A szeretőből ritkán lesz feleség

A szerető életét a reménykedés, a várakozás és az egyedüllét folyamatos váltakozás határozza meg. Előre meghatározott időpontban várja a férfi érkezését, s ha végre megjön, nem tud igazán örülni, mert aggódva figyeli, hogy fogy a közösen tölthető idő. Aztán ismét magára marad, újból kezdődik a várakozás, a reménykedés, az egyedüllét?

Vagyis mindig a szerető a vesztes. Még ha a jelentőség nélküli kapcsolatból később igazi nagy szerelem lesz is, ha komolyra fordul is a dolog, amikor dönteni kell, a legtöbb férfi a megszokott családi fészket választja. Ha tehát a nő az egész férfira tart igényt, testül-lelkestül, ha nem elégszik meg a néhány ágyban töltött órával, akkor szinte törvényszerűen bekövetkezik a csalódás.

Miért vállalja mégis sok nő a szeretői státust?

Mert általában rossz lelkiállapotban van, gyakran boldogtalan, fél a magánytól, esetleg éppen csalódott. A férfiak dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy a legtöbb nő szereti az illúziókat. Szívesen hiszi el hogy a férj is boldogtalan, hogy a feleségéhez már alig köti valami, hogy a házassága összeomlás előtt áll, és hogy amit érez, nem csupán szexuális vágy, hanem igazi, szívből jövő, komoly érzelem. Nagyon sok házasember tud elbűvölő lenni, ha arról van szó, hogy a házasságán kívül érjen el újabb sikert, amivel az önbizalmát növelheti.

Ki vállalja a szerető szerepét?

Leginkább a Rák és a Halak nők köréből kerülnek ki az „örök szeretők”. Számukra ugyanis a magány szinte elviselhetetlen. Persze, az időleges kapcsolat, a lopott órák, kapkodó ölelések csak illúzióját adják annak, hogy társra találtak. A legtöbb házasságon kívüli kapcsolatban élő nő számára a hét végi egyedüllét nehéz. A titkolózás, a teljes függőség, a férfi időbeosztásához való feltétlen alkalmazkodás ugyancsak sok feszültség forrása. Előbb-utóbb kialakul a szeretőben a feleség iránti féltékenység, irigyelni kezdi rendezett társadalmi helyzetét – miközben ő tele van bizonytalansággal, retteg attól, hogy a szeretője elhagyja. Zavarja, hogy a barátját épp akkor nem tudja elérni, amikor a legnagyobb szüksége lenne a segítségére, tanácsára, támogatására. A „van valakim, mégis egyedül vagyok” -érzést egyáltalán nem könnyű elviselni. Hogy miért marad mégis a férfi mellett? Mert tudja, hogy az elválás, a magány nagyobb szenvedést okozna, mint amekkora a kapcsolattal együtt járó fájdalom. Sokan azzal magyarázzák meg magunknak, hogy ennek így kell lennie, hogy ez valójában egy karmikus találkozás. A sors akarta így, ők maguk nem tehetnek róla. Mikor kellene befejezni? Ha a fájdalom már csak nagyon nehezen tűrhető, ha a kapcsolat több szenvedéssel jár, mint örömmel. Ha a nőnek sikerül felismernie valóságos helyzetét, jövője reménytelenségét, van esélye a szakításra. Ha nyilvánvaló a változtatás szükségessége, meg kell próbálni fokozatosan elszakadni: új elfoglaltságot, feladatot kell keresni, új ismeretség után kell nézni. Egyszer-egyszer nemet kell mondani a férfi ajánlatára, javaslatára. Aki erősíti az önbizalmát, felismeri saját igényeit, szükségletét, érdeklődési területét, és ennek megfelelően alakítja ki a szabadidős programját, akinek az idejét kitölti a munkája, az teljes életet tud élni, és nem tartja elsődleges fontosságúnak, hogy mindenáron szeretőt találjon. S ha kevés a belső indíttatás, az önbizalom, hát meditációval, agykontrollal, szerelmi varázslatokkal, meg is lehet támogatni, hogy megérkezzen végre az igazi. Aki mellett kibontakozhat, aki nem csak egy-egy órára, de egész életre mellette áll. Herczeg Kata