Életünk során valamennyien találkoztunk már azzal a nehezen körülírható állapottal, melyben különös belső ürességet és motiválatlanságot érzünk. Hogyan birkózhatunk meg ezzel a helyzettel?
Gyakran túlfeszített munkatempó, állandó pörgés és számtalan minket érő külső inger következtében jutunk el egy kiégett állapotba, de hosszabb, szomorúsággal és veszteségekkel teli periódus után is érezhetjük ezt a kongó ürességet.
Ilyenkor lelkünk egy speciális üvegpáncélt von maga köré, érzelmeink rendkívül kis amplitúdóban mozognak. Mintha alig érzékelnénk bármit is magunk körül : vágyaink és céljaink szertefoszlanak, semmi sem lelkesít bennünket, de ugyanakkor igazán szomorúságot sem érzünk. Nagyon fontos, hogyan állunk hozzá önmagunkhoz és az érzelmeinkhez, mert könnyen átadhatjuk magunkat a letargiának, ha nem kezeljük tudatosan a helyzetet.
Ne erőltessük a változást!
Mikor lelkünk visszavonulót fúj, ne akarjuk magunkat erőszakkal kiráncigálni ebből az állapotból. Ilyenkor minden meggyőződésünk ellenére elkövetett cselekedet csak kurdarcérzetet okozna. Fogadjuk el, hogy ez az időszak a belső magány állapotában telik, és ami nem esik jól, azt ne tegyük meg. Gyakori, hogy a környezet jó szándékkal próbál kirángatni bennünket az introvertáltságból, de csak azokkal a személyekkel töltsünk időt, akiknek a társaságában komfortosan érezzük magunkat.
Töltsük aktívan az „énidőt”!
Elsődleges cél az önmagunkkal való megbékélés és az erőszakmentes önfejlesztés, illetve a mentális- fizikális bezárkózás elkerülése. Ilyenkor a külvilág kevésbé hat ránk, külső befolyástól mentesen találhatjuk meg a középpontunkat.
Ebben a „ zéró” állapotban következik be a leggyakrabban jelentős életformaváltás. Jobban elkezdünk törődni az eddig elhanyagolt területekkel, legyen szó a testünkről, egészségünk megőrzéséről vagy olyan énidőt igénylő tevékenységről, amiről eddig lemondtunk. Ebben az életszakaszban nem a külvilág elvárásainak akarunk megfelelni, hanem önmagunkba zárkózva és mélyen belenézve lehetőségünk van meglátni, milyen mértékben okozott károkat a megfelelési kényszer az életünkben.
Álmaink, motivációink hiánya a téves vágyaink elengedését is jelenti.
Ennek az ürességnek, bár aktuálisan ezt nem érzékeljük, van egy rendkívül pozitív oldala is. Mindaz, amit eddig görcsösen akartunk vagy hajszoltunk eredménytelenül, ugyanúgy semlegessé válik, mint az érzelmi életünk.
Ebben az állapotban elengedjük azokat a hibás célokat és vágyakat, amelyek valójában fölösleges energiabefektetést jelentettek. Felszámoljuk a működésképtelen kapcsolatainkat, viselkedésmintáinkat, és elfogadjuk ha valami nem a mi utunk, még ha ezért oly sokat is küzdöttünk a múltban.
Félelmeink elveszítik felettünk a hatalmat
Mivel érzelmeink ebben a szakaszban csökkent üzemmódban működnek, ez vonatkozik a félelmeinkre is. Ahogy vágyaink sincsenek, valójában a félelmeinket is elveszítjük. Nincsenek hiábavaló aggodalmak, amelyek megkeserítették az életünket, hiszen a pozitív és negatív történések között idegrendszerünk ilyenkor nem tesz jelentős különbséget. Félelmeink csökkenése által szabadabbá válunk, ami a jövőben fontos tényezője lesz új céljaink kialakulásának.
Ami üres, az feltölthető
Kezeljük ezt az életérzést úgy, mint mikor egy romos házat lebontanak. Lehetőségünk van arra, hogy minden olyan elemet, aminek már nincs létjogosultsága és értéke az életünkben, eltávolítsunk magunkból és a környezetünkből.
Ne ijedjünk meg az ürességtől. Tudnunk kell, hogy ami üres, az fel is tölthető, illetve törvényszerűen minden az állandó változás állapotában van. Még ha örökkévalóságnak tűnik is ez a belső űr, a szükségszerű változás csak késik, de biztosan bekövetkezik.
Türelmesnek kell lennünk önmagunkhoz és a külvilághoz is.
Ez is érdekelhet
Sorscsapások: mikor letérünk az útról...
Sorsunk főútvonala teljesen egyedi, melyen végigjárva teljesíthetjük a leszületésünkkor felvállalt feladatokat. Sorselemzések alapján legalább 6-7 olyan fix állomás, elkerülhetetlen lecke adódik életutunk során, melyek kihagyhatatlan lépcsőfokai lelkünk fejlődésének.
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
