Aki szabadon hagy, csak az szeret igazán. Aki csodálattal szemléli áramlásodat, és akkor sem hiányol, ha a távolba szólít égi-földi küldetésed. Beéri Örökléted bizonyosságával. Szelíden hálás, és ünnepli a „most”-ot, ha egymás közelébe segít benneteket az élet. Nem akar formálni, alakítani rajtad – csak gyönyörködik fényedben, és szeretetével emel.
Az azonban, aki függőviszonyba sodor, sajnáltatja magát, nélkülözhetetlenné kívánja tenni lényét az életedben – csak kapaszkodik, önnön fényét igyekszik emelni a te kötődésed, rajongásod által. Pórázt köt a nyakadra, hogy tudatosítsa benned, az ő jelenlétének hiányában még a helyes irányt sem találhatod meg.
Rosszulléteket produkál, majdani „távozásával” sokkol, ha épp mással akad feladatod, és akarva-akaratlanul hátráltat haladásodban. „Önzetlen” féltés-misztériumának hangoztatásával vesz le a lábadról (mert „te vagy minden gondolata”), miközben odabent nem hajtja más, csak saját magányától való szembesülésének dermedt félelme.
Van egy szomorú hírem: úr és szolga-viszony kialakulása csak két egó között történhet meg: áldozatként létező és uralkodni vágyó „két kis én” között. Szív és szív ugyanis nem teremt ilyen fájdalmas hálót emberi létezés fölé, hiszen bölcsen felismeri: e káros kapcsolat egyenes következménye a karmateremtés, amely kihat a következő életekre is, rabságba kényszerítve hosszú időre a két lelket.
Ha azt hiszed, hogy bárkinek is tartozol érzelmileg – saját félelmeidből építed éppen közös ketreceteket, a jövőre. Nem azért, mert a hálátlanság szép tulajdonság, csak mert a szeretet nem vár el semmit – árad, kényszer nélkül. Adja magát, ha a szív megnyílik…
Ha nyitott (legalább) egy Szív, nincs esély függőhelyzet létrejöttére. Sajnálatból és segíteni-akarásból sem. Mert aki tiszta iránytűt követ, az tudja, hogy ezzel nemcsak saját szabadságát veszíti el, de a másikat is „bebörtönözi”. A megvilágosodott lélek számára bizonyosság, hogy ha saját határtalanságát korlátozza a fizikai síkon, szolgasorba kényszerítve ezzel táncolni vágyó lényét – legalább olyan komolyan vét az Egy ellen, mint aki Útitársát kergeti béklyókba. Nincs szeretet, amely rabszolgaságot kívánna. Nincs szeretet, amely elvárásokat táplálna a másik lénye felé.
Légy tudatos, ha a Teljességre törekedsz… … ugyanis ha megfelelési kényszert tapasztalsz életedben, komoly okod van azt hinni, hogy máris függésbe sodortad magad. Mások véleménye alapján ítéled meg saját lényed milyenségét.
Ez az energiaként átsugárzott kisebbségi komplexus könnyen mozgósítja az uralkodni vágyó egót. Máris szövetkeztetek egymással, elmében. Úr és szolga megtalálta a kiteljesedés megfelelő terepét az adott helyzetben.
Felelj őszintén: Van-e olyan személy a környezetedben, aki erős jelenlétével elveszi az energiádat, mégsem tudsz nemet mondani a hívására? Ha elutasítod közeledését, mentegetőzöl, mert bűntudatot érzel? Akad-e olyan az ismerőseid között, akinek távolléte magányérzettel, vagy tehetetlenséggel tölt el, és fáj a hiánya? Kerültél-e már olyan helyzetbe, hogy leblokkoltál cselekvés közben, és ennek hatására kialakult Benned az ön-ítélet: „szerencsétlen vagyok, ha nincs mellettem más, aki ügyesebb, talpraesettebb stb”.? Nehéz-e lemondanod egy-egy kialakult szokásodról, vagy épp nemet mondanod csábításokra?
Egyáltalán: komoly erőpróba-e számodra a NEMET mondás? Ha bármelyik kérdésre bólintanod kellett – áldozat-szerepből szemléled a világot, és egód alig várja, hogy mozgósíthassa szenvedés-energiáit, egy uralkodó típusú másik ego által… szerző: Partl Viktória Gorothna.hu
Ezek is érdekelhetnek
Ajánlott tartalmak
