Az ego nem ellenség – de ha nem látunk rá működésére, komoly akadállyá válhat a spirituális fejlődésünkben. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogyan gátolhatja meg az önismeret kibontakozását, és mely 5 tipikus módon képes eltéríteni a belső úttól.
A spiritualitás útján járva mindannyian szembetalálkozunk a legnagyobb belső ellenállást okozó erővel, az egóval. Ez a részünk az, ami folyton kontrollálni akar, nehezen viseli a keretrendszerértől eltérő dolgokat, ezáltal nem képes megélni a jelen pillanat tiszta valóságát. De vajon hogyan akadályozza az egó a valódi spirituális fejlődést? Honnan ismerhetjük fel, mikor „vezet” bennünket? Íme az 5 leggyakoribb, spirituális emelkedést gátló mechanizmus, amit az egó állít elénk:
Az EGO
Az egó nem más, mint az önmagunkról kialakított énképünk, az identitásunk védelme érdekében létrejött-létrehozott túlélő mechanizmus.
Már gyermekkorunkban kialakul, családi mintázatok, környezeti behatások és traumák talaján. Célja, hogy megteremtse a különállóság, egyediség illúzióját: „ Én más vagyok, mint a többiek.”
Az evolúciós fejlődés és fajfenntartás, előrehaladás szempontjából nélkülözhetetlen, ugyanakkor túlzott jelenléte és működése nem csupán a spirituális emelkedést gátolja meg, hanem a tiszta szeretet adásának-befogadásának képességét is.
Az egó 5 legfőbb megnyilvánulási formája
1. A kontroll illúziójának folyamatos fenntartása
Az egó egyik fő működési mechanizmusa a kontroll. Úgy hisszük, ha mindent saját irányításunk alatt tartunk – kapcsolatainkat, jövőnk „ megalkotását” , saját viselkedésünket és önmagunkról kialakított képünket, akkor biztonságban vagyunk.
A spirituális fejlődés viszont nem a kontrollon, hanem az elengedésen, rugalmas befogadókészségen és a bizalom megtapasztalásán alapul. Ahol túlzott irányítási vágy van, ott a lélek energiái nem tudnak szabadon áramolni. Egyszerűen megfogalmazva: a lélek nyelve a bizalom, az egóé pedig a kontroll.
2. Spirituális gőg, vagy az ébredés álarca
Ez talán a legmegtévesztőbb és legnehezebben felismerhető megnyilvánulás. Az „én már megvilágosodtam, mások még fejletlenek” típusú gondolkodás az egó egyik legkifinomultabb játéka. A valódi spirituális ébredés sosem jár együtt felsőbbrendűséggel, inkább alázatosságban mutatkozik meg. A cél nem mások tanítása, hanem a saját árnyékos oldalunkon való átkelés és önismeret elsajátítása. A spirituális gőg könnyen hatalomvággyal átitatott elitistává teszi az embereket, ez pedig éppen az ellentéte mindannak, amit egy emelkedett lélek képvisel. A valódi ébredés csendes, elfogadó és nem akar senkit meggyőzni.
3. A kettős mérce – amikor mástól mást várunk, mint saját magunktól
Az egó egyik legkellemetlenebb játéka a kettős mérce alkalmazása, mely nem egységes ítéletre, szabályrendszerre épül. Bár látszólag elvárásmentesek vagyunk, de belül mégis kritizálunk vagy megsértődünk, ha más nem úgy viselkedik, ahogy szerintünk megfelelő lenne. Másoktól elvárjuk a tudatosságot, erkölcsösséget, empátiát és szellemi fejlődést , míg magunknak sokkal több „engedményt” teszünk. Ez a kettős mérce spirituális szempontból visszacsúszáshoz vezet, mert nem lehetséges őszinte kapcsolódás, ha rejtett ítélet van a cselekedetek mögött. Ha valaki velünk szemben elkövet valamit, ami nincs ínyünkre, tegyük fel magunknak a kérdést: „ Vajon én tettem már hasonlót , esetleg más formában?”
4. A szerepekhez való ragaszkodás
Az egó szereti a címkéket, melyeket magára aggathat – ezzel definiálva, önjelölve saját lényét: a segítő, gyógyító, áldozat, megmentő vagy éppen a túlélő és a harcos. Ezeket a szerepeket sokszor mi magunk tartjuk életben, és annyira beleégnek az egónkba, hogy el sem tudjuk képzelni nélkülük a létezést. A spirituális út ott kezdődik, ahol hajlandóak vagyunk letenni a címkéinket, és megújulásra, fejlődésre törekedve elindulunk a jövőnk felé.
5. Sértődöttség – az egó sebeinek őrzése
A sértettség nem más, mint az egó fájdalmas visszhangja korábbi sérülésekre, mely visszatart bennünket a megbocsátástól. A „megbántottak”, „nem azt kaptam, amit megérdemeltem” önigazoló kijelentések újra és újra aktiválják a lelki sebeket, és meggátolják a továbblépést. A lélek nem sértődik meg – ő tanul, megbocsát és továbblép.
Haragot csak az egó képes őrizni, mellyel azt sugallja: „megsértődtem, tehát igazam van”.
Ezek is érdekelhetnek
Ajánlott tartalmak
