Amikor a lélek testet ölt

A mai sikerre összpontosító társadalomban sokan azt hiszik, a karrier teszi vonzóvá az embert. Az igazság azonban az, hogy bármit is csinál valaki, szükséges, hogy higgyen önmagában.

Önbizalom vagy önhittség?

Kell, hogy erőt sugározzon a nő, de arra vigyázni kell, hogy az egészséges önbizalmat sokszor csak egy hajszál választja el az önhittségtől. Az pedig kiül a legszebb arcra is, és az ilyesminél egy férfi számára nincs kiábrándítóbb. Aki szerepet játszik, vagy a plasztikai sebészek, kozmetikusok segítségével álcázza igazi énjét, hiába követ el mindent, az a bizonyos szikra, amivel másokat tűzbe lehet hozni, mindig hiányozni fog az egyéniségéből. A köznapi ember ebből legfeljebb annyit érzékel, hogy a tökéletesség valahol mégiscsak hiányos. Aki látja az aurát (vagy modern eszközökkel le tudja fényképezni) és képes elemezni, az már a színéből meg tudja állapítani, hogy az illető valóban harmóniában van-e önmagával, vagy a lélek csak idegenként húzza meg magát a testben.

A lélek tükre

A kisugárzás, aminek a személyes varázs tulajdonítható, nem más, mint lelki sajátosság. Tágabb értelemben az ember páratlanságát, megismételhetetlenségét jelenti, hiszen nincs két egyforma egyéniség. A kisugárzásból táplálkozik az úgynevezett karizma is, de nagy hiba lenne összekeverni az irigylésre méltó tulajdonságot a kivételes adottsággal. Karizmával nagyon kevés ember illethető, akiben megvan, az vonzza, magával ragadja a többieket, megjelenésével tiszteletet ébreszt anélkül, hogy bármit mondana vagy tenne. A természetes vonzerő nem nevezhető különleges képességnek. Kisugárzással ugyanis a születés pillanatától kezdve minden ember rendelkezik, csak nagyon kevesen vannak ennek tudatában. A kisugárzás az önbizalmon alapul, minél jobban táplálja valaki, annál jobban fejlődik benne, és szépséggé alakul. Ráadásul a hiányosságok elfogadásával rengeteg energia megtakarítható és a megmaradó energiából erény kovácsolható – a külső és belső harmónia megteremtésének is esély adható. A szellemi és a lelki kiegyensúlyozottság kettőse mit sem ér, ha hiányzik mellőle a harmadik: a testi elégedettség. Nem válhat sugárzó személyiséggé az, aki úgy tekint a fizikumára, mint a megváltoztathatatlan végzetre. Ha adottságát, tökéletlenségét örökké ostorozza és állandóan rossz hangulatban, morcos tekintettel azon morfondírozik, hogy milyen szép is lenne az élet a felfedezett hibák nélkül. Legyen önmaga, élje meg az érzéseit és tartsa tiszteletben a hibáit, beleértve a testi tökéletlenséget is. Hiszen éppen egy-egy hiányosság teszi utánozhatatlanná, egyedivé, s csak akkor válik igazán hibává, ha azt csinálnak belőle. A kisugárzásnak semmi köze sincs a tökéletes alakhoz. Ez legjobban a manökenekkel szemléltethető, a bemutatott ruha sikere csak tíz százalékban múlik a hölgy személyén, kisugárzásán, amivel a ruhának stílust kölcsönöz.

Hastánccal az önbizalomért

Van egy hely Budapesten, ahol olyan hölgyek jönnek össze hétről-hétre, akik komoly nőgyógyászati beavatkozáson, súlyos műtéten estek át, akiknek nemcsak a betegség tudata tépázta meg az önbizalmát, de az a bizonyos műtét veszélyezteti a nőiességüket is. Ők azonban megpróbálják magukat újra megtalálni. Belső elégedettségükhöz a táncon, méghozzá a legerotikusabbnak elkönyvelt keleti hastáncon keresztül vezet az út. – A legelső órán a lányok nagyon visszafogottak önmagukhoz képest – állítja Szalai Márta egyetemi okleveles ápoló, a Százszorszép Hastánc Klub vezetője. – Ennek a táncnak önmagában is egy nagyon erős női kisugárzása van, hiszen a nőiességet hangsúlyozza. A visszafogottság jele, hogy a ruha még egyszerű, civil. A felsőrész még póló és takarja a testet, a mozgás is visszafogott. A klubvezető szerint a legnehezebb a gátlások levetkőzése, az önelfogadás ebben az új helyzetben. S aztán jöhet az önfejlesztés. – Nálunk ez utóbbi a legfőbb cél, ennek eszköze a hastánc is. A nőkben a „nőiesség érzését a hétköznapok könnyen elnyomják. A legtöbb nő „csak” feleség, anya, dolgozó, karrierépítő, kenyérkereső. Folyamatosan újabb és újabb külső elvárásnak kell megfelelnie, miközben szép lassan „elfogy az idő” önmagára. A nap végére fáradt, háttérbe szorulnak a saját igényei. Sajnálatos, hogy sokan erre csak akkor döbbennek, amikor már kialakult szervezetükben a betegség.

Elmúlik a szégyen

A belső átalakulás, kisugárzás ébredezése akkor mutatkozik meg, amikor a „mindent eltakaró” ruhák lekerülnek, amikor merik vállalni a testüket, akár megcsonkítottan is. Lassan háttérbe szorul a szégyen, a félelem, a düh, az elkeseredettség. Helyébe az elfogadás lép. – Ilyenkor megváltozik a mozdulatuk, a hangjuk, a mosolyuk. Vagyis a kisugárzásuk pozitívan változik. Ezt észreveszi a környezet, és ők is észreveszik, hogy a környezet felfigyel rájuk. Nyitottabbá vállnak, több mindent felvállalnak, köztük a táncot, a nyilvánosság előtt is, de főleg sorstársak előtt, így biztatván egymást. Van olyan asszony, akinek a házastársi kapcsolata is a „régi” lett, és nem az erotika miatt! Közhely, de nagyon is igaz, hogy a szépség belülről fakad. Aki önmagára talál, annak megváltozik a tartása, a kifejező képessége. Határozottabbá válik. A kisugárzás tehát nem egy kívülről generálható tulajdonság, hanem a belső, a lélek munkálkodása során felszínre hozott nyugalom, béke és elfogadás. De hogyan juthat mindehhez az, aki már gyermekként valahol hátrahagyta kisugárzását? – Bármennyire nehéz vagy lehangolt élethelyzetben legyen valaki, szüksége van célokra, elsősorban a belső lelki tartást ösztönző célokra, melyeket megtalálhat a sportban, az emberi kapcsolatokban, de még egy régóta halogatott teendő elvégzésében is. Még ha jelenleg közömbös is számára az élet legtöbb oldala, ha belefáradt a napi teendőkbe, pénztelenségbe és úgy érzi, hogy nincs ereje semmilyen cél kitűzéséhez. Akármilyen pici célkitűzéséről van szó, vagy egy régen áhított dologról, miután teljesíti, lelke visszaszerzi az első mosolyt. Tény, hogy az élet tele van kötelességekkel, problémákkal és kihívásokkal. Nem is kell félredobni őket, nem is lehet. De köztük elfér egy-egy apró megvalósítás, egy-egy apró elhatározás. S a lényeg az a pillanat, amikor már ki lehet jelenteni, hogy „megtettem”. Mindezzel párhuzamosan sokat segíthet az az elhatározás is, ha valaki a saját viselkedésével szemben is nyitottá és kritikussá válik. Ez nem azt jelenti, hogy úton-útfélen legyen lelkiismeretfurdalása, ha valami rosszul sül el, hanem azt, hogy fejlessze ki magában azt a bátorságot és erőt, amely által felismerheti gyenge pontjait, rossz beidegződéseit, hogy legyen ereje bevallani saját magának, ha valakit megbántott vagy ha a környezetében kárt csinált. Mindennek azonban csak úgy van értelme, ha le is vonja belőle saját magának a következtetéseket, nem pedig úgy, hogy ha megtörtént a baj, bevallja ugyan önmagának, de aztán legyint rá. Létezik egy érdekes és elgondolkodtató igazság, amely ritkán kerül előtérbe, de hisz miért is kerülne, amikor manapság szinte mindenki a másikat akarja megváltoztatni: az ember soha nem változik meg, mert nem tud. Csak felismerni képes dolgokat. És ebben a mondatban rejlik a belső munkálkodás kulcsa, hiszen micsoda lelkierő kell ahhoz, hogy egy-egy rossz szokás vagy rossz tulajdonság felismerése után az ember ne zuhanjon vissza önnön hibájába, hanem legyen ereje felülírni a régi programot, s az új szituációban már ne a régi beidegződést válassza. Nem könnyű, de ha sikerül, az egy újabb mosoly a léleknek. A sok apró mosoly mögött kemény lelki munka áll, de megéri, mert a végeredmény a lélek és a test közti összhang, a kisugárzás. Az a fajta kiáradás, amely képes adni bárhol, bárkinek. S ha a belső munkálkodás felől közelítjük meg az élet dolgait, akkor érthetőbbé és elfogadhatóbbá válik az a rengeteg probléma, kihívás, lelki vívódás, hibás emberi kapcsolat és megoldandó feladat, amit az élet ad napról-napra. Hiszen mind-mind újabb lehetőséget jelentenek egy apró lelki mosoly megszerzésére.