Boldoggá tesz a hatodik érzék

Nemsokára, egy értekezleten a főnök bemutatta az új kollégát, K. Ivánt. Margó, amikor meghallotta a nevet és a férfira nézett, úgy érezte, mintha ezer hangya futkározna a hátán. – Óvatosan végigmértem, de nem mertem a szemébe nézni. Bár akkor láttam először, mégis tudtam, ezer éve ismerem őt, és most eljött, hogy igazán velem lehessen. Amikor pár hétre rá egy vasárnap reggelen együtt kortyolgatták a kávét lustálkodva, Margó elmondta Ivánnak, hogy már a neve láttán is tudta, egymáséi lesznek, és megkérdezte, a férfi is érzett-e hasonlót. Az csak nevetett, hogy nem hisz az ilyesmiben, de tény, hogy már az első nap igen formásnak találta Margó fenekét. Fél év múlva összeházasodtak, azóta megszületett az első baba is.

Tények vannak, magyarázat nincs

A lélektan kutatói szerint vannak különlegesen érzékeny emberek, akikkel mindig fura dolgok történnek. Megálmodják a jövőt, érzik, ha egy szerettükkel baj történt, tudják, ki hívja őket telefonon anélkül, hogy rápillantanának a kijelzőre. Ráadásul a szerelemben is pontos eligazítást kapnak föntről, hogy megtalálják a lelki társukat. Évtizedek óta kutatják a jelenség okát, de nem találnak egzakt magyarázatot. Elképzelhető ugyanakkor, hogy létezik egy közös tudatmező – a C. G. Jung által leírt kollektív tudat -, ahonnan információt tudunk meríteni. Valószínűleg ez mindenki számára elérhető – már ha létezik ilyen -, de nem mindenki képes érzékelni, elfogadni az onnan érkező jeleket.

Egyre inkább elzárjuk magunkat a jelzésektől

Minél civilizáltabbak vagyunk, minél zajosabban élünk, annál inkább elzárjuk magunkat ezektől a finom jelzésektől. Ezoterikus vélemények szerint mindannyian minden éjjel megmerítkezünk abban a dimenzióban, ahol minden közös információ elérhető, és álmok formájában érkezik a tudatunkba az üzenet. Persze vannak, akik soha nem emlékeznek arra, mit álmodtak, pedig attól még ők is álmodnak, vagy ha emlékeznek is, nem tudják, nem akarják megérteni a jelentését.

Éreztem, hogy menekülnöm kéne

S. Szilvia is első ránézésre felismerte élete következő párját, de ő inkább menekülni szeretett volna. – Akkor már a második olyan kapcsolatomon voltam túl, ahol a párom agressziójától kellett szenvednem. Mindkét szerelem jól kezdődött, aztán valahogy mindketten inni kezdtek, és egyre inkább kivetkőztek önmagukból. Volt olyan, hogy reszketve menekültem az éjszaka kellős közepén az egyik barátnőm lakására, mert párom késsel kergetett. Már másfél éve éltem egyedül, amikor egy nap a kávézóba, ahol dolgozom, belépett S. Ahogy megláttam, mintha kifutott volna a lábam alól a talaj. Nem tudtam levenni róla a szemem, mégis iszonyú érzés volt, a gyomrom remegett, elszédültem, legszívesebben elbújtam volna. Ugyanakkor rettenetesen vonzott is hozzá valami. Magas volt, és erős, hófehér inget és farmert viselt, sok nő megnézte. De én nem a vonzó külsejét láttam, hanem az erőt, aminek nem tudok ellenállni, és amiről tudtam, ha engedek, elveszek, végem lesz. – Az ember sohasem elég erős, főleg, ha csak megérzésekről van szó – teszi hozzá Szilvia. – Hamar meggyőztem magam, hogy a félelmem butaság, nyilván az előző kapcsolataimban gyűjtött sebek okozzák, és nem ő.

Bevonzottuk egymást

S. azonnal észrevett engem, pedig nálam sokkal csinosabb nőket is fel tudott volna szedni. Lassan végigmért, aztán leült a pulthoz, hogy szemmel tarthasson. Beszélgetni kezdtünk. Onnantól nem volt visszaút, mintha egy szakadékba szédültem volna, rettegtem tőle, mégis beleszerettem. Kapcsolatunk gyönyörűen kezdődött, de sajnos hamar kiderült, hogy S eleganciája és sok pénze kétes ügyletekből származik, és fél lábbal mindig a börtönben van. Ő is ivott, volt, hogy napokig haza sem jött, és ha megkérdeztem, hol volt, úgy megütött, hogy elestem. El akartam hagyni, de megfenyegetett, hogy megtalál és megöl. Csak úgy tudtam megszökni tőle, hogy vidékre költöztem a nagymamám egyik unokanővéréhez, és ott lapultam fél évig. De addigra elverte minden megtakarított pénzem, rávett, hogy egy üzlet miatt átmenetileg írassam rá a szüleimtől örökölt lakást, és titokban eladta. Meg is betegedtem, baloldali petefészkemet ki kellett operálni, bár ez nem róható fel neki, de talán mégis összefügg a történtekkel. Amikor megjött a hír, hogy már másik nővel él, csak akkor mertem visszajönni a városba. Bár hallgattam volna arra a vészjósló, furcsa, belső hangra – mondja Szilvia.

Bárhogy fájt, elküldtem

– Pár éve, októberben kezdődött, hogy minden hajnalban három óra körül felébredtem, és fura gondolatok törtek rám – meséli Zsuzsa. – Jóleső érzés kísérte ezeket a gondolatokat, pedig nagyon „véresek” voltak. Mind arról szólt, hogy véget kell vetnem a hétéves kapcsolatomnak és tovább kell lépnem. Reggel mindig elcsodálkoztam: micsoda hülyeség, miért kéne továbblépnem, hová? Jól voltunk a párommal, a kisebb-nagyobb összezördülések ellenére szépen éltünk. Elhessegettem a gondolatot. De a hajnali belső hang csak nem hagyta abba, két héten át szinte mindennap megtalált. Nappal egyre többet gondolkodtam arról, mi is tart össze minket. Rájöttem, hogy bár szeretjük egymást a magunk módján, de ez inkább már csak kényelem. És félelem az egyedülléttől. Rájöttem, már rég nem vagyok boldog. November eleje lehetett, hogy egy reggel valamin megint összecsaptunk. Morgott, én meg a vállam vonogattam, aztán egyszer csak, mintha nem is én beszélnék, kibukott belőlem a kérdés: te boldog vagy? Rávágta: nem! Akkor menj el, kértem. Nem ismertem rá a saját hangomra. Aztán sírtam, zokogtam. Egy héten belül elment. Hiába kérdezte, nem tudtam megindokolni, miért küldtem el. Fél évig csak sírtam, aztán egy nap meghívtak a barátaim egy társaságba, ahol egy ismeretlennel beszédbe elegyedtem, és kiderült, ugyanabban a kisvárosban lakik, ahol felnőttem. És ahol az első szerelmem, Balázs él. Kiderült, ismerik egymást. És hogy Balázs három éve elvált. Nagyon szerettem azt a srácot, egy buta félreértés miatt kellett szakítanunk. Amikor évekkel később tisztázódott, már nős volt, és boldogtalan. De nem tehettünk semmit. Másnap felültem a vonatra, és csak úgy, bejelentés nélkül bekopogtam hozzá. Azóta együtt vagyunk a legnagyobb szerelemben. Hát, ezért volt a sok hajnali ébredés és a fura gondolatok – mondja Zsuzsa. – Talán az őrangyalom figyelmeztetett így, hogy itt az ideje visszatalálnom a szerelmemhez.