Annával Pécsett találkoztam. Az ifjúsági házban érdeklődve végigülte az előadásomat, aztán odajött és azt mondta:
– Engem ugyan nem tudott meggyőzni.

Annával Pécsett találkoztam. Az ifjúsági házban érdeklődve végigülte az előadásomat, aztán odajött és azt mondta:
– Engem ugyan nem tudott meggyőzni.
Mindenkinek megvan a maga csillaga. Aki lépteinket vigyázza, hasznos tanácsokkal lát el, és amely a sötét égboltról fényesen mosolyog ránk még akkor is, ha nem hiszünk benne. Születési dátumunk alapján könnyen megtalálhatjuk saját csillagunkat, és megtudh
Gyakran felmerülő vád az asztrológiával kapcsolatban, hogy tudománytalan, semmilyen alapja nincs, szemfényvesztés. Csak a talajt vesztett, létbizonytalanságban élő, boldogságot hajszoló hiszékenyek megtévesztésére alkalmas, és a magukra valamit is adó emb
Kevesen gondolnak arra, hogy rossz közérzetük, boldogtalanságuk, sőt a különféle betegségük eredője valójában az, hogy szembemennek a sorsukkal, nem a saját életüket élik. Megpróbálnak megfelelni egy hamis képnek, amit ők maguk rajzoltak fel önmaguknak, ö
A naptári új év január elsején kezdődik, az asztrológiai majd csak március 21-én. Tehát még három hónapig a Mars uralja a tetteinket. A Mars pedig olyan, akár az ostor, mindig csapkod, és a vége csíp a legjobban. Ez a „vége” jelen esetben az elkövetkezend
Ételed és életed. A csillagjegyek nemcsak az ember tulajdonságait és jellemét határozzák meg, hanem táplálkozási szokásait is. Ezért nem véletlen, hogy más ételfajtákat kedvelnek a Bakok, mint a Szüzek vagy a Nyilasok, és ugyancsak eltérő étrend biztosítj
Téved, aki azt hiszi, azonnal tűzbe-lázba hozza a férfit, ha megérinti férfiasságát. Az fériak számtalan erogén zónájáról a legtöbb nő még húsz évi házasság után sem tud. Térképezd fel kedvesed erogén zónáit a horoszkóp segítségével!
Az asztrológia sok mindenben a segítségünkre lehet. Csillagjegyeink alapján ráismerünk tulajdonságainkra, meghatározhatjuk életünk számos összefüggését. Ha hiszünk benne és elfogadjuk az asztrológiai útmutatásokat, higgyünk a csillagjegyünkre vonatkozó ga
Nemcsak az emberre hatnak a bolygók, hanem a négylábúakra is. Ahány cica, annyiféle egyéniség. Aki tudja, hogy cicája mikor született, az felkészülhet rá, hogy kedvencével hogyan kell majd foglalkoznia, mi az, amit elvárhat tőle, és hol ütközik majd ellen
Nemcsak az emberre hatnak a bolygók, hanem a négylábúakra is. Ahány cica, annyiféle egyéniség. Aki tudja, hogy cicája mikor született, az felkészülhet rá, hogy kedvencével hogyan kell majd foglalkoznia, mi az, amit elvárhat tőle, és hol ütközik majd ellen