Anne és Daniel Meurois-Givaudan rendkívüli emberek. Mindketten rendelkeznek azzal a képességgel, hogy mentálisan elhagyják a fizikai
halál

Mit hoz az új esztendő?
A naptári új év január elsején kezdődik, az asztrológiai majd csak március 21-én. Tehát még három hónapig a Mars uralja a tetteinket. A Mars pedig olyan, akár az ostor, mindig csapkod, és a vége csíp a legjobban. Ez a „vége” jelen esetben az elkövetkezend

Macska – horoszkóp
Nemcsak az emberre hatnak a bolygók, hanem a négylábúakra is. Ahány cica, annyiféle egyéniség. Aki tudja, hogy cicája mikor született, az felkészülhet rá, hogy kedvencével hogyan kell majd foglalkoznia, mi az, amit elvárhat tőle, és hol ütközik majd ellen

Miért félnek a gyerekek a sötétségtől?
Szinte minden gyerek fél a sötétben. Ki bevallottan, ki titkon. Van, aki az árnyak közt megbúvó képzeletbeli szörnyektől retteg, mások magától, a megfoghatatlan, átláthatatlan sötéttől. Vajon miért?

Villódzó gömb, titokzatos égi jelenség
A gömbvillám átlagosan harminc centi átmérőjű, nagyjából tíz másodpercig látható, általában zivataros időben észlelhető jelenség. Behatol a zárt helyiségekbe is, szabadon lebeg a levegőben, majd felrobban, vagy egyre halványulva eltűnik szem elől.

Élet az élet után – halálközeli élmények
Az újraélesztési technika fejlődésével egyre több emberrel történik meg élete során, hogy *meghal* és *feltámad*, így egyre több információ jut el hozzánk ezen élményekről. A halálközeli élmény fogalmát Raymond Moody amerikai pszichiáter alkotta meg 1975

Minden rossz? Hidd el, megjavulhat…
Nem könnyű tanácsot adni annak, aki csak azért kérdez, mert saját elképzeléseinek megerősítését várja a másiktól. Ahogy az egyik telefonáló is. Tavaly tavasszal már vagy harmadszor hívott, hogy „nézzük már meg, mi lesz a végkimenetele a munkahelyi á

Hodnik Ildikó: A lélek teste
Azt mondják, az ember olyan aura nélkül, mint a hal biciklivel: elképzelhetetlen. Az ember körüli erőtér minden életfolyamatban részt vesz – sőt egyesek szerint még a halál után is fennmarad valami belőle.

Három napig a halál fogságában
Az ismert mondás szerint még senki sem jött vissza a halálból, hogy elmondja, milyen. A halálközeli élmények a jelek szerint cáfolják ezt a nézetet. Talán azok az esetek a legmeghökkentőbbek, amikor az átélő látszólag holtan feküdt, s csak több nap után é

Menthetetlen szerelem
Tegnap az egyik tévécsatornán egy német párról volt szó. A férfi rendszeresen börtönben ül, a nő pedig, aki már a harmadik gyereket szüli a férfinak, rendre el akarják venni a gyerekeket, hogy állami gondozásba adják. Két gyerek már nevelőszülőknél van, a