Mi történik a lélekkel, mielőtt megszületne? 2. rész

Anne és Daniel Meurois-Givaudan rendelkeznek azzal a képességgel, hogy mentálisan elhagyják a fizikai testüket, és a szellemi vezetőik segítségével kalandozzanak az asztrális világban. Egyik asztrális utazásuk során kapcsolatba kerülnek egy lénnyel, aki épp az inkarnálódás folyamatában van. Rebekának nevezi magát, és egy fiatal nő képében jelenik meg, ő mesél a születés előtti hónapokról. Február Rebeka és Anne-ék egy asztrális auditóriumban találkoznak, ahol egy fejlettebb lélek tart előadást a fizikai síkon való újraszületésről. A hallgatók között azokat találjuk, akik azt választották, hogy ismét inkarnálódnak. Az előadótól megtudhatjuk, mennyire fontos életben tartani a szándékot, hogy a saját fejlődésünkön is dolgozzunk, valamint a Föld gyógyulását is segítsük a következő fizikai életünkben. Rebeka elmeséli, hogy amikor a legutóbbi halála után megérkezett ide, még fogalma sem volt a reinkarnációról. Egyszerű vidéki lány volt, akit alaposan meglepett az asztrális világ, és a többi lény. Azt mondja, nem mindenki ilyen szerencsés. Akik kifejezetten elzárkóznak a szellemi ismeretek elől, azok haláluk után álomszerű állapotba kerülnek, és amint lehet, újra egy magzathoz kapcsolják őket, hogy ismét megszülessenek. Sokan vannak ilyen emberek, pedig az asztrális világban rengeteget lehet tanulni, és ők jóval tudatosabban láthatnak neki a következő életnek. Március Rebeka az édesanyja méhében van. Erősen kötődik már a magzathoz, és szereti azt a helyet. Az új teste olyan, mint egy antenna a külső fizikai világ felé, és a pocakban időzve sok apró benyomás éri leendő életével kapcsolatban. Kezdettől fogva ki-be csúszkál új testébe, a koponya tetején levő kutacson keresztül tud közlekedni. Az elején még nehézséget okozott neki hozzászokni az új testhez, kellemetlenek voltak számára a hangok, amik az anya testéből és a külvilágból érkeztek. Lassan hozzászokott, és most már szeret ott lenni. Figyeli a hangokat, és képes „kihelyezni” magát különböző érzékszervekbe, hogy felfedezze az energiákat és a fizikai világ különböző benyomásait. Próbálgatja a végtagjait, hogy milyen érzés mozgatni őket, és mennyire rugalmasak. Azt mondja, hogy akkor is mozog, ha valami kellemetlen számára, mert a tiltakozást nem tudja máshogy az anyja tudtára adni. Amikor ott van, teljesen tudatában van a történéseknek, és nagyon rossz hatással van rá, ha az anyja sokat fél, aggódik, vagy fájdalom éri. Még egy félelmetes film hatása is érezhető a méhben, és nagyon kellemetlen számára. Azt is elmondja, hogy sok lélek megijed attól, amilyen korlátok közé a test szorítja majd, hiszen az asztrális világban minden a gondolat által történik: a beszéd, a mozgás, a teremtés. A csontváz kialakulását ő is fájdalmasnak tartja, és úgy érzi, mintha a lelke börtöne formálódna körülötte. Sokan ettől megfeledkeznek azokról a célokról és szándékokról, amivel az új életben foglalkozni akartak, és egy fizikai automatizmus veszi át a helyét. Rebeka mesél arról is, milyen rossznak tartja az abortuszt. Nem erkölcsi okok miatt, hanem mert elég káros hatással van a lélekre. A fogamzás utáni első három hétben alakul ki a kötelék a test és a lélek között, ez nem teljesen tudatos, inkább az aurák integrálásáról van szó. Minél tovább fejlődik a magzat, annál szorosabb már a kötelék, és annál fájdalmasabb – fizikailag és lelkileg egyaránt – egy abortusz az inkarnálódás folyamatában levő lélek számára. Április Rebeka az elmúlt hónapok során egyre fiatalabb testben jelent meg, most egy hatéves kislánynak tűnik. Büszkén meséli, hogy az anyukája végre a Rebeka nevet választotta számára, amit ő eddig minden éjjel suttogott neki álmában. Anne-ék társaságában hatol be édesanyja álmába, és megmutatja, hogyan szokott kommunikálni felé. Éppen azt próbálja tudatosítani, hogy nem szeretne vízben megszületni. Édesanyja ezt tervezi, de Rebeka úgy gondolja, ez késleltetné a legutolsó inkarnálódási lépést, amit ő nagyon gyorsan szeretne végrehajtani. Ez szükséges számára ahhoz, hogy a tudatossága tovább megmaradjon, és hogy a testét megfelelően tudja tovább növeszteni. Ilyenkor Rebeka anyukája csak egy furcsa álomra emlékszik, de legalább megfontolja az információkat. Május Rebeka már sokkal jobban képes kommunikálni az anyukájával. Nem kell az álmokkal bajlódni, már képesek megérzések által gondolatokat cserélni. Elmagyarázza, hogy a felnőtteknek nem szabadna úgy kezelniük a babákat, mintha süketnéma, gyengeelméjű lények lennének. Ők ugyanolyan felnőtt lelkek, akik más felnőtt lelkekhez, egy új, kicsi testbe térnek vissza. Nem csak tejre és szeretetre van szükségük, hanem ugyanolyan tiszteletre is, ami egy felnőttnek jár. A felnőttek sokszor teljesen lefojtják a gyerek spirituális kiáramlását azáltal, hogy nem értik: ő egy olyan egyén, akinek iránymutatásra és tiszteletre is szüksége van. Általában a saját tulajdonuknak tekintik a gyereket, és igyekeznek olyanná formálni, amilyet ők jónak tartanak. Ez rettentően káros a gyerek törékeny, érzékeny energiatestére nézve. Június Közeledik a születés ideje. Rebeka azt meséli, hogy egész máshogy érzi magát huszonegy napja. Teljesen másfajta rezgést érzékel. Olyan érzés, mintha a csillagok hívnák. Nagy fénylények zenéje vésődött a lelkébe, mintha valami emlékeztető lenne. A fájdalomról azt mondja, reméli, hogy édesanyja képes lesz majd inkább őrá hangolódni, és így sokkal könnyebb lesz a szülés. Sok anya annyira el van foglalva azzal, hogy a fájásokat várja, hogy végül ez szilárdul meg a szülés során. A fájdalmak nagy része teljesen szükségtelen. Ha az anya nem fél tőle annyira, és ha képes inkább a babára összpontosítani, akkor sokkal egyszerűbben zajlik a szülés. Közvetlenül a szülés előtt Rebekát kétségek és aggodalmak gyötrik. Fel fogja adni, ami eddig volt, hogy egy új személlyé váljon új névvel. Elmeséli, hogy minden szülést két spirituális lény irányít: az egyik a Nap erejével, a másik a Hold erejével bír. Véglegesen összekapcsolják az újszülött tudatosságát a testével – őket hívja Rebeka az Ezüstfonál Bölcseinek. Aztán megszületik.