Agy és tudat: dimenzióváltás a pszichológiában, 2. rész

Gondolkodunk, tehát vagyunk. Ez a descartes-i gondolat kevesek számára vitatható. De vajon mi vagyunk azok, akik gondolkodnak, vagy csupán az agyunk, „ami” gondolkodik. Létezhet-e a testtől független szellem vagy lélek?

Erre a régóta létező dilemmára keresi a választ a következő írás, ami a pszichológia legújabb dimenzióiba kínál betekintést.

Az írás első részében olvasottak valóban próbára teszik a logikánkat, a tudat magasabb szférájú világa ugyanis merőleges az időbe vetett észlelések világára, tekintve, hogy egy, az ismert téridőn túlra utaló mechanizmus csak magasabb dimenziókban képzelhető el, illetve írható le. Az elképzelés persze csak megbocsájthatóan emberi nyelvi fordulat, hiszen szavaink és fogalmaink az általunk tapasztalt, összességükben négy téridő dimenzióra vonatkozhatnak. Szembe kell néznünk azzal a –maga módján kínos- helyzettel, hogy saját tudatunk megélése – eltekintve a misztikus és vitathatón intuitív megtapasztalásoktól- csak egy alacsonyabb dimenziórendszer tapasztalása.

A tudomány mindezektől eltekintve, „pillanatnyilag” megingathatatlan tényeket kíván. A tények tehát a következők. A tudat képes tőle térben és időben – bármilyen mérhető távolságban, ill. a múltban vagy a jövőben – elszeparáltan zajló eseményekről és állapotokról információkat szerezni, sőt (lásd PK: pszichokinézis, vagyis a tudat ismeretlen fizikájú kölcsönhatása a tárgyi rendszerekre) azokra hatni is. Eljutottunk tehát egy olyan tudatképhez, ahol a tudat mintegy felülírja az ismert fizikai törvényszerűségeket, messze kiszakadva az agyi mechanizmusok ismert korlátai közül.

A tudományos parapszichológia így már nemcsak a normálistól épp csak szignifikánsan eltérő pszichés jelenségeket, hanem a jelenlegi világlátásunk alapját képező törvényrendszereken kívül is működő tudatot térképezi. A – korábban, a magasabb dimenziók feltételeként említett – merőlegesség beteljesíti azt az elvárást, amit a geometria dimenzióiban is megszokhattunk, vagyis, hogy minden pontja merőleges korábbi pontjaira. A tudat azonban geometriailag nehezen írható le. Újfent hangsúlyoznám, hogy szubjektív benyomások törvényszerűségeit kell mindebben integrálni és szintetizáltan értelmezni, gyakorlatilag lefordíthatóvá téve a lefordíthatatlant.

Lássuk most azt, hogy mit tudunk az agyról. Végső soron nem sokkal többet, mint amit Kossuth idejében tudhattak volna egy egyszerű tranzisztoros zsebrádió készülékről. A néhai ügyes kezű mesterek talán rájöhettek volna arra, amire mi is, hogy bizonyos mechanikai vagy kémiai effektusok befolyásolják a szerkezet működését. Ezen túlmutatva feltételezni kellett volna és valószínűleg feltételezni kell ma is egy adót – korrektebben fogalmazva itt inkább adó-vevő készülékről lehet szó – aminek fel nem fogott hiánya csak félreértésekhez vezethet. Az agyterületek ingerlésével kiváltott érzékelések és cselekvések értelmezései főképp abban az esetben elmarasztalhatóak, ha az azokat bizonyítottan befolyásoló pszi hatásokat figyelmen kívül hagyják.

Korábban említetten, a magasabb dimenziójú tudati észleletek a Kossuth rádió adásához hasonlóan maradhatnak rejtve az annak létét nem ismerők előtt. Ez a – magasabb dimenziójú – adás azonban, nemcsak a ma és a tegnap híreit szállítja az agyak által is érintett tudatok számára, hanem a holnapok tetteket befolyásoló híreit is. Mindez egy újabb világszemléletet, egy újabb agy és tudat kölcsönhatási rendszer, vagyis végső soron egy pszichofizikai egység képét vázolhatja fel az arra nyitott elmék számára. A jelen tetteinek megismerhető jövőbeli következményeiből válogató tudat, nem kevésbé nonszensz valóságot körvonalaz, mint a halál-közeli élményeket átélő agyhalálban észlelő, nehezen körvonalazható pszichológiai státusz, vagy a mindezen rejtélyeket régóta ismerni látszó több évezredes, mindmáig csak a vallásfilozófiák nyelvén megfogalmazott ősi emberi bölcsesség.

A mai emberiség – és a holnap pszichológiája – új kihívás előtt áll. Lefordítani és felfogni kell megtanulnia a tudat új dimenzióit, ténnyé tenni és alkalmazni az ősök által meglátott valóságot, hétköznapi bölcsességként alkalmazva a részekre szakított információözönben, – magát a lényeget.

Paulinyi Tamás www.szintezis.info.hu