Az ősök árnyékában

Csillát hallgatva egyértelmű: jóból is megárthat a sok. A következő történet szereplője azonban minden bizonnyal szívesen cserélt volna vele. Szabolcs egy tizennyolc éves lány és egy tizenkilenc éves fiú első gyermekeként született, rossz anyagi körülmények közé. A fiatal, szegény, és túlságosan is egyszerű szülőknek ez a baba nem kellett – állami gondozásba adták. A kisfiú család és szeretet nélkül, idegenek között cseperedett. Elképzelni sem lehet, mit érezhetett? „Hétéves koromban hazavitt anyám. Mint később kiderült, azért, mert az azóta született gyerekeivel együtt így lett meg a szükséges gyerekszám, hogy lakást kapjon.” A vérszerinti apa azonban addigra már kikerült a képből, a mostohák pedig sűrűn váltakoztak. Egyikük egy alkoholista, erőszakos ember volt, aki rendszeresen verte és késsel fenyegette a családot. Szabolcs gyermekkora ellenére belátta, hogy a sorsa megpecsételődik, ha marad. Tizenhárom évesen fogta magát, és elment a gyámhatóságra. Visszakerült az állami gondozásba, majd később nevelőszülőkhöz. Ekkor már jobban ment a sora, de igazi szeretetet, megbecsülést itt sem kapott. Sokan ilyen indíttatás után elkallódnak, elzüllenek, gyakran a börtönben kötnek ki. Benne azonban valami olyan erő és tartás volt, ami megvédte ettől. Elhatározta, nem engedi, hogy a körülményei lerántsák a mélybe. Rendesen tanult, elvégezte a középiskolát, soha nem került összeütközésbe a törvénnyel. Mivel azonban hamar a saját lábára kellett állnia, érettségi után nem tanulhatott tovább. Évek alatt a maga erejéből, a saját eszére és szorgalmára támaszkodva megtanulta a számítástechnika minden csínját-bínját. Olyan magas szinten, hogy végül a munkahelyén mindig rá bízták a legnehezebb feladatokat. A gyermekkori szeretet és biztonság hiánya, a sok nélkülözés azonban sajnos mély nyomokat hagyott benne. Azóta sem tudja magát igazán elengedni. „Hiába keresek havonta félmilliót, félek a nélkülözéstől. Állandó belső kényszert érzek, hogy agyonhajtsam magam. Nem vagyok képes lazítani, mert tudom, hogy bármi történhet, és akkor csak magamra számíthatok. A párom gyakran zsörtölődik, hogy töltsek kevesebb időt munkával, és többet vele, de én mindig attól félek, hogy ha nem nyújtom a munkahelyemen a maximum kétszeresét, elveszítem az állásomat és a jelenlegi anyagi biztonságomat. Ugyanakkor attól is tartok, hogy ez az őrült tempó megöli a kapcsolatomat, azzal pedig az érzelmi biztonságot veszítem el. Folyamatosan őrlődöm a kétféle elvárás között?” – Már Freud is felismerte, hogy a család milyen nagy hatással van a gyermek személyiségére. – mondja Gaál Viktor pszichológus. – Ezt Eric Berne, a tranzakció-analízis atyja járta körbe alaposabban. Ő alkotta meg a „sorskönyv” fogalmát, ami bár elsőre misztikusan hangzik, valójában azt jelenti, hogy a gyerek nemcsak beszélni, viselkedni tanul meg a szüleitől, hanem átveszi azok világnézetét, probléma-megoldási stratégiáit is. A kisgyerek körülbelül úgy látja a világot, mintha egy marslakó csöppent volna közénk: egészen másként gondolkodik az emberekről, mint mi, felnőttek. Ha tehát egy anya folyton azt hajtogatja: „Engem mindig ver az Isten!”, a gyereke azt tanulja meg, hogy semmi értelme küzdeni, mert úgysem sikerül semmi, sőt, még büntetést is kap. Ilyen értelemben a sorskönyv a szülőktől örökölt elvárás- és viselkedés-halmaz. A második eset ebből a szempontból azért érdekes, mert a fiú nem a szüleivel töltötte élete első éveit – és éppen ez a szerencséje, mert ha náluk nő fel, akkor valószínűleg csak azt tanulja el, hogy „született vesztes” legyen. Így viszont nem hatott rá a szülői sorskönyv. Sőt, valószínűleg éppen az ellen-sorskönyvet valósította meg, ami az előbbi pontos fordítottja, a szülők elleni lázadás folyománya. Legtöbbször abban érhető tetten, hogy az ember eldönti: bárhogy nevelni majd a saját gyerekeit, csak úgy nem, ahogyan őt nevelték. A fiú az intézetben felnőve azt tanulta meg, hogy az életben csak magára számíthat, mindenért meg kell küzdenie. A diplomata-lány esetében igen érdekes fordulatot produkált a sorskönyv: az apjától azt tanulta, hogy sikeres és tökéletes legyen. Ott volt azonban az anyja is, akitől viszont azt kapta, hogy olyan férfit kell találnia, aki önmagánál jóval sikeresebb és tökéletesebb – ilyen viszont valószínűleg nincs a világon. Hogy mi az ideális helyzet? Ha a nekünk rendelt sorskönyvet követjük, vagy ha fellázadunk, és az ellen-sorskönyvet valósítjuk meg? Természetesen attól is függ, mit hoztunk magunkkal a szülői házból. Az egészséges, érett személyiség azonban az, aki képes felülemelkedi a sorskönyvön, elválasztani a hasznosat a haszontalantól, és saját értékrendszere szerint meghatározni, hogy mi számára az igazán fontos. Mert hiába leszünk sikeresek „szülői mintára”, ha aztán még egy párkapcsolatra sem vagyunk képesek.