Társat kerestem, szerelmet találtam

Még középiskolások voltunk, amikor Misi meg én nagyon jó csapatot alkottunk. Vidéki városka, tiszta, édes iskolák, jókedvű diákság. Nagyon tetszettünk egymásnak. Én Nagyszeműnek hívtam, ő pedig Rézhajúnak engem. Mindkettő igaz volt. Leérettségiztünk, ő a fővárosba került egyetemre, én maradtam és pedagógus lettem. Egy-két levél, egy-két találkozás, aztán sírva elismertük: nincs közös jövőnk. Aztán jött Márton. Komoly háttérrel: fürdőszoba-berendezés, csempe, vécékagyló, műanyag padlók és társai az óriási boltban. Aztán később – a kedvemért – háztartási edények, élő és selyemvirágok, lakberendezési tanácsadás. Nagyon erősen akart és meg is szerzett. – Nusikám, neked nem lehet más a sorsod, mint én. Nézz magadra! Hol tudsz te valaha is annyit keresni, mint amennyi mellettem vár rád – hajtogatta, és mindannyiszor végignézett.

Hevesen udvarolt

– Mi bajod van velem, mi nem tetszik? – Minden tetszik, ami a ruha alatt van. Megjegyzem, egy rendes fodrász is rád férne, ne magad vágd azt a gyönyörű hajadat! – De én még nem szeretlek annyira, hogy hozzád menjek! – Majd megszeretsz. Belátod, hogy nem történhet másként, az Isten is egymásnak teremtett bennünket. Te a Bibliát, én a pénzt forgatom. Nem állítom, hogy beleszerettem, azt sem, hogy közömbös volt. Inkább az a bizonyos biztonság iránti vágy ébredt fel bennem a viselkedése nyomán. Tényleg elhittem, hogy nélküle nehezen lesz belőlem valami. És ahogy ígérte, szép házunk lett, szép dagi gyerekünk, ezüst autónk és utaztunk a nagyvilágba. Szeretett. És minden héten megvert. Ha többre nem tellett, akkor egy sima pofonnal is beérte, ha erőben volt, akkor többször is megcsapott. Aztán sírva-ríva könyörgött, hogy bocsássak meg neki. Csak egyetlen kortyot ivott, és lám, milyen vad lett tőle. Tizenegy évig tűrtem. Akkor már megvolt Kata babám is, és azt hittem, hogy a kislány megváltoztatja Mártont. (Még szerencse, hogy nem verte őt is.) Mert Márton szerint akkor jó egy család élete, ha mindenki tudja, hol a helye. És ehhez néha bizony keménység szükséges. Aztán egyik este akkorát talált ütni, hogy elvágódtam és bevertem a fejemet. A kórházi ágyon tértem magamhoz, és szinte azonnal tudtam: nem mehetek vissza kis otthonomba… Olvasd tovább a történetet Az Astronet ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!