Az ember és a világ tárgyai között több a hasonlóság, mint elsőre gondolnánk. Ahogyan egy szerszám, gép vagy hangszer elromlik, berozsdásodik, ha hosszú ideig tétlenül hever, úgy az emberi lélek, test és elme is „megsavanyodik”, ha nem talál értelmes elfoglaltságot, célt, hasznos tevékenységet. Az élet alapelve ugyanis a mozgás.
A fizikai test példája a legegyszerűbb és a legkézenfekvőbb. Az izmok, ha nem dolgoznak, elsorvadnak, az ízületek bemerevednek, a mozdulatok nehézkessé válnak. Aki mozgás nélkül él, annak testét ugyanaz a „rozsda” támadja meg, mint a használatlan szerszámét: a tétlenség okozta gyengülés, elmerevedés, leépülés. A rendszeres mozgás, a test igénybevétele viszont épp az ellenkező hatást váltja ki – rugalmasságot, erőt, életerőt ad.
A mozgás fontossága a szellemiekre is igaz
Ugyanez igaz a szellemi életre is: az elme, ha nem gondolkodik, ha nem tanul, ha nem kérdez, berozsdásodik. Az emberi agy, akárcsak egy hangszer, gyakorlást kíván. A tudás, a gondolkodás képessége nem statikus, hanem élő dolog: ha használjuk, fejlődik, ha elhanyagoljuk, hanyatlik.
A lelki élet területén is érvényes a párhuzam. Az érzelmek, a szeretet, az empátia képessége is megfakul, ha nem éljük meg, nem fejezzük ki, nem gyakorlunk mások felé figyelmet. Aki bezárkózik, aki nem „mozgatja meg” a lelkét, előbb-utóbb elsivárosodik, mint egy magára hagyott kert. A szeretet, az emberi kapcsolatok folyamatos gondozást, odafigyelést igényelnek – ha ez elmarad, lassan kiürül a lélek, és az élet íze elvész.
Társadalmi szinten is igaz
De nemcsak egyénileg, hanem társadalmilag is megfigyelhető ez a törvényszerűség. Egy közösség, amelynek tagjai nem vesznek részt aktívan egymás életében, elidegenedik, „rozsdás” lesz. A társadalom épp úgy működik, mint egy gépezet: minden alkatrészének megvan a szerepe, és ha egyik sem mozog, az egész rendszer leáll. A közös cselekvés, a felelősségvállalás, az összetartozás érzése tartja életben a közösséget. A tétlenség viszont az elszigetelődéshez, a széthulláshoz vezet.
Az élet alapelve a mozgás
Ugyanez a jelenség a természetben is megfigyelhető. A víz, ha nem áramlik, poshadni kezd, az állóvíz algásodik, bűzös lesz. Az élet alapelve minden szinten a mozgás, a változás, a hasznosulás. A világegyetemben nincs örök tétlenség – minden mozdulatlan dolog előbb-utóbb leépül. Az ember sem kivétel: a létezésünk értelme az, hogy áramoljunk, alkossunk, adjunk, tanuljunk, kapcsolatot tartsunk.
A „megsavanyodás” tehát nemcsak testi vagy lelki állapot, hanem figyelmeztetés: ha nem használjuk képességeinket, elveszítjük őket. Minden nap egy döntés kérdése az, hogy fejlődünk-e vagy rozsdásodunk. A munka, a tanulás, az emberi kapcsolatok, a gondolkodás és az érzelmi élet mind-mind olyan „eszközök”, amelyeket karban kell tartanunk. Az élet értelme nem a tétlen várakozás, hanem az aktív részvétel: hogy nyomot hagyjunk magunk után, és közben önmagunkból is a legtöbbet hozzuk ki.
A fentiek ellen tehát csak egy ellenszer van: a mozgás, a cselekvés, az élet. Ahogyan a szerszám is fényesen csillog, ha használják, úgy az ember is akkor ragyog, ha él, dolgozik, szeret és gondolkodik. Az élet akkor marad élő, ha él – különben berozsdásodik.
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
