Testvérháború

– Mindig szerettem volna testvért. Apámék hallani sem akartak újabb gyerekről. A munka miatt rám is alig jutott idejük. A szüleim sokat dolgoztak, kezdetben hetes-bölcsődébe adtak, aztán a kerületünk újonnan megnyílt óvodájába jártam, és gyakran megesett, hogy jóval a zárás után jöttek értem. – idézte azt a kort Kati, amikor még egyke volt. – A dadus ilyenkor hazavitt magához, őt ugyanis otthon két kislány várta. A lányokkal mindig jól kijöttem, mondogattam is: kár, hogy nem vagyunk igazi testvérek. Nagyon szerettem volna egy testvért. Úgy gondoltam, akkor nem lennék olyan rettenetesen magányos. Lenne kivel beszélgetni, játszani, mesélni. – Így aztán én kistestvért kértem karácsonyra, születésnapra, névnapra. És amint megismertem a betűket, teleírtam minden fecnit a kívánságommal: „Kistestvérkét szeretnék!” Az égiek meghallgatták a fohászkodásomat. Hetedik születésnapomra azzal lepett meg anyám, hogy teljesül a kívánságom: testvérem lesz. De azt is hozzátette: ne gondoljam, hogy ez a baba játékszer lesz! Nagyon sok gonddal jár, és a gondokból alaposan ki kell venni a részemet. Én mindent vállaltam, mindent megígértem. Ígértem, hogy vigyázok rá, hogy etetem, ha kell, tisztába is teszem. Csak jöjjön már.

– Andi, vagy ahogy mi neveztük a családban: Picur azonban az anyja hasában sem érezte jól magát. Többször is szirénázó mentő vitte el anyámat, mert Picur azt jelezte: elege van, nem marad tovább. Amikor hat és fél hónap után megszületett, akkorka volt, mint egy félkilós kenyér. Az orvosok állítólag azt mondták: nem éri meg a reggelt, de azért inkubátorba dugták. Egy hét múlva anyu már hazajöhetett – de nélküle. Érte még hetekig küzdöttek az orvosok, hogy megmaradjon. Azt hiszem, az én imádságom is hozzájárult, hogy végül megerősödött, és három hónap után hazaengedték a kórházból. Ő lett a középpont, minden mozdulatát, szemrebbenését figyeltük. Azaz egyre inkább én figyeltem csak, mert Picur alig volt fél éves, amikor anyák kórházba került. Hónapokig kezelték. Hol gyomorvérzés, hol gerincsérv döntötte ágynak.

Apánk még többet dolgozott, a másodállás mellé egy harmadikat is felvállalt. Aztán kiderült, volt egy negyedik elfoglaltsága is, ami nem annyira hozta, inkább vitte a pénzt. A szeretője. Akkoriban én már tizennégy lehettem, a húgom hét. Én próbáltam megérteni, hogy a sok gond, a rengeteg munka mellett szórakozni szeretett volna. Feloldódni, felejteni? Anyámmal alig találkozott, hiszen többet volt kórházban, szanatóriumban, mint otthon. A húgom viszont nekitámadt. A hétévesek nyers őszinteségével vágta a fejéhez, hogy „nemcsak a pénzünket szórja másra, de a szeretetét is? úgyhogy jobb, ha nem is jön haza többé.” És apánk ezt komolyan vette. Összecsomagolt, elment. Gyerektartást se nagyon küldött, mondván: mi üldöztük el, oldjuk meg nélküle.Rám maradt Picur és a háztartás, anyura a kenyérkeresés. Bár arra egyre kevesebb ideje jutott, mert kiderült, hogy rákos. – A húgom azért értette a módját, hogyan csapolja meg az apu pénztárcáját. Nagyon tudta manipulálni, zsarolni. És nemcsak őt, anyát is, engem is. Mai eszemmel már tudom: valamennyien az alattvalói voltunk. Legalább is úgy kezelt bennünket, mint akik csak azért létezünk, hogy az ő kényelmét szolgáljuk. De akkor ez nem zavart. Bármit megtettem volna érte. És sokáig azt hittem: ő ugyanígy érez irántam. De 18 éves korában megismerkedett egy fiúval, és teljesen a hatása alá került. Új szokásokat vett fel, már nem kért, hanem követelt. És amikor férjhez ment, a férje családja felé fordult, bennünket igyekezett teljesen kizárni az életéből. Anyát már a kórházban sem látogatta, azt mondta: nem fér bele az életébe a kórházba szaladgálás, meg az otthoni ápolgatás. Arra ott vagyok én, biztosan élvezem úgy is. Amikor pedig felhívtam, hogy segíthetne egy kicsit, kiabálva küldött a fenébe, hogy hagyjam már békén, ne telepedjek az életére, ne irányítgassam, mert ebből már nagyon elege van. Ez hat éve volt. Azóta nem találkoztunk, nem beszéltünk. Azaz, csak egyszer. Anya temetésén. Nézem a képeket. Mindegyikről egy gyönyörű szőke kislány mosolyog rám, mögötte barna, komoly tekintetű nővére. Az esküvői képen már nem olyan szépek a szöszke lány vonásai, az utolsó képen pedig mintha nem is ő lenne hét évvel fiatalabb, hanem a nővére? A két nő horoszkópja nagyon sokat elárult a változás okáról. Kati szeretetéhsége, konok kitartása a Rák napból, Bika aszcendensből következett. Mindig volt elég ereje, kitartása, célja, hogy ne a bajokon keseregjen, hanem a megoldást keresse. És a képletében a Vénusz, a Jupiter és a Hold helyzete, kapcsolata arra utal, hogy még a kellemetlen helyzetekből is erényt tud kovácsolni, és sokra viszi az életben. Andi Vízöntő napjegyű, Rák aszcendensű. Ebből még nem következne az önzése. Viszont abból már igen, hogy az asztencensén ott áll a Jupiter. Ez a bolygó kínálta fel számára mindig a szerencsés megoldásokat, neki csak ki kellett nyújtani érte a kezét. Ő arra született, hogy elfogadjon. Kati pedig arra, hogy adjon. Andi nem vágyott karrierre. S mert a férje jól kereső vállalkozó, nem is engedte, hogy dolgozni járjon. S mivel a kettőjük képletét összevetve az látszik, hogy szinte valamennyi bolygó feszültséget, vitát generál közöttük. Talán csak egy dolog van, amiben egyet értenek: mennyivel jobb lett volna, ha Andi nem születik meg. Igen, ő maga is ezt érzi, mert nem találja a helyét a világban. Kudarcaiért, bizonytalanságáért a családját, a gyerekkorát, a szüleit, de leginkább a nővérét okolja. Ez egy tipikus karmikus testvér-kapcsolat. Alighanem Katinak azért volt szüksége egy kistestvérre, hogy gyakorolhassa a gondoskodást, hogy feltétel nélkül szerethessen valakit, aki a támogatására szorul. Ő teljesítette a feladatát, és még most is azt keresi, hogyan gyakorolhatná tovább küldetését. Andi nehezebben tudja ledolgozni választott feladatát. Neki ugyanis a lemondást, a kapott szeretet viszonzását kellene gyakorolni. Az édesanyjával szemben ezt már nem tudja bepótolni, talán a papával még igen. De legjobban a nővére felé teljesíthetné ki a földi küldetését – majd néhány év múlva. Mert a képletből az látszik, hogy Katit akkoriban egy súlyos betegség vagy baleset ledönti majd a lábáról. Ám félő, hogy amikor ez bekövetkezik, Andi már nem igazán lesz ura az akaratának. Ugyanis egyre erősebben iszik, és hol altatókkal, hol hangulatfokozókkal próbálja egyensúlyba hozni végzetesen hullámzó hangulatát… Haragszik a valóságra, nem is nagyon akar szembenézni a tényekkel. Ezért ásott szakadékot maga és a nővére közé. Bár, az is megtörténhet, hogy majd a bekövetkező baj felébreszti ebből az álomvilágból, és visszazökkenti a való világba.
(folytatjuk) A blog további részeit itt olvashatod >>>