Jelképek Húsvét fényében

Ha valaki a szent művészettel foglalkozik, és a kereszténységet kétezer évének utolsó esztendejében szemléli, természetes, hogy mondandóját az ünnepekhez köti. A szakralitást őrizve az ünnepeket az őket meghatározó jelképekkel lehet elsősorban megfogalmazni. Ami azt jelenti, hogy mélyebben közelítjük meg lényegüket. Sajnos, a modern kor emberének már alig mondanak valamit a szimbólumok: számára veszendőbe mentek, ezért erkölcsi kötelesség a jelkép-világ rekonstruálása, hiszen elég közismert: meg nem értett szimbólumok hogyan válnak az ember ellenségeivé. – Egyik munkájában a jelképekről mint szellemi-lelki táplálékainkról ír. – Fél évszázada fogadtam őket örökbe, hiszen hozzátartoznak ember-voltunkhoz: az emberi szellemmel együtt születtek archetípusaik, az emberré válás pillanatától éltetnek, és minden idő számára lehetővé teszik, hogy saját lelkisége szerint magyarázza. Újraélesztésük egy-két évtized óta tapasztalható a nagyvilágban. Elvesztésük a teljes embert érintő elcsenevészesedéshez vezetett, ami megfertőzte a társadalmat: elvette a három emberi tényező szakralitását: a születését, a szerelemét és a halálét. – Fontos ponthoz érkeztünk: a húsvét a feltámadás, a remény ünnepe. Az ősegyház is erre, és a szenvedéstörténetre alapozta tanítását. – A keresztény kultúrán belül az ünnepek és a jelképek legmeghatározóbb gyökerét a Biblia tartalmazza. Olyan forrás, amely körülhatárolja a legfőbb ünnepeket, és kijelöli a hozzájuk kapcsolódó jelképek lehetséges magyarázatát. Olyan ünnepeket keresünk tehát, amelyek közösek az Ó- és az Újszövetségben. Ezek közül az első a húsvét, ünnepe a választott nép megszabadulásának és Krisztus feltámadásának. Isteni szépséggel, érteles esztétikával kapcsolódnak össze az események a Szentírás által; új jelképek ugyanúgy emelkednek ki az Ószövetségből, és váltak az Újszövetségben a keresztények számára máig szimbólumokká. – Mely szimbólumok értelmezik a húsvétot? – Az életfa és a Bárány. A keresztény életfa a teremtéstörténethez vezet: a Paradicsom vegetációjából másodmagával emelkedik ki, párja volt a jó és a rossz tudásának fája. E két fa tövéből indul a Bibliában az emberiség drámája. A tudás fájának gyümölcse hozta el a halált, az életfát pedig elzárta előlünk a Teremtő. Azonban a végtelen Irgalom megszánta az embert: a megváltás isteni gesztusa által az életfa megjelenik az emberiség történelmében és visszaadja az elveszett örökséget. Ez a golgotai keresztfa, amely a megváltást beteljesítő húsvét jelképévé válik. – Az élet erejét hordozó fáról tudnak a mitológiák is… – Minden mitológia. Kultikus értelme az, hogy általa marad meg a jövő, és a halálnak nincs hatalma fölötte. A pogány magyar művészetnek is uralkodó motívuma: a levelek, indák, palmetták az életfa mitikus erejébe vetett hit bizonyítékai. Egyedülállóan csodálatos emlék a bezdédi tarsolylemez, amelyet életfa hálóz be. Meglepően váratlan ikonográfiai szépsége, hogy a fa közepén, mintegy annak gyümölcseként keresztet ábrázol. Pogány-keresztény életfa ilyen összefonódására nem ismerünk másik példát. – A paradicsomi életfa az egyházatyák gondolataiban (is) Krisztus győzedelmes keresztjének előképe. – Ahogyan fogalmazták: a kereszt olyan erő, amely összeköti az ég magasságát és a föld mélységét a két ág (útkereszteződés) középpontjában. A keresztény himnuszok, meditációk a keresztet kozmikus misztériumként értelmezik. Hatásosan foglalja ezt össze a középkori keresztlegenda, amely nem elégszik meg azzal, hogy a paradicsomi fa csak előképe legyen a keresztnek, hanem vállalnia kell a földi egzisztenciát. Csak úgy teheti, ha a földben sarjad ki. A legenda úgy mondja el, hogy az Úr a haldokló Ádámnak ágat küld angyalával az elzárt életfáról. Ezzel az ággal szájában temetik el az ősatyát. Ebből hajt ki a szent fa, amelyből a keresztet ácsolják. A legenda tudatosan a megváltás, az örök élet záloga. – A katakombák művészetének uralkodó motívuma a kereszt… – Az első keresztény művészi megjelenítés emblémaként formálja meg a kereszt-életfát. Hadd említsem meg a Lateráni-bazilika apszisát, a Santa Prudenziana mozaikját, a Santa Maria Maggiore-bazilika ábrázolását: a kereszt mindenütt győzedelmi jel, nem a szenvedés, hanem a megdicsőülés szimbóluma. A felfeszített Krisztus alakja csak a VI. századtól kapcsolódik hozzá: a trónoló Isten Fiú jogarként tartja a kezében. (Például a San Lorenzo mozaikján!) Az első évtized végén váltja fel a fejedelmi jelvényt a kereszten szenvedő Krisztus ábrázolása, de így sem veszti el életfa-értelmezését. Évszázadokon át máig a szenvedő Krisztus keresztfáján az élet jelét indákkal, levelekkel, rügyekkel fejezi ki a művészet. – A XI. századi költő, Wipo így énekel: Juhait megváltotta a Bárány. – A húsvét szakralitását az életfa mellett a bárány szimbolizálja. Ő a legismertebb Krisztus-jelkép. Ikonográfiai gyökere a választott nép egyiptomi fogságában keresendő; az Izrael fiait rabságban tartó országot Isten azzal bünteti, hogy elküldi angyalát, pusztítson el minden elsőszülöttet. Mi mentheti meg a szolgaságban szenvedőket ettől? Isten elrendeli a bárány feláldozását: minden család öljön le egy bárányt úgy, hogy csontja ne törjön benne, majd vérével kenjék be a ház két ajtófélfáját és a szemöldökfát. Ha az Úr átvonul, hogy lesújtson Egyiptomra, látja a vérrel megjelölt házakat. Elhalad az ajtók előtt, s a pusztítót nem engedi belépni. Az áldozati bárány vére megmenti a népet. Tizenkét évszázad telik el, amikor majd Jézus megkezdi nyilvános működését. Első útja a Jordánhoz vezet, ahol János keresztel. Ő amikor megpillantja a közeledő Názáretit, rámutat: Nézzétek, az Isten Báránya, ő veszi el a világ bűneit. János arámul beszélt, amely nyelven a talja bárányt és szolgát is jelent. Hogy a bárány fogalma rögzült, arról Jézus halálakor kapunk bizonyságot. Az evangélium ugyanis elmondja: a kereszten Jézus csontjait nem törték meg, hogy beteljesedjék az Írás, nem szabad csontot törni benne. A szöveg ezzel a húsvéti bárány elkészítésének parancsát idézi. Így nyilvánítja Jézust az új húsvéti báránnyá; vére megvált a halál rabságából mindenkit. És ő az égi Bárány a Jelenések könyvében, aki osztozik Isten trónján. A gonoszság elleni utolsó harc győztese. Az idők végezetén menyegzőjét üli meg az égi Jeruzsálemmel, amely városnak nincs szüksége Napra és Holdra, mert világossága a Bárány. – Kereszt és bárány hogyan kapcsolódik össze az ábrázolásokon? – Fölfigyeltem, hogy az Egyiptomban a Mindenhatótól adott parancs szerinti, előírt jel: a két ajtófélfa és szemöldökfa megkenése vérrel írja ki a héber ábécé utolsó betűjét, a távot, amely megmentő jel később is. Ezékiel próféta írja: Jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt. (9,4) Az igazakról van szó, akiket elkerül Isten pusztító haragja. A táv – hasonlóan a görög ábécé utolsó betűjéhez, az ómegához – Istent jelképezi. Ezt a jelt látja János a Jelenések könyvében az üdvözülteken: a Bárány nevét és Atyjának nevét viselik homlokukon. Csodálatos ikonográfiai összekapcsolódása ez a két szövetségnek. Összeköti a táv és a kereszt jelét, a feláldozott húsvéti bárányt és az Újszövetség győzedelmes Bárányát, Krisztust. Tóth Sándor Forrás: Új Ember