A Hellinger-féle családfelállítás – 2. rész

A családunkat jellemző erőtérnek, a szellemi mezőnek törvényei vannak, melyeket Hellinger a Szeretet Rendjeinek nevez. Ezek közül is a legfontosabbak azok, amelyek a szülők és a gyermekek kapcsolatát jellemzik.

A szeretet rendjei a szülők és gyermekeik között: Az élet elfogadása úgy, ahogy azt kaptuk

Egy gyermek maga a szülei, és ha sikeres akar lenni, el kell ismernie a szüleit olyannak, amilyenek. Nem képzelheti, hogy lehetnének más szülei is, hiszen más szülőknek másmilyen gyermeke lenne. Számunkra a szüleink az egyetlen lehetséges szülőpár. A szüleink elismerése alapvető mozzanat: magában foglalja elkötelezettségünket a szüleink által adott élet és a sors iránt. Helytelen elvárás az, ha többet vagy kevesebbet akarunk annál, mint ami a szüleinktől kapott élet. Vannak, akik félnek, hogy ha elismerik szüleiket, akkor magukra kell venniük a szüleik rossz oldalait is. Ők úgy viselkednek, mintha választhatnánk, hogy az életnek csak azt a részét fogadjuk el, amelyik tetszik. Ha nem az élet egészét öleljük magunkhoz, elveszítjük a jó dolgokat is.

Elfogadni a szüleinktől mindazt, amit adni tudnak

Szüleink az életünkön kívül más dolgokat is adnak. Többek között etetnek, nevelnek, gondoznak. Akkor tudunk kiteljesedni, ha a gyermekként mindezt úgy fogadjuk, ahogy azt a szüleink adják. A gyermekek éppen eleget kapnak, feltéve, hogy el akarják fogadni azt, amit felkínálnak nekik. Kiteljesedettnek és sikeresnek érzi magát az a gyermek, aki azt tudja mondani a szüleinek: „Nagyon sokat adtatok nekem, és ez számomra elég. Nagyrabecsüléssel és szeretettel fogadom el. Ami számomra még hiányzik, arról magam gondoskodom.” Ha azonban a gyermek azt mondja: „Amit adtatok, nem volt megfelelő, és nem volt elég, még tartoztok nekem”, akkor a gyermek nem tud elválni szüleitől, a vádak és követelések összekötik velük.

Gyermek az őt megillető helyen

A szülők az életen és a nevelésen kívül a gyermeknek ajándékként adnak minden mást. Ha a gyermek csalódott, mert nem rendelkezik azzal a tehetséggel, mint szülei, vagy mert nem halmozzák el anyagi javakkal, megsérti a szeretet rendjét. Ugyanakkor a szülők személyes bűnei is csak hozzájuk tartoznak. Gyakori, hogy a gyermek a szülei iránti szeretetből magára veszi azok bűneit, és megpróbálja helyettük viselni. Ha jóvá akarja tenni a szülei hibáit, azzal úgy kezeli a szülőket, mintha azok gondozásra szoruló gyermekek lennének, és maga lenne a szülők szülője. A gyermeknek tehát tiszteletben kell tartania azt, ami személy szerint a szüleihez tartozik (tehetség, javak, bűnök).

A szülők elismerése

A szülők adnak, a gyermek pedig elfogad. A szülő – gyermek kapcsolatban nincs viszonosság. Néhány gyermeknek ezért bűntudata van, és azt mondja: „Nem fogadok el semmit, és így megszabadulok a bűntudatomtól.” Ezzel elzárja magát a szüleiből áramló életerőtől, és emiatt ürességet és kimerültséget érez. „Mindent, amit adtatok, szeretettel elfogadom” – az ilyen elfogadás az egyensúlyteremtő mód, mert a szülők ettől elismerve érzik magukat és tetteiket. Így szívesebben adnak még. Ha a gyermek követelőző: „Többet kellene adnotok”, a szülők szíve bezárul, és nem tudják áramoltatni a szeretetet, a gyermeknek pedig soha nem lesz mindaz értékes, amit kikövetelt.

Kölcsönösség és nem viszonosság

Amit a szüleinktől kapunk, azt továbbadjuk. Azok a gyermekek, akik ilyen módon továbbadnak, nem hátrafelé néznek, hanem előre, a saját életükre. A gyermek szülei is a saját szüleiktől kaptak és a gyermekeiknek adták azt tovább. És mivel oly sok mindent kaptak és fogadtak el, képessé is váltak az adakozásra. A szeretet rendjei a férfi – női kapcsolatokban: A férfi és a nő közötti kapcsolatokban a legfontosabb követelmény: A férfi ismerje el, hogy amire szüksége van, mert hiányzik neki, az a nő, és hogy bármilyen keményen is próbálkozik, soha nem érheti el azt, amivel a nő már rendelkezik. És a nő ismerje el, hogy amire szüksége van, mert hiányzik neki, az a férfi, és hogy bármilyen keményen is próbálkozik, soha nem érheti el azt, amivel a férfi már rendelkezik. Ilyenkor a férfi elismeri, hogy szüksége van a nőre, és rajta keresztül válik férfivá, és a nő elismeri, hogy szüksége van a férfira, és rajta keresztül válik nőve, és ez a kölcsönös igény egymáshoz köti őket. Ez a kötelék lehetővé teszi a férfinak, hogy a partnere nőiességét ajándékként fogadja, és lehetővé teszi a nőnek, hogy a partnere férfiasságát ajándékként fogadja. Egy ideális párkapcsolatban a férfi ki tudja mondani a nőnek, és a nő is ki tudja mondani a férfinak: „Szeretlek, pontosan olyannak, amilyen vagy, és így mondok a kapcsolatunkra igent. Örülök, hogy olyan vagy, amilyen, és örülök, ha olyan is maradsz. És szeretem az édesanyádat, az édesapádat, és az egész családodat pontosan olyannak, amilyenek.” A férfi és a nő szerelmének gyümölcse a gyermek, így jön létre a család. A családban az egymás közötti rendet a hierarchia határozza meg. Ez az idő folyását követi: Aki előbb jött, előrébb való annál, aki később jött. Ez a hely törvénye. A családban a szülők korábban ott voltak, mint a gyermekek. Az ő egymás iránti szerelmük alapította a családot, és ez elsőbb rangú, mint a gyermekeik iránti szeretet. Ha a családban a gyermekek a szülők elsődlegesen nem egy pár többé, hanem szülők, a gyermekeik általában szenvednek. Ha viszont a szülők egymás iránti szerelme megőrzi az elsőrangúságot, a gyermekek elégedettek. Az apa ilyenkor a lelkével azt mondja gyermekeinek: „Anyátokat is látom bennetek, és rajtatok keresztül még jobban szeretem és tisztelem őt”. És az anya azt mondja: ?Ha rátok nézek, akkor arra emlékezem, hogy mennyire szeretem és tisztelem az apátokat, mert bennetek őt is látom”. Így a szülők gyermekeik iránti szeretete az egymás iránti szerelmük folytatása lesz, és a gyermekek szabadnak érezhetik magukat.

Forrás: http://anyulurege.hu http://hellingerakademia.hu