, amiért nem tudnak „magas tudatszintre” jutni, és egyszerűen csak boldogok lenni.
A toxikus pozitivitás ezért rendkívül magányossá teheti az embereket a felszín alatt, mert azt sugallja: csak akkor vagy elfogadható és szerethető, ha jól vagy.

Az élet nem egy szűk érzelmi keresztmetszetből áll – a toxikus pozitivitás nem spiritualitás, csak egy mosolygó álarc

Egy egészséges lelkivilágú ember pontosan érzi, mennyire természetellenes ez a működés. Olyan, mintha a toxikusan pozitív ember egy rendkívül szűk érzelmi keresztmetszetben mozogna, ahol kizárólag a könnyed, kellemes, „fényes” érzéseknek van létjogosultsága – pedig az élet ennél sokkal összetettebb.

Sem az élet, sem az emberi lélek nem fekete-fehér. Egyetlen nap alatt is átélhetünk nagy amplitúdójú érzelmi kilengéseket – örömöt, hálát, félelmet, bizonytalanságot és szomorúságot, reményt egyszerre. Ettől nem válunk gyengévé vagy negatívvá, pont ettől leszünk igazi emberek. Egyszerűen valljuk be: néha egyszerűen nem vagyunk jól. Félünk és szenvedünk.

A valódi szellemi fejlődés nem azt jelenti, hogy megszűnnek bennünk a fájdalmas érzések. Hanem azt, hogy megtanuljuk őket tudatosabban kezelni, és nem rohanunk el önmagunk elől akkor sem, amikor éppen nem vagyunk jól.

Az érzelmi ingadozás nem spirituális kudarc

Nagyon fontos, hogy leválasszuk magunkról azt a hamis elképzelést, miszerint egy spirituálisan érett embernek mindig kiegyensúlyozottnak, nyugodtnak és békésnek kell lennie. Mintha a lelki fejlődés egyik legfontosabb fokmérője az lenne, hogy többé már semmi sem billent ki minket érzelmileg. Pedig ez egyáltalán nem igaz.

Sőt, legtöbbször a nagy veszteségek, traumák és lelki fájdalmak megtapasztalása vezet el minket egy mély lelki átalakuláshoz, teljes transzformálódáshoz.

A toxikusan pozitív emberek szerint azonban a szenvedés egy szükségtelen, lelki fejlődésünk szempontjából inkább kerülendő állapot – egy komoly spirituális „hiba”.
Azt sugallják, hogy aki sír, kibillen a középpontjából, lemerül vagy túl intenzíven él meg bizonyos érzéseket, az: „nem elég tudatos”, „nem dolgozott még eleget önmagán”, vagy egyszerűen „alacsony rezgésszinten működik”.

Ez rendkívül káros szemléletmód, hiszen a valóban spirituális ember nem elnyomja az érzéseit, hanem átengedi magán őket. Szívvel- lélekkel megéli azokat, figyel rájuk, és próbálja megérteni a benne zajló folyamatokat. De közben mélyen, legbelül mindvégig tudja, hogy ki is ő. Tudja, hol van a saját stabil, belső középpontja, ahova mindig visszatérhet – még akkor is, ha időnként érzelmileg viharos időszakokon megy keresztül.

Talán ez a legjelentősebb különbség a valódi belső stabilitás és a mesterségesen fenntartott pozitivitás között. Hiszen az egészséges lelki működés nem azt jelenti, hogy soha nem esünk szét. Hanem azt, hogy újra és újra képesek vagyunk visszatalálni a valódi, stabil önmagunkhoz.

Milyen az igazán egészséges pozitivitás?

Az egészséges pozitivitás és hit sokkal csendesebb és mélyebb dolog annál, mint amit ma sokszor a közösségi médiában láthatunk. Nem harsány motivációs mondatokra épül, és nem akarja mindenáron „kijavítani” az életben elkövetett vagy lehetséges jövőbeni hibákat.

Egy valóban pozitív lelkületű ember például képes mélyen együttérezni mások fájdalmával anélkül, hogy azonnal el akarná hallgattatni a szenvedő felet. Nem reagál rögtön úgy, hogy: „gondolj valami jóra”, vagy „biztos , hogy ennek is oka van”. Inkább egyszerűen jelen van. Meghallgat, megért és figyelmesen kísér téged a lelki utadon.

Az igazán egészséges lelkivilág egyik legfontosabb ismérve, hogy valaki nem fél a saját érzelmeitől. Nem érzi veszélyesnek a szomorúságot vagy a fájdalmat, és tudatosan szembe mer nézni minden emócióval, amit felfedez magában. Tudja, hogy az élet természetes részei azok az időszakok is, amikor elfáradunk, érzelmileg megingunk vagy éppen elveszítjük a kapaszkodóinkat, biztonságérzetünket a világban.

Az igazán pozitív ember egyáltalán nem mosolyog mindig. Sőt, gyakran lehet szomorú is. Onnan ismerhetjük fel, hogy a legnagyobb nehézségek közepette sem veszíti el teljesen az önmagába és az univerzumba vetett hitét. Képes reményt érezni anélkül, hogy letagadná a valóságot, és a realitásban is meglátja a szépséget és a boldogság lehetőségét.

Az egészséges spiritualitás földelt. Nem lebegünk folyamatosan a valóságos világ fölött, és nem próbálunk minden nem kívánatos érzést „rossz energiának” bélyegezni. Inkább próbáljuk megérteni, hogy az emberi lélek fejlődése sokszor éppen a nehezebb, fájdalmas érzésekkel kikövezett úton keresztül történik.
Mert a lelkünk nem attól fejlődik, hogy az arcunk mindig mosolyog – hanem éppen attól, hogy a sötétebb napokon sem fordulunk el az emberi mivoltunktól.