A szemlátomást ideges, de csinos, harmincas nő a kezét tördelte. A rendőrségi irodában sem nyugodott meg. Kapkodva vette a levegőt, mint aki futva jött idáig: – Nézze, felügyelő úr, az a valaki nem tréfált. Már a harmadik éjszaka jelent meg nekem ál
Tények Talányok rovat cikkei
71 cikk
A babiloni zikkurát
I.e. 3000 körül a Tigris és az Eufrátesz déli közének egy teljesen kopár, hordalékos síkságán jött létre az emberiség egyik első kultúrája, Mezopotámia. A föld és az ég hierarchiájának szimbolikus kifejezésére a káldeus uralkodók gondolták ki a lépcsőzete

Kirándul a lélek
Először mindig az a fura, jóleső zsibbadás jön, aztán a zuhanás, egy rándulás, az egész testem megrándul, és már ott is vagyok. Abban a fényes, aranydíszítésekkel teli szobában vagyok, a selyempárnákon kuporgok, vagy épp végignyúlok egy puha, csodálatos s

Bábel: az égig érő torony
Valamikor réges régen a Földön minden ember egy nyelvet beszélt – ők voltak Noé utódai. Kelet felől Sineár földje felé vándoroltak, hogy a letelepedésre igazán alkalmas helyet találjanak. Azt tervezték, olyan várost s tornyot építenek, amelybe mindannyian

Miről mesélnek a Holt-tengeri tekercsek?
1947 tavaszán a Holt-tenger északi partján, a kiszáradt Wadi Qumran kiszáradt medre feletti sziklái között két beduin pásztor egy elkóborolt kecskét keresett. Ellenőriztek minden sziklát és barlangot, de nem lelték az állatot, viszont találtak valami egés

Ezerarcú Laosz – Képgalériával
Nyugalom, lassúság, érintetlenség: ez Laosz. Az egymillió elefánt országa – ahogyan magukat nevezik – közel háromszor akkora, mint Magyarország, ám mindössze ötmillióan lakják.

A torinói lepel varázsos titka
Torinói lepel Krisztus arcának, testének nyomatával. Mindannyian hallottunk már róla. Szeretnénk hinni, hogy igaz, és tényleg magától Jézustól fennmaradt üzenet ez az emberiségnek. De mindig jön egy ellenérv, ami megcáfolja. Aztán egy másik, ami igazolja.

A világ legszebb Buddha szobrai
Buddha, azaz Sziddhártha Gautama, a buddhizmus megalapítója a mai Nepál területén született. Nevét a világon mindenki ismeri, s követői között ma már számos hollywoodi hírességet is találunk, akik életüket szenvedés nélkül, boldogan és bölcsen kívánják él

A moundok és a halottkultusz
Az Egyesült Államokban, a Nagy-tavak és a Mexikói-öböl közti területen százezernél is több mesterséges domb, azaz mound található. Vannak kúp alakúak, piramis formájúak, a legkülönösebbek pedig állatok alakját mintázzák: kígyót, sast, rókát, medvét, bival

Csodatévő tárgyak
Mai napig sem tisztázott, vajon a szent ereklyékként számon tartott különböző tárgyak valóban a különféle történelmi, vagy biblikus személyek tulajdonai-e, vagy csupán hamisítványok. Egy biztos: a legendák szerint némelyiknek valódi, csodatévő ereje van.