Adela blogja rovat cikkei

?Amikor A csúf igazságban Abby (Katherine Heigl) lelkesedve, nyilvánvalóvá tett érdeklődéssel, leplezetlen rajongással telefonon csevegni kezd a kiszemelt, nem rég megismert pasival, a vele szemben ülő, csábítási trükkökben verhetetlen Mike (Gerard Butler

Átléptünk 2010-be, és a levegő valahogy megtelt a biztató jövő illatával. Mintha ez az év mindenki számára tartogatna valami különös jót. Talán mert olyan kerek? Olyan dupla? Olyan párosan pozitív? Nem vagyok otthon a számmisztikában. Nem értek a dátumok

? Egykor, mikor a szilvesztereket még a nagyanyáméknál töltötte a családunk nem sokkal éjfél előtt nagyapám mindig feltett egy kislemezt. Azzuro. Ez volt a kedvence. Hangosan énekelte, hogy „mindig kék fenn az ég”, és közben körbe vonatozta az öcsémmel és

Már elkészült. De nem indul sehová. Csak áll a szoba sarkában, s hagyja, hogy nézd. Meghittség lengte, bibliaillatú, ezer fénnyel játszva méltóságos. Gyönyörű. Mindig az. Csak úgy egyszerűen. Minden mesterkéltség, minden erőlködés, minden nyűg nélkül. Cso

Reggel fél hétkor fegyverropogásra ébredtem. Kinyitottam a szemem, s felültem a franciaágyon. Oldalra nyúlva megkerestem az éjjeliszekrényen álló kislámpa kapcsolóját, majd annak tompa fényében, mezítláb csoszogva a padlószőnyegen elindultam a puska hangj

Akár lassan kúszó métely az érett termésbe, úgy ette bele magát a város hangulatába a szürke borulat. Az ablaktörlők rezignált unalommal majszolták el az üvegre pergő vízcseppeket. S a gáz szagú, megszokott, monoton zajt meg- megijesztette egy- egy hirtel

Kegyetlen emlékek. Az egyik kedvenc könyvem címe. Egy hollófekete hajú, gyönyörű, érzékeny nőről szól. Ravenről, aki képtelen szabadulni bántó gyermekkora emlékeitől, s a későbbi fájdalmaktól, melyeket a férfiak okoztak neki. „Hideg vagy, mint a jég”. Az

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy törpevilág. Egy önfeledten kacagó, mezítlábas, liliputi hely. Százszínű, akár egy elvarázsolt tündérbirodalom, játékillatú, akár egy mézeskalács katona, meleg fényű, akár a sárga utat megjárt bádogember szíve. K

Április elsején történt. A huzatos mozgólépcső elhatárolódva a csicsergő, illatos, tarka tavaszi délutántól a megszokott monotóniával vitte lefelé az embereket. A metróalagútban kényelmesen terpeszkedett el a sivár kedvetlenség, a néma fásultság, a szürke

Voltál már olyan élethelyzetben, hogy megállt az idő? Mikor úgy érezted, minden nap egy örökkévalóság? De nem a határtalan boldogságú nirvána volt ez, hanem vég nélkülinek tűnő gyötrelem, amiben úgy érezted az órákat nem megélni, hanem csak túlélni tudod.