Nem tudtam megálljt parancsolni a vágyaimnak

Sejtem ma már: amikor az ember azt hiszi, minden tökéletes, akkor üt be bombaszerűen a krach? Hármasban utaztunk el Olaszországba, ez volt az első olyan nyaralásunk, amit az immár három és fél éves kislányunk is élvezni tudott, már felfogta, hogy homokból klassz várakat lehet építeni a tengerparton, és hogy jókat lehet játszani a többi, hasonló korú kisgyerekkel. Balázs vállalta, hogy most apaként ő fog többet foglalkozni Flórával, a lányunkkal, hogy én pihenhessek és napozhassak. Ahogy feküdtem a napon, arra gondoltam, ennél szebb már nem is lehetne. A férfi, akit szeretek, a parton homokozik a gyerekünkkel, rám pedig süt a finom, meleg, augusztusi napfény, hallom a sirályok visítását, a tenger morajlását, a gyerekek játékos kiabálását, és olyan megnyugtató az egész. Hűs szellő simogatja a bőrömet, és ha kinyitom a szememet, a napszemüveg alól, a sárga napernyők alól látom a kékeszölden hullámzó tengert. Nagyon jó érzés volt, a teljes ellazulás pillanatai.

Mágnesként vonzott a tekintete

Aztán, ahogy kicsit elfordítottam a fejemet, találkozott a tekintetem egy férfiéval. Rajta is napszemüveg volt, két ággyal arrébb feküdt, elvileg nem kellett volna tudnia, hogy őt nézem, és nekem sem, hogy nyitva van a szeme és engem bámul, de egy pillanat alatt megéreztem: összeakadt a pillantásunk. A sötét napszemüvegeink alól egymást nézzük, el sem tudjuk ereszteni a másik tekintetét. A hideg rázott, amikor mindez – néhány másodperc alatt – megtörtént. Beleborzongtam az érzésbe, olyan volt, mintha akaratomon kívül, mégis sorscsapásszerűen történnének a dolgok. Kényszerítettem magam, hogy behunyjam a szememet, hogy elengedjem a pillantását. El is fordítottam a fejemet a másik irányba, hogy ne engedelmeskedjek annak a rettenetesen erős, mágneses vonzásnak, ami a hatalmába kerített. Soha ilyet még nem éreztem. Később, amikor én is lementem a partra Balázzsal és a gyerekkel, megnéztem a férfit. Izmos, magas, szép testű, negyvenes férfi, nővel és kisgyerekkel. Elkaptam róla a szememet, miközben tudtam, hogy engem néz. Amikor egyedül mentem le, hogy megmártózzam a tengerben, egyszer csak ő is ott volt. Talán karnyújtásnyira állt tőlem. Gondoltam, biztosan olasz, mert barnára sült a bőre, és a mosolya is olyan délies volt. – Különös, hogy pont ugyanebben a szállodában nyaralunk – mondta magyarul, és ámulatomban nem tudtam megszólalni. Ezek szerint ő is magyar. – Ez aztán a véletlen. – Ismernünk kellene egymást? – kérdeztem. Olvasd tovább a történetet