Müller Péter: A nőktől lestem el a tudományom

Tolnay Klári Szalonjában beszélgettünk. Azokban a fotelekben ülünk, amelyekben egykor a művésznő pihent. – Szent hely ez önnek. Miért? – Volt egy hosszú időszak, amikor Tolnay Klári jó barátom volt. Életem első színdarabjában, a Mártában ő játszotta a nagyanyámat, Bessenyei Feri a nagyapámat. Itt minden hónapban van egy író-olvasó találkozó, ahol visszajelzéseket kapok a könyveimről. – Akik olvasták a Szeretetkönyvet, azt mondják, megoldást kerestek az életükre, és találtak! – Ezért írtam. Én is folyton megoldást keresek az életemben. A könyv megírása után másként láttam a családomat is. Meg vagyok róla győződve, hogy aki valódi szeretetet ad, valódi szeretetet is kap. A könyv is arról szól, hogy a szeretet az adásnak és az elfogadásnak a nagy játéka. Szeretem az olvasóimat. Szeretet alatt nemcsak érzelmeket értek, hanem egyfajta érző-értő megbecsülést is. Mikor az olvasóval találkozom, érzem, hogy létrejött ez a kölcsönösség. – Könyvében azt írja, képtelenek vagyunk egymást igazán szeretni. Tényleg ennyire katasztrofálisnak látja a helyzetet? – Nem. Az a tapasztalatom, hogy akármilyen sötét és beteg világban is élünk, mégis vannak, akik magukban és önmaguk körül megteremtik a szeretetet. Mert azt nem kapjuk készen. Meg kell tanulnunk először önmagunkat szeretni. Ha magamat nem szeretem, soha senkit nem szerethetek igazán. – Talán még soha ennyit nem foglalkoztak az újságok azzal, mi lehet a jó házasság titka, mint mostanában. Ön 50 éve él boldog házasságban. Mi a recept? – Tartós házasságban csak az igazán érett lelkek tudnak élni. Ezt tanácsadó könyvekből nem lehet megtanulni. Annyira kell szeretni egymást, hogy akármilyen hülye a másik vagy én, szinte észre sem vesszük, hogy megkarcoltuk egymás lelkét. – Elárulja, hol és mikor volt a nagy találkozás? – Hol máshol történhetett volna, mint a Madách Színházban, hiszen minden ott történik velem? 1957-ben április 4-i ünnepség volt. Ő a büfében dolgozott, én rendezőként voltam jelen. Az ünnepség végén kijött a pult mögül, megláttam, pár szót váltottunk, és hazamentem. Anyám rám nézett, és megkérdezte: mi történt veled, fiam? Akkor kiszaladt a számon: találkoztam azzal a nővel, akivel leélem az életemet. Később újra találkoztunk, s azóta együtt vagyunk. – Mit tesz érte, hogy jól működjön a házasságuk? – Már régóta megtanultam figyelni rá. Nagy titkok tudója az én feleségem. Ha valamiért dühbe gurulok, kiderül: neki van igaza. Igazi nő, aki nemcsak kimondja az igazat, de meg is szenved érte. Két napig gondolkodom az esetleges konfliktuson, majd morogva odamegyek hozzá, és azt mondom: mintha igazad lett volna?– Figyelmes férj? – Nem vagyok az. Leszámítva a nagyon nagy dolgokat, nem vagyok jó férj. Iszonyú rendetlen vagyok, figyelmetlen a kis dolgokban, de ő rendkívül figyelmes. Bele vagyok tekeredve saját magamba, hiszen a munkám is ilyen. Nem vagyok nagy ajándékozó, jeles dátumok előtt mindig figyelmeztetni kell. Aztán olykor csak megdobban a szívem, és beállítok egy hatalmas virágcsokorral. – Mivel foglalkozik a felesége? – Ami a nő dolga: összetartja a családot és az emberiséget. Az, hogy még van élet a Földön, ez csak a nőknek köszönhető. – A mai férfiak már nem csak ezt várják el az asszonyoktól, és egyre több a karrierista nő? – Sajnos, már régóta így van. De, higgyék el a hölgyek, az igazi férfiaknak még ma sincs mélységesebb vágyuk, mint az, hogy a feleségük összetartsa a családot. – A fiát feleségével együtt kapta. – Igen, kétéves volt, mikor megismertem. Azt szoktam mondani, van egy előre gyártott gyerekem, akit a nevemre vettem, Péter, és egy saját gyártmányú, Juli, aki anyámra hasonlít és fantasztikus színésznő. A bennem lévő szeretet minősége szerint nem tudom őket megkülönböztetni. Nekem nem jelent semmit, hogy az én génjeim működnek-e benne, vagy csak egy ember, akit nagyon szeretek. Nem ezen múlik a szeretet. Nagyon mélyen tudok egy baráthoz is ragaszkodni, mintha a testvérem lenne, és el tudom képzelni, hogy a testvéremmel nem olyan mély a kapcsolatom. Nem a vér dönt, hanem a lélek. – Barátai szakmabeliek? – Csak a Tolcsvay Laci. Az igazi barátságok ebben a sötét világban a sportbarátságok. Ha összejövünk a 30-40 évvel ezelőtti egykori bokszoló, birkózó, vízilabdás társaimmal – nem számít, hogy valaha ellenfelek is voltunk -, olyan, mintha nem telt volna el ennyi idő. Ilyenkor úgy érezzük, semmit sem változtunk. – Remek formában van. Most is sportol? – Mindennap legalább egy órát eltöltök az edzőteremben. Szeretek odajárni, mert ott mindenféle ember van. Vannak balosak, jobbosak, csibészek, rendőrök, akik lehet, hogy normális körülmények között ellenségek lennének, de ott mindenki jó barát. Derűsen beszélget egymással a fasiszta érzésű és a zsidó srác. Ott minden feszültség, indulat elmúlik. Sokat nevetünk. Normális világ. Kapcsolódó cikkek: Müller Péter: Konditerem és Szeretetkönyv