Fájdalmas a szembesülés önmagunkkal

Ha valaki megkeres, hogy készítsem el a horoszkópját, vagy csak nézzem meg a képletét, és mondjak róla néhány szót, általában megpróbálom felhívni a figyelmét, hogy ez nem játék. Azzal, hogy megadja az adatait, olyan titkaiba is beavat, amit nem biztos, hogy szívesen bíz idegenre. Ezt a figyelmeztetést kevesen értik. Van, aki azt gondolja, így akarok kitérni a kérése elől. Pedig nem viccelek. Nem is egy halálos ellenséget  szereztem már azzal, hogy az unszolására, kérlelésére megcsináltam a horoszkópját. Mert előttem többé nem tudott alakoskodni: „beleláttam a kártyáiba”. Így lett ádáz ellenségem Olgi is. Évekkel ezelőtt munkatársak voltunk. A huszonéves, egyetemet végzett lány – aki minden újságot, magazint a horoszkóp-oldalnál kezdett el böngészni – nyilvánosan, nagy társaságban népbutításnak nevezte az asztrológiát. S amikor megtudta, hogy magam is foglalkozom vele, babonás bolondnak nevezett. – Talán ha megismernéd közelebbről a tényeket, nem lennél ilyen rossz véleménnyel erről a több ezer éves tudományról – próbáltam érvelni. De mindhiába. Még az sem hatott rá, amikor elmeséltem, hogy annak idején, huszonévesen én magam is  szamárságnak tartottam az egészet. Igaz, nem azért, mert „túl általános”, ahogy Olgi mondta, hanem azért, mert sehogyan sem illettek rám azok az „aranyszabályok”, amiket a témával foglalkozó könyvekben olvashattam. (Megjegyzem, a  hetvenes évek közepén alig volt magyar nyelven elérhető könyv vagy jegyzet ebben a témában. Valójában nem is igazán lehetett róla beszélni, írni.) Hitetlenkedésemnek az egyik magazin hasábjain akartam hangot adni. De arra gondoltam: ha hatezer évig tartotta magát ez a tudomány, talán mégsem eshetek neki a cáfolatának úgy, hogy nem ismerem legalább nagy vonalakban a lényegét. Ekkor kezdtem komolyabban érdeklődni a téma iránt. És amikor kiderült, hogy a születési percnek milyen fontos szerepe van, illetve hogy az egyes bolygók helyzete mennyire befolyásolhatja az ember jellemét és jövőjét, igencsak elámultam. És gyorsan visszavontam minden korábbi ellenvetésemet. Egyre mélyebbre próbáltam beleásni magam a képletelemzés rejtelmeibe. Közben egyre több olyan tulajdonságommal szembesültem, amit legszívesebben magam előtt is letagadtam volna. Be kellett látnom: nem véletlen, hogy hatezer éve senkinek nem sikerült megcáfolni az asztrológia tanításait. Mert bizony „működik”.  Rájöttem arra is, mekkora tévedés azt hinni, hogy a horoszkóp azonos azzal a néhány soros elemzéssel, ami a magazinokban olvasható.

Érdekből – érzések nélkül

Olgi ugyancsak ezekre a magazincikkekre alapozta ellenvetését. A Szűz-szülöttek magabiztosságával cáfolt, kritizált és vitatkozott. Sorra kivágta az újságokból a Szűzről írottakat és elém tette, mintegy bizonyságául annak, hogy az egész milyen nagy sarlatánság. Hiszen vagy csupa általános dologról írnak a lapok, vagy annyira bulváros stílusban, hogy már attól hitelüket vesztik. A legnagyobbat azon nevettem, amikor azt olvastam: „A Nyilas ma vezetői állásra, akár igazgatói posztra kaphat ajánlatot.” – Ez valóban nem tudomány. De az órára-percre pontos születési adatok alapján kiszámított horoszkóp nagyon is hiteles. – Hiszem, ha látom! – mondta Olgi, és másnap hozta a mamájától kapott születési percet. Én pedig elmondtam a szokásos intelmeimet: „Vigyázz! Ha a pontos adatokat megadod, azzal feltárod előttem a lelked legtitkosabb zugát is.” – Nincsenek titkaim. Különösen olyan nincs, amit egy horoszkópból ki lehetne olvasni.Jó egy hétbe telt, mire összeállítottam előbb a jellemrajzát, azután pedig a várható fontosabb sorsfordulókat. Olgi nem hazudtolta meg az elemzésemben leírtakat. Hangosan kezdte felolvasni a többiek előtt, ami valójában csak rá tartozott volna. A pozitív tulajdonságait persze örömmel kiemelve, de ami nem tetszett, azt gúnyos hangsúllyal, lekezelően. Bár igyekeztem finoman fogalmazni, azért néhány negatívum így is belekerült az elemzésbe. Például az, hogy törtető, szívesen átgázol másokon, és képtelen a csoportmunkára, egyéni érdemekre vágyik. A karrierje kedvéért még női praktikákat is képes bevetni. Az igaz szerelmet aligha ismeri meg, mert számára a testiség, a szex az érvényesülést elősegítő eszköz. Bár tehetséges és ügyes, nem az eszét, hanem a férfi kollégák és főnökök „segítségét” használja a boldoguláshoz. Alighanem még a házasságát sem szerelemből, inkább érdekből köti. – Na, ezért kár volt ennyit dolgoznod! Néhány mondatot kivéve ez szemenszedett hazugság – mondta diadalmasan. Ám az élete a horoszkópban leírtak szerint alakult. Kifúrta a legjobban teljesítő kollégákat, mert mellettük ő mindig csak a harmadik-negyedik „legjobb” lehetett. Egy „jól sikerült” vállalati buli után kinevezték csoportvezetőnek. Már jegyben járt az osztályvezetővel, amikor feltűnt a színen egy magasabb beosztású főnök, arra csapott le. Hozzá is ment feleségül. Minden tetténél a cél szentesítette az eszközt. S amikor a kollégák egy-egy „állomásnál” megjegyezték: sejtettük, hiszen benne volt a horoszkópodban, Olgi dührohamot kapott. Végül rám haragudott, és addig mesterkedett, amíg jobbnak láttam, ha én lépek le a színről. Még mielőtt a karrieremet teljesen derékba töri. Olgit ugyanis nagyon zavarta, hogy belelátok a lelkébe, a sorsába, így ahol csak tehette, megpróbált ártani.

Nem én rontottam el!

Egy másik kolléganőmmel szerencsésebb voltam. Ő nem saját magáról, hanem a lányáról szeretett volna többet tudni. Hiába mondtam, hogy jöjjön el a lánya, neki elmondom, amit látok, Márti erősködött: neki fontos, hogy ismerje a bolygók üzenetét, mert akkor tud segíteni a lányának. Amikor elkészültem a képlettel, nagyon zavarban voltam. Hogyan mondjam el, amit látok? Hónapokig azzal tértem ki Márti noszogatása elől, hogy sajnos még nem értem rá megcsinálni a lánya horoszkópját. Végül, amikor már majdnem vérig sértődött, hogy nem foglalkozom vele, bevallottam: az a baj, hogy nem tudok sok jót mondani. Ez a kislány nagyon sok rossz tulajdonsággal bír. Önző, hisztis, kihasználja a környezetét. Mártit is.  Attól tartottam, most fog megsértődni, kikéri magának, és többé nem áll szóba velem. Ehelyett sírva a nyakamba borult. – Ne haragudj! – szabadkoztam. – Nem, dehogy. Inkább boldoggá tettél. Mostantól ugyanis már nem lesz lelkiismeret-furdalásom, hogy én rontottam el a lányomat. Nem én vagyok a hibás. Meg volt írva a csillagokban, hogy ilyen legyen. (folytatjuk) A blog további részeit itt olvashatod >>>