A változtatás ideje

Minden baleset lassításra kényszerít

Tanulmányaimból régóta tudtam, hogy sokszor nem is balesetet jeleznek a bolygók, inkább azt üzenik: változtatni kell! Fékezni, vagy új irányba indulni. S aki nem fogadja meg a tanácsukat, az vagy pórul jár, vagy a körülmények késztetik változtatásra. És sok esetben nemcsak azt, akinek a képletében a figyelmeztetés megjelenik, hanem azokat is, akik az illetővel szoros kapcsolatban állnak. Hetek-hónapok óta készültem egy kis pihenésre, de valami „halaszthatatlan dolog” mindig közbejött, hogy ne vehessem ki a szabadságot. Mivel a szolár-képletemben erre az esztendőre nagy tragédiákat nem láttam, eszembe sem jutott megnézni, vajon „kis krach” bekövetkezhet-e, s ha igen, mikor. Igazából nem is volt rá időm, tavasszal annyira felgyorsultak az események körülöttem. Folyamatosan helyt kellett állni. Másokkal kellett foglalkozni. Magamra nem jutott idő. Azt tudtam, hogy „lassítani kell”, de folyton azzal nyugtattam magam, hogy hamarosan arra is sort kerítek. Csak még ezt, meg ezt, meg ezt… még megcsinálom.  És akkor akkor valaki „felülről” az asztalra csapott: „Ne tovább!” Ez a csattanás fájdalmas volt. Egy fatális műszaki hiba, egy kis figyelmetlenség, a túlhajtottság miatt elegendő volt ahhoz, hogy az autó totálkáros legyen, és az orvos négy hétre ágyba parancsoljon. Négy hét kényszerpihenő… Mennyivel kellemesebb lett volna ugyanezt az időt egy wellness-szállodában vagy egy kellemes hegyi üdülőben, esetleg egy tengerjáró hajó fedélzetén tölteni, és nem fekvőgipsszel a lábamon az ágyban… Négy hét nemcsak arra volt elegendő, hogy rendezzem a gondolataimat, hanem arra is, hogy a kapcsolataimban rendet tegyek. Bizony ennek a balesetnek kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy végre magam is belássam: a barátaim, családtagjaim közül kik azok, akik már rég nem tartoznak hozzám, akiknek már semmit nem jelentek, akikhez nem köt más, csak a megszokás. És kik azok, akikkel még többet kellene foglalkoznom, hiszen a bajban kérés nélkül, rögtön mellém álltak. A baleset segített abban, hogy a régóta tervezett „érzelmi átrendeződés” a valóságban is megtörténhessen.

Diana nem tudott változtatni

Az elmúlt hetekben, Diana halálának évfordulója kapcsán újra elővettem a hercegnő születési képletét. És előszedtem néhány olyan emberéét is, akit hasonlóan „kemény” ütés ért, de szerencsésebben megúszta. Nem halt bele. Arra voltam kíváncsi, hogy mi utalhat egy képletben a baleset végzetes kimenetelére, és mi adja azt a szalmaszálat, ami a továbbélést biztosítja. Diana esetében nem volt szalmaszál. A bolygók már a születési képletében jelezték: tragikus körülmények között ér véget az élete. És ez a tragédia akkor fog bekövetkezni, amikor a születési képlet bolygóit egyszerre több negatív hatás is éri az aktuálisan átvonuló bolygók által. De talán megelőzhető lett volna a végzetes baleset, ha Diana elfogadja a figyelmeztetést, amit a bolygók már jóval korábban jeleztek: „Változtatni kell!” Változtatni önmagán, a világhoz való viszonyán… Le kell lassulni, befelé kell fordulni, különben baj lesz…” Érezte ő is, hogy új irányba kellene elindulnia, új életcélt kell keresnie, különben nemcsak a saját életét teszi tönkre, hanem a fiaiét is. De nem tudta, mit tegyen. A változtatáshoz ugyanis óriási belső erő kell. És még több önbizalom. Diana mindkettőnek híján volt. Kívülről várta a megoldást. Nyilas aszcendenssel, Rák Napjeggyel túl naivnak bizonyult, és nemcsak a megoldást várta kívülről, hanem a bajok forrásaként is mindig másokat jelölt meg. A balesete, a halála vethetett csak véget annak, hogy ne süllyedhessen a rangjához, nevéhez méltatlan helyzetbe.

Átértékelődik a világ

Zsolti élve megúszott egy hasonló balesetet, de örökre tolókocsiba kényszerült. A balesete idején huszonnyolc éves volt. Addig úgy élt, mint egy vadóc musztángcsikó, fékezhetetlenül, zabolázhatatlanul. „Az Élet Császára” – így nevezték a háta mögött a haverjai. Nők, buli, szórakozás… száguldozás motoron, autóval… Mindent ki akart próbálni, ami veszélyes… Mintha azt élvezte volna, hogy kihívja maga ellen a Sorsot. A képletéből azonban az derült ki, hogy inkább menekül. Önmaga elől. A hétköznapok elől. Nehezen dolgozta fel, hogy a szülei elváltak, hogy neki sosem volt igazi, meghitt gyerekkora, békés otthona. És félt attól, hogy ha „normális életet él”, ő is olyan lesz, mint a szülei. Hát inkább meg sem próbált beállni a sorba. Pedig a bolygók számtalan lehetőséget kínáltak a váltásra: külföldi egyetemre járhatott, nyelveket tanulhatott, egy jó nevű multicégnél kínáltak állást… De ő nem fékezett, nem lassított, nem váltott. És akkor nála is jött a Nagy Csattanás… Az intenzív osztályon ébredt, kezét-lábát mozdítani sem tudta. Szólni akart, de csak artikulátlan hangok jöttek ki a torkán… Pedig a feje tiszta volt. Amikor az orvosok elmondták: soha többé nem tud majd járni, és még az is kétséges, hogy a kezét valaha mozgatni tudja, kétségbeesett.  Első gondolata az öngyilkosság volt. Csakhogy teljesen bénán ez aligha oldható meg egyedül. A barátnőjét kezdte győzködni (azt a lányt, akit a baleset előtt csak jó kis bögyös cicababának, alkalmi szexpartnernek tartott): segítse át a halálba. Így nincs kedve élni. A barátnő sok mindenre hajlandó volt: vigasztalta, ápolta, gondozta. etette, fürdette, tisztába tette… De a halálba nem segítette át. Inkább megtanította élni. Zsolt számára egy új világ kapuja tárult fel. Itt nagyon nehéz az élet, itt minden apró sikerért keményen meg kell harcolni, de ez a harc olyan belső erőt, tartást adott számára, amit azelőtt sosem ismert. Megtanult újra beszélni, néhány műtét keserves fájdalma után használni tudta előbb a jobb, majd a bal kezét, megtanult számítógépen írni,  önállóan enni. Tele volt ötletekkel, hogyan kereshetne pénzt így bénán is. A külvilággal eleinte csak e-mailen tartotta a kapcsolatot. Szégyellt mások előtt ilyen tehetetlenül mutatkozni. De a legjobb barátait nem tudta lebeszélni arról, hogy meglátogassák. Ők pedig naponta feljártak hozzá, és sajnálkozás helyett inkább segítették. Aztán közösen alapítottak egy bt-t, aminek az ügyvezetője, esze és motorja Zsolt lett. A képletében megjelenő „sorsfordító változtatás” tehát megtörtént. „Ha hiszek a bolygóknak – mondta Zsolt nemrég -, talán kisebb fájdalommal megúszom, de nem lennék ilyen elégedett magammal, mint most vagyok!”

(folytatjuk) A blog további részeit itt olvashatod >>>